Nincs kategorizálva

Alfred Hitchcock

Alfred_HitchcockAlighanem kevés olyan, a filmekhez valamit is konyító ember akad, aki ne hallott volna még Alfred Hitchcockról. Évtizedeken át tartó, sikert sikerre halmozó pályafutása során több mint ötven nagyjátékfilmet készített, melyeknek jelentős része a filmtörténelem megkerülhetetlen darabja. Ráadásul azon kevés rendezők egyike, akik már a némafilm korszakban megkezdték munkásságukat, és ezek után is sikeresek tudtak maradni.

A suspense mestere

Első ránézésre Alfred Hitchcock művei nem túl változatosak. Szinte mindig ugyanaz a történet, az ártatlanul megvádolt hős menekülése, egy különös gyilkosság vagy rejtély felderítése… szóval krimik és kémfilmek tömkelege (egykét kitérőtől eltekintve). Ehhez képest mégis újra és újra sikerül rabul ejtenie a nézőket, az izgalom tetőfokáig eljuttatni őket minden egyes alkalommal. És hogy hogy csinálja ezt?

Természetesen mindig valamilyen érdekes történetet választ alapul, de ez önmagában még nem volna elég. Hitchcock kifejlesztette a suspense-t, azt a fogást, mikor is a néző a szereplőhöz képest ideiglenesen többletinformációval rendelkezik: ezáltal keletkezik a feszültség. Persze Hitch előtt is készültek olyan alkotások, melyek használták ezt, de ő volt az, aki tökéletesítette, és szinte minden filmjének elengedhetetlen elemévé tette.

A másik, szintén hozzá társított fogalom, a vörös hering vagy más néven MacGuffin: egy nagyon egyszerű kis manőver a néző érdeklődésének fenntartására, és nem utolsó sorban bosszantására. A vörös hering esetében nincs másról szó, minthogy a rendező elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot: felkínál egy olyan történetszálat, vagy akár csak egy apró részletet, ami eltereli figyelmünket, hiszen egy ígéretes alternatívát ad a történet folytatásához. Majd egy szempillantás alatt elvágja ezt a szálat, kidobja a kukába, a néző pedig teljes zavarban ücsörögve próbálja kitalálni, hogy mi is lesz ezek után. A valaha készült egyik leghosszabb vörös hering minden kétséget kizáróan a Psychóban volt látható.

Psycho
Psycho

Azonban feltételezhetjük, hogy Alfred Hitchcock neve nem lenne ilyen híres, ha annak idején, a hatvanas években a francia szerzői elmélet megalkotói nem vetettek volna szemet rá. Ugyanis ez a csapat kritikus és teoretikus (Truffaut-val az élen) úgy gondolta, Hitchcock egy a kevés, valódi  filmes szerzők közül, és rögtön piedesztálra emelték őt, megindítva ezzel a róla készülő tanulmányok és kötetek özönét.

Pályafutása

Alig húsz évesen Alfred Hitchcock némafilmekhez készített feliratokat, így került a filmezés világába. Majd idővel végre lehetőséget kapott, hogy megkezdje első filmjének rendezését, ez volt A tizenhármas szám… illetve ez lett volna, mert a film végül sosem készült el. Viszont pár évvel később, 1925-ben, elkészíthette A gyönyörök kertjét, első önálló rendezését. Az elkövetkező négy évben pedig további nyolc és fél némafilmet rendezett (köztük az általa is első „igazi Hitchcock-filmnek” titulált A titokzatos lakót). Azért a „nyolc és fél” kifejezés, mert a Zsarolást ugyan némafilmnek szánták, utólag mégis hangosfilmet kreáltak belőle.

Korai hangosfilmes korszakában, amikor még Angliában forgatott, főként krimiket és kémtörténeteket készített, és már ezekben a filmekben megfigyelhetőek voltak mindazon jegyek, melyek később egész pályafutásán végigkísérték. Ilyen például a tévedésből, ártatlanul meggyanúsított ember, akit először a 39 lépcsőfokban láthattunk, de szintén ekkoriban kezdte el használni a suspense-t, amit a filmkritikusok és -teoretikusok azóta is Hitchcock találmányaként tartanak számon. Ez a fogás a Szabotázsban tűnik fel először, ugyanis a főhősnek egy csomagot kell eljuttatnia valahová, azt azonban csak mi tudjuk, hogy a csomagban egy bomba rejlik, ezért ha nem sikerül időben célba érnie vele, akkor a hős meghal. Valamint már ekkoriban is rendszeresen felbukkant statisztaként saját filmjeiben, legelőször A titokzatos lakóban.

Első angliai időszakában olyan remekműveket készített, mint a Gazdag és különös, A tizenhetes számú ház, a 39 lépcsőfok, a Fiatal és ártatlan, a Londoni randevú, vagy Az ember, aki túl sokat tudott (ebből később Amerikában saját maga forgatott remake-et), aminek köszönhetően David O. Selznick is felfigyelt rá, és Amerikába invitálta.

Első hollywoodi filmje A Manderley-ház asszonya sikert aratott, és az amerikai filmgyártás innentől kezdve tárt karokkal várta az újabb és újabb Hitch-filmeket. Eleinte voltak ugyan kitérők a klasszikus stílusához képest, hiszen Hollywood megpróbálta betörni a különc brit rendezőt, de miután még a vígjátéknak induló filmekbe is igyekezett belevinni a krimivonalat, végül hagyták, hadd tegye, amit jónak lát… szerencsére.

A negyvenes években ontotta magából a filmeket, és egyre inkább sikerült kibontania, kitapasztalnia saját stílusát, történetvezetését. Tíz év alatt tizenkét nagyjátékfilm született, például a Gyanakvó szerelem, melynek első ízben volt ő maga a producere is, és ez volt az első alkalom, hogy a férfi főszerepet Cary Grantre osztotta. A film hatalmas kasszasiker lett, és az amerikai közönség is szívébe zárta a rendezőt. De ekkortájt készült (két sajnálatos bukás, a Szabotőr és A gyanú árnyékában után) a Mentőcsónak – ami címéhez híven végig egyetlen mentőcsónakban játszódó thriller –, az Elbűvölve – ami főként a Salvador Dali által tervezett álomjelenet miatt híresült el –, és A kötél is – ami pedig nem csak a remek történet és a korban bravúrosnak számító vágási technika, hanem a végletekig fokozott feszültségteremtés miatt is igazi mestermű.

Észak-északnyugat
Észak-északnyugat

Az ötvenes évektől kezdve aztán visszavett a tempóból, már nem készített annyi filmet, „csupán” évente, esetleg kétévente egyet-egyet. Miközben ebben az időszakban is próbálkozott a vígjátékkal (Bajok Harryvel), ekkorra, illetve a következő évtized elejére érte el pályája csúcspontját. Ezen korszakának első fontos darabja az Idegenek a vonaton, melyet 2008-ban a valaha készült kilencedik legjobb rejtélyes filmnek választottak. A filmtörténet olyan sarokköveit tette le eztán az asztalra, mint a 3D-ben forgatott Gyilkosság telefonhívásra, a folytonos hivatkozási pontként szolgáló Hátsó ablak, az igaz történeten alapuló A tévedés áldozata, a feminista filmkritika állandó témáját nyújtó Szédülés, és minden idők egyik leghíresebb kém-krimije, az Észak-északnyugat.

Majd amikor már sokan azt gondolták, Alfred Hitchcock nem tud megújulni, és valami még jobbat, újabbat alkotni, akkor 1960-ban elkészül a Pscyho. Az a film, ami egybeforrt a rendező nevével, a pszichothriller fogalmával, és amiről mindenkinek az a bizonyos zuhanyzós jelent jut az eszébe. És ha ez még nem lett volna elég – bár kétség kívül az volt –, pár évvel később mozikba került a grandiózus, bosszúálló természet tematikájú filmeket megteremtő Madarak. Ettől kezdve azonban már tényleg elérkezett – a rosszalló kritikusok által – oly régóta várt leszálló ág: nagy sikert ezután már nem tudott készíteni. 1972-ben visszatért Angliába, de az itt forgatott utolsó két filmje, a Téboly és a Családi összeesküvés sem hozta a régen olyannyira megszokott elismerést. 1980-ban bekövetkezett haláláig már nem készített több nagyjátékfilmet.

Hitchcock-filmek, amiket feltétlenül látnod kell

Hátsó ablak

Egy baleset miatt ideiglenesen kerekesszékhez kötött fotós azzal üti el mindennapjait, hogy a lakása hátsó ablakán keresztül a szomszédok életét lesi meg, miközben próbál dűlőre jutni házasodási szándékait illetően. Aztán egyik este mintha egy feltételezhető gyilkosság szemtanújává válik, de bizonyíték híján, és annak köszönhetően, hogy lakását nem tudja elhagyni, környezetét bevonva próbál az ügy végére járni. A végig egy térben játszódó nyomozás fokozatosan válik egyre feszültebbé, a néző pedig a főhős szemszögéből kénytelen végignézni az egyre veszélyesebb kutakodást. A film zsenialitása nem csak története miatt megkérdőjelezhetetlen, olyan színészek játékában is gyönyörködhetünk, mint James Stewart és Grace Kelly. Ráadásul a székéhez kötött, másokat megfigyelő alak története tökéletes mozi-analógiának is tekinthető.

Psycho

Minden idők egyik leghíresebb filmje tényleg megkerülhetetlen darab. Spoiler nélkül nehéz is bármit mondani róla, de megpróbálkozom vele, hátha valaki még nem látta, de ezek után kedvet érezne hozzá. Legyen elég talán annyi, hogy ritka az ilyen eredeti, ekkora csavarokkal telepakolt történet, ami az első perctől kezdve rabul ejti nézőjét. Hitchcock tisztában is volt filmjének, és szerkezetének súlyával, hiszen 1960-ban megtiltotta, hogy a film megkezdése után akár csak egy másodperc késéssel is beüljön valaki a nézőtérre, és addig sosem látott hype-ot épített a Psycho köré. Erről, és a gyártás egyéb körülményeiről meglehetősen jó film készült 2012-ben Anthony Hopkins főszereplésével, Hitchcock címen.

Észak-északnyugat

Tipikus Hitchcock-sztori adja az Észak-északnyugat alapját: egy mezei fiatalembert véletlenül összekevernek egy (egyébként) nem létező titkos ügynökkel és óriási hajsza veszi kezdetét. Hősünk a menekülés közben persze beleszeret a – szintén tipikusan hitchcocki – szőke szépségbe, aki történetesen tényleg kapcsolódik a keresett szervezethez. A film tele van izgalmas, akciódús jelenetekkel, hogy csak a repülőgépes hajszát említsük, megoldásra váró rejtélyekkel és kalandokkal. Még így, 54 év távlatából is kimondottan szórakoztató alkotás.

Szédülés

Ez a film leginkább azért nem maradhat ki a listából, amilyen hatást a pszichoanalitikus és a feminista filmelméletre gyakorolt. Hitchcock egész életműve kedvelt terepe eme két irányzatnak, de a Szédülésben csúcsosodik ki mindaz, ami miatt a rendezőt vizsgálták, és rengetegszer támadták. James Stewart alakítja azt az akrofóbiában szenvedő magánnyomozót, akit egy régi ismerőse kér meg, kutakodjon egy kicsit felesége után, hiszen úgy véli, egy halott asszony szelleme szállja meg időközönként, s félő, hogy öngyilkosságot akar elkövetni. A férfi beleszeret a gyönyörű nőbe (Kim Novak), de a halálát nem sikerül megakadályoznia. Kis idő elteltével azonban megismerkedik egy másik nővel, aki kísértetiesen emlékezteti néhai szerelmére, és megpróbálja a nőt átformálni. A film igazi különlegessége, hogy külön eljárást, az úgynevezett kontra-zoomot fejlesztették ki a szédülés érzékeltetésére.

A kötél

Az 1948-as A kötél személyes kedvencem, nem csak a Hitchcock-filmek közül, hanem úgy általában. Méghozzá azért, mert szerintem kevés olyan krimi van, ahol az első perctől kezdve pontosan tudjuk, ki(k) a gyilkos(ok), hogy a végén lebuknak, sőt ismerjük a leleplező személyét is – a feszültség mégsem hagy alább egyetlen percre sem.  A közel másfél órán át tartó suspense zsenialitása abban rejlik, hogy a rögtön a film legelején megölt fickó mindvégig  a vendégsereg orra előtt van elrejtve, ráadásul Hitchcock megpróbálta úgy vágni, hogy az ne legyen feltűnő, így az az érzetünk támadhat, mintha az egész film egyetlen sittből állna, így nem tudunk szabadulni a hulla „bűvköréből”.

Ezt tudtad-e?

  • Gyerekkorában az apja egy levéllel beküldte a helyi rendőrségre, melyben azt kérték, zárják be egy kis időre, hogy megtanulja, mi történek a „rossz emberekkel”. Így is lett, Hitchcock ettől a naptól kezdve rettenetesen félt a rendőrségtől.
  • Bár ötször is jelölték a legjobb rendezőnek járó Oscar díjra (A Manderley-ház asszonya, Mentőcsónak, Elbűvölve, Hátsó ablak, Psycho), egyszer sem vihette haza a szobrocskát, ellenben 1968-ban életműdíjat kapott.
  • A Psycho Robert Bloch regénye alapján készült, ám Hitchcock még a forgatás megkezdése előtt felvásárolta belőle az összes példányt, hogy senki ne tudja meg előre a „poént”.
  • A már említett Irving Thalberg életműdíj átvételekor ő mondta az Oscar-történelem legrövidebb köszönőbeszédét, ami mindössze ennyiből állt: „Thank you”.
  • Soha nem nézett meg egyetlen Psycho-folytatást vagy másolatot sem.
  • Angliában készült korai filmjeiben még barna, de amerikai filmjeiben mindig szőke női főszereplőket válogatott össze. Sok pletyka szól a hozzájuk fűződő érzelmi és szexuális vonzalmáról.
  • A Szédülésben látható egyik San Francisco-i szálloda végül a film után kapott nevet, mai napig fogadja vendégeit a Vertigo Hotel, akár már 262 $/fő/éj áron.
  • A rendőrökön kívül még egy – igen meglepő – dologtól félt: a tojásoktól.
  • Szinte minden filmjében vállalt cameót, azaz legalább egy pár másodpercig feltűnik a felvételeken.
  • 1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, így egy évvel később Sir Alfred Hitchcockként hunyt el.
Madarak

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com