Július 17-től visszatér A mackó a Disney+ kínálatába a harmadik évaddal, mely ott folytatja Carmy Berzatto és csapata történetét, ahol 2023-ban abbahagyta, és végre elmerülhetünk az immáron megnyitott és működő Mackó mindennapjaiban. De lássuk, sikerült-e Christopher Storer csapatának fenntartani a saját maguk által diktált tempót!
2022-ben szinte a semmiből lett Christopher Storer szerzőinek mondható sorozata hatalmas kritikai és közönségsiker. Majd tavaly a mostanra egyértelműen beazonosítható stílusjegyeit megtartva, sőt valójában igazi hangjára találva sikerült egy kifejezetten izgalmas második évaddal emelnie a tétet. Ezek után nagy kérdés volt, hogy a stáb meg tudja-e tartani ezt a színvonalat, frissességet és függetlenséget, vagy kifullad a harmadik évadra. Szerencsére az FX stúdió továbbra is szabad kezet adott az alkotóknak, akik éltek is a lehetőséggel, és végül egy izgalmas ínyencséget tettek le az asztalra.
A mackó legnagyobb ereje ugyanis egyszerűségében, és a karaktereihez való odafordulásban rejlik.
Nem történetvezérelt, hanem a karakterek által irányított széria, mely kisképernyős létezése és sorozat mivolta ellenére az egyik legfilmibb alkotás, mely az utóbbi időben a szélesebb közönség elé került. Az első évad alapján mondhattuk, high concept nélküli sorozat, hívhattuk karakterdrámának vagy munkahelyi drámának. Szarkasztikus humora miatt némely kritika még a komédia jelzővel is illette, de az egyértelműnek látszott, hogy itt nem az út vége, hanem annak végigjárása a cél. Mely út alatt minél mélyebbre áshatunk mind a vendéglátás, mind pedig a szereplők lelkének legrejtettebb bugyraiba, úgy, ahogy előtte más nem nagyon tette.
A mackó főszereplője Carmy (a remeklő Jeremy Allen White – Szégyentelenek), a New Yorkot megjárt sztárséf, aki bátya, Michael halála után, tékozló fiúként Chicagóba hazatérve átveszi a családi vállalkozásként működő kis szendvicsezőt, annak barátokból és családtagokból álló szedett-vedett személyzetével együtt, hogy megpróbálja benne bátyjával közös gyerekkori álmukat megvalósítani, és felvirágoztatni a helyet. A férfi, gyászfeldolgozásának és önnön helykeresésének küzdelmei közepette egy új szakácsban, a nagyratörő terveket dédelgető Sydben (Ayo Edebiri) talál méltó társra, hogy elindítsák az első évadban még The Beef néven üzemelő vendéglátóipari egységet a fine dining felé vezető rögös úton.
Bár továbbra is a karaktereken, a jellemfejlődésen és a stresszhelyzetek feltérképezésén van hangsúly, a harmadik évadra mégiscsak felsejlik egy high concept, mely különleges módon nem a történet, hanem
a stílus szintjén jelenik meg, mely stílus következetesen támogatja meg az egyes évadok gondolatiságát.
Az első évadban a magát csapdában érző Carmy lelki világát bemutatandó dominálnak a zárt terek. A kapkodó, dokumentarista kamera alig-alig tekint a konyhán túlra, és az erőteljesen rock és metál alapokra építő zenei hangzásával támogatja meg ezt a zavarodottságot jól szemléltető képi világot, melyet a forgatókönyv gyors, pergő párbeszédei egészítenek ki.
A második évadra a vendéglátásból konyhaművészet lesz, a munkába feledkezéssel való gyászfeldolgozásból pedig a tökéletesség iránti megszállottság, és egy közös cél elérésének küzdelmei. Az idővel való versenyfutás a „minden pillanat számít” szállóigében testesül meg és kiegészül a tanulás folyamatával (a személyzet több tagja megy el tanulni Carmen korábbi mentoraihoz), miközben a tér képileg is kitárul, elhagyjuk Chicagót. A karakterek fejlődése közben átérezzük a senki földjének izgalmas, de rémisztő érzését, hiszen a régi helyet lerombolták, de vajon lesz-e elég idő és erő felépíteni az újat. A második évad a felkészülés etapja, feltérképezi a karakterek motivációit, megtudjuk, ki miért marad a vállalkozás mellett. Köztes állomás tehát a harmadik évad már megnyílt Mackója felé vezető úton.
Ez az évad stílusában is leköveti a karakterek fejlődését, miközben a teljes káoszból az étlapon is célként megjelölt rendezett káosz felé menetel a sorozat. Kameramozgása stabilabbá válik, egyre több nagytotállal mutatja meg Chicago utcáit és felülnézeti képét, ahogy a konyha szereplői számára kinyílik nem csak a konyhaművészet világa, de maga a valódi világ is. A második évad átmenete kellett ahhoz, hogy
A mackó harmadik évadával megérkezzünk nem csak a konyhaművészet, de ezzel párhuzamosan a mozgókép művészetének világába is.
Az első évad nagy erénye és újítása volt, hogy előtérbe helyezi a családi éttermet a fine dininggal szemben, de úgy, hogy az izzadságot és küzdelmeket sem hallgatja el. Dokumentarista stílusával, egyszerű történetvezetésével kiemelkedett az éttermi filmek sokasága közül. Ez az üzenet a későbbi évadokra is megmarad, és A mackó nagyszerű ívben mutatja be, hogyan kovácsolódik végérvényesen össze egy csapat egy közös cél érdekében, hogy aztán megérkezve a harmadik évadra végre teljes valójában láthassuk a működő éttermet, a maga tökéletes ritmusában.
A harmadik évad nyitánya 2024-ben varázslatosan precedens értékű és nagybetűs mozgókép. A 36 perces epizód ugyanis pusztán filmnyelvi eszközökkel oldja meg az összekötést a második és a harmadik évad között. A sorozatban eddig is nagyon szuggesztívek voltak a két jelenetet összekötő gyakorítások (egymást követő magyarázó jellegű képkivágatok), melyek legtöbb esetben Carmy elkalandozó gondolatait, vagy múltbéli eseményeket voltak hivatottak rövid szekvenciákban elénk tárni. Az új évad kezdete egy teljes epizódnyi montázsszekvencia, mely segít elhelyezni a következő részek eseményeit a jelenben, és Carmy gondolatain keresztül érthetjük meg az oda vezető utat, mindezt minimális emberi szó vagy párbeszéd mellett pusztán képekben és zenével elmesélve. Igazán megsüvegelendő nyitás.
A szezon struktúrája váltakozó,
a konyhai, gyakran remek, kevés párbeszéddel operáló epizódokat szépen felépített karakterepizódok követik.
Hasonló megoldásokra Storer korábban is nagyon figyelt, gondoljunk csak az első évad epizódjainak rendre kaotikus zárlataira; vagy éppen a második évad középső részének a karácsonyi flashbackjére. A harmadik évad így tovább finomítja a korábban már elkezdett jellemrajzokat, úgy, hogy közben komoly fejlődési ívet is biztosít nekik. A második évadban New Yorkban tett kiruccanása óta a fenegyerek Richie (Ebon Moss-Bachrach) a harmadik évadra az egyik, ha nem a legszerethetőbb karakterré vált. Családjához és az étteremhez fűződő viszonyának komplex ábrázolása Carmyval egyenrangú, és az étterem életében is kulcsszerepet játszó figurává emeli.
Itt szinte minden karakter diszfunkcionális, felnőttként és családtagként egyaránt, a konyhán mégis remek csapatként képesek együttműködni, tökéletes egységben és ritmusban. Ezt az egységet mutatja be művészi magaslatokban a harmadik epizód, mely kiemelkedik az évadból. Több jelenete áll komolyzenére komponált, lenyűgöző ritmusban egymás mellé helyezett vágóképekből, melyek metaforikusan mutatják be azt a szervezett káoszt, melyet Carmy csapatának végre sikerült elérnie. Ez az epizód nagyszerűen megalkotott himnusza a vendéglátásnak, a konyhaművészetnek, a csapategységnek és magának a mozgóképnek. Ha lehetne sorozatepizódért Michelin-csillagot kapni, akkor a 3/3 jó eséllyel indulna érte.
Az egyre inkább szerzőivé váló, és mással össze nem téveszthető, precízen kimunkált képi és zenei világ mellett sajnos kevésbé kidolgozott a szereplők mozgatása.
Lehet ugyan ez is koncepciózus, hiszen a második évadban főleg a figurák fejlődésén volt a hangsúly, hogy a harmadik évadra a tökéletes precizitással kiszámolt ritmus és képiség domináljon a fine dining hideg precíziójának metaforájaként, mégis hagy az emberben hiányérzetet.
Carmen és Syd jellemfejlődésében ugyanis némi stagnálás következett be. Főleg Syd töprengései kezdtek az évad végére kissé kellemetlen rezgést vinni az aprólékosan megkoreografált jelenetekbe. Ezt tetézi, hogy míg a első és második évad erőssége volt kettejük dinamikája és Claire-nek, Carmen gyermekkori szerelmének megjelenése logikusan felépítetten vert éket e két karakter közé, addig a harmadik évadban az alkotók hagyják őket egymás mellett ide-oda csapódni, valódi feloldás nélkül hagyva a köztük lévő feszültséget. Syd a történet alakulását tekintve ugyan indokoltnak tűnő, de a karaktertől idegen, magában őrlődő, már-már sértődött viselkedése némileg beleerőszakolt motívumnak tűnik, melynek oka lehet, hogy konfliktust csempésszenek az egyébként túlzottan leíróvá váló sorozatba. Nem elhanyagolható tény azonban, hogy ez a leíró jelleg az egyik nagy erőssége és különlegessége a szériának, melyet reméljük nem hagynak el a későbbiekben sem.
Minden stílusbravúr és remek megoldás ellenére tehát egy-két epizódban talán már érződik a kifáradás veszélye, a konyhán kívüli jelenetek esetében a harmadik évad hullámzó a teljesítménye. Erre példa, hogy bár kellemes egy teljes epizódot Tinával tölteni, mégis az ő esetében nem kerül ettől újabb réteg a karakteréhez (sem Michaeléhez) azzal, hogy megismerjük a Beefbe kerülésének történetét. Ugyanakkor kimondottan jól sikerült karakterepizód lett Sugar és DeeDee epizódja, anya és lánya egymásra találása, melyben további adalékot kapunk kettejük személyiségét illetően. Az eredetileg vélhetően gag-karaktereknek szánt Fak testvérek is egyre erőltetettebbek, és némi, de még éppen viselhető secunder szégyen kíséretében próbálják eljátszani a deus ex machina szerepét Carmy és Claire kibékülésében.
A mackó színészi alakításai továbbra is magas színvonalúak,
így ezeket a jeleneteket is nagyon jó nézni. Fontos tehát, hogy e részek esetében sincs okunk igazán a fanyalgásra, egyszerűen a harmadik évad hozott néhány annyira erős epizódot, hogy azoknak a tükrében ez a pár etap némileg gyengébbnek hat. Összességében kijelenthetjük, hogy Storerék továbbra is magasan tartják a lécet, és most már az is biztos, hogy 2025-ben készül a negyedik évad, melyet ilyen előzmény után izgatottan várhatunk.
A mackó harmadik évada június 17-től látható a Disney+-on.
