Magazin

Tízből tíz – Kortárs brit horrorfilmek

A James Watkins által rendezett, de Daniel Radcliffe miatt ismert A fekete ruhás nő lassan kifutóban van a mozikból, mi pedig elérkezettnek láttuk az időt, hogy a film apropóján összegyűjtsük az utóbbi évtized legjelesebb brit horrorfilmjeit. Utoljára a Hammer stúdió égisze alatt készült alkotásoknak volt igazi vérfrissítő hatásuk a zsáner fejlődésére a hatvanas-hetvenes években, ezt követően csak az ezredforduló után kapott új lendületet a szigetország horrorfilm-gyártása. Erről a korszakról kívánunk áttekintést adni a legkanonizáltabb és legszínvonalasabb darabok felemlegetésével. Az angol horror eme új fejezetét hagyományosan Danny Boyle 28 nappal később című filmjétől szokás számolni, 2002-től. Talán túlzásnak hat, de azért merjük használni a korszak kifejezést, mert a nyolc évet felölelő merítés (a legújabb film a listán 2010-ben készült) tíz filmjének szinte mindegyike közös nevezőre hozható bizonyos tartalmi jegyek és formai megoldások alapján. Nem lehet véletlen, hogy az alműfajok széles skáláját felvonultató alkotások rendre hasonló szituációkat vonultatnak fel. Mint ahogy az sem, hogy a közönség és a kritika ezekre volt a legfogékonyabb. Majd minden filmben egy kisebb csoport ellenséges vagy ismeretlen területre téved, ahol túlerővel találja szemben magát. Közös erőfeszítésre, vérre és verejtékre van szükség, hogy megmenekülhessenek. Na de ki élheti túl a borzalmakat, és milyen árat kell fizetnie érte? (Horváth Balázs)

(Figyelem! A toplista a szerkesztőség demokratikus alapokon nyugvó, szubjektív véleménye!)

10. Michael J. Bassett: A vadász (2006)

Bemelegítésként kezdjük a listánkat egy közepesebb alkotással. A Michael J. Bassett rendezte 2006-os Wilderness semmivel sem mond többet, vagy jobban, mint Danny Boyle, Neil Marshall, vagy Christopher Smith korábbi filmjei, de jól lehet rajta szemléltetni a közös tematikus és narratív elemeket, mert minden megvan benne. A cellatársaktól elszenvedett állandó megaláztatásokat nem bírván, egy fiú öngyilkos lesz a fiatalkorúak börtönében. Megleckéztetésként az igazgató egy szigetre küldi a srácokat nevelőtisztjükkel együtt, személyiségfejlesztésre és csapatépítésre. Hamarosan azonban a genyókból girnyók lesznek, megjelenik ugyanis egy állig felfegyverzett, titokzatos férfi kutyáival, és elkezdi sorban, egyesével levadászni őket. Annyiban mégis eltér a többi túlélő-filmtől, hogy a csapatmunka itt működik a legkevésbé, vagyis ha úgy tetszik, a fiúk elbukják a próbát. Már csak az a kérdés, hogy mennyire kell elaljasulni az életben maradáshoz. (Horváth Balázs)

9.  Philip Ridley: Heartless (2009)

Philip Ridley filmje az egyetlen kivételnek számító alkotás a listánkon, nem illeszthető bele a kortárs brit horror általunk érzékelni vélt főcsapásába. Ez persze ne vegye el senki kedvét, ettől még egy nagyon agyafúrt alkotással állunk szemben. Talán kicsit túlságosan is agyafúrttal. Jaime Morgan egy fiatal fiú London lepukkant külvárosából. Rendkívül jószándékú, de nagy, szív alakú anyajegye az arcán visszahúzódóvá és kívülállóvá teszi. Magányosságát az is fokozza, hogy furcsa, gyíkfejű, kapucnis alakokat fedez fel a londoni éjszakában, akik szerinte a környék zavargásaiért és gyilkosságaiért felelősek. Jaime meg van győződve róla, hogy egyedül ő látja őket, ezért halálosan retteg tőlük. A film fő erősségei a sátáni mellékszereplők és a hangulat. Különösen érdekes az egyik karakter elmélete a káosznak és a világ fejlődésének kapcsolatáról, illetve a film sajátos reflexiója a 2005-ös párizsi zavargásokkal újra reflektorfénybe került városi erőszakra. Gyengéi pedig az állandóan dübörgő alternatív rockzenei aláfestés, valamint a túlbonyolított forgatókönyv. Olyan érzés, mintha az alkotók felváltva, két, egymástól független történetet mesélnének. Majd mire el akarnák velünk hitetni, hogy a kettő valójában egy, a lustább nézők már csak bosszúsak, hogy miért nem lehetett ezt előbb. Az okosabb nézők pedig emésztik egy kicsit, hogy kis távolságból visszagondolva összerakják a darabokat. (Horváth Balázs)

8. Jake West: Vérszomjas idegenek (2005)

Az Evil Aliens a kortárs splatter-komédia egyik figyelemreméltó darabja: cselekményével a brit horrorok fősodrához illeszkedik, ötletgazdagságában bohém trancsírozás terén ugyanakkor Peter Jackson Hullajó című, kultikus zombulásával vetekedik. A sztori szerint egy apály által ciklikusan elzárt szigeten földönkívüliek megtermékenyítenek egy lányt, s a furcsa esetet egy megmagyarázhatatlan jelenségekre szakosodott riporternő (a dúskeblű Emily Booth) válogatott fatökűekből álló stábjával – UFO-geektől a butuska színésznőig – próbálja felderíteni. A kutatás azonban olyannyira felszabadult (!) élet-halál harcba torkollik, hogy a földönkívüli nemi erőszaktól a cicababa és a walesi tajparaszt mértéktartó románcán át az idegenek kombájnnal történő learatásáig, bármi megtörténhet. Csak bírjuk gyomorral és rekeszizommal! (Kiss Tamás)

7. Neil Marshall: Démoni harcosok (2002)

Egy, a Skót felföldön zajló rutin katonai gyakorlat vérfürdőbe torkollik, amikor egy csapat vérfarkas a bakákra kezd vadászni. Az igazi erőpróba pedig még csak ekkor kezdődik. Neil Marshall kis költségvetésű debütáló nagyjátékfilmjében már minden fontosabb szerzői jegye megtalálható: a túlélés ellenséges területen, az extrém erőszak, a kézikamera-használattal és dinamikus vágásokkal alkotott sodró lendület, illetve a morális kérdések. Érdekessége a filmnek, hogy Marshall semmi számítógépes utómunkát nem használt a farkasokhoz, a régi szörnyfilmeket idézve mind maszkokba és jelmezekbe bújtatott emberek. Remek fokozás és paráztatás, hogy a film első felében nagyon takarékosan mutogatja őket. Egy konkrét film, amit még felidézett bennem, Peckinpah Szalmakutyák című mesterműve. A baljós ködben úszó, semmi közepén álló megostromlott házat látva nehéz is másra gondolni. Az okos forgatókönyv a viskó minden négyzetcentiméterét kihasználja és meglepetést meglepetésre halmoz a fantasztikus fináléban, hogy aztán egy utolsó ironikus fricskával zárja a filmet. (Horváth Balázs)

6. Juan Carlos Fresnadillo: 28 héttel később (2007)

Egy rendkívül sikeres horror(-zombi-)film kevésbé nagyszerű folytatásaként a 28 héttel később még mindig jó példája a brit eredetiségnek. Nem olyan erőteljes, mint elődje, kevésbé formabontó, és kevésbé mellbevágó benne a fő gondolatvonal – „az ember veszélyesebb, mint a zombi” –, de azért emlékezetes darab. A globális zombipokolba vezető út csupa-csupa jó szándékkal van benne kikövezve, a káoszba vezető eseménysort pedig maga a kemény rend kényszeríti ki. Egy 28 évvel későbbre is kíváncsi lennék. (Havasmezői Gergely)

5. Christopher Smith: Fekete halál (2010)

Több kudarcba fúló próbálkozást (Hajsza a metróban, Csapatleépítés) követően Christopher Smith a Fekete halállal dolgozta le hátrányát a közel egy időben színre lépő riválisaival (Michael J. Bassett, Neil Marshall) szemben; ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a középkori pestis köré épülő film sikerében a már kitárgyalt A vadász forgatókönyvírójának, Dario Poloninak is komoly szerepe van. A misztikus kalandfilmben egy fiatal szerzetessel kiegészült katonacsapatra vár a feladat, hogy kiderítsék, miként lehetséges, hogy a nagy pestisjárvány közepette egyetlen falu érintetlen marad a betegségtől? A két részre osztható film első fele a középkor realista közegábrázolásával (védekezés a járvánnyal szemben, flagellánsok, útonállók) ágyaz meg a későbbi hitpróbák kínsorozatának. S a különféle istenségek nevében elkövetett gyilkosságok mentén a pestis földi kárhozatán túlmutató pokolbéli bugyrok kerülnek felszínre a hitbuzgó szerzetes (Eddie Redmayne), a megkeseredett lovag (Sean Bean), az üldözött boszorkány vagy éppen a pogány falu hitéletéből.

(A filmről bővebben itt olvashattok; Kiss Tamás)

4. Danny Boyle: 28 nappal később (2002)

Amikor Danny Boyle filmet készít, legyen az sci-fi (Napfény), mese (Gettómilliomos), vagy épp társadalmi dráma (Trainspotting), egy dologban biztosak lehetünk, valami újat, frisset fogunk kapni. Így volt ez a 2002-es 28 nappal később esetében is, ami egy egészen új színt hozott az akkor reneszánszát élő zombifilm zsánerébe. Többek között a lassan togyogó fazonokat a trendnek megfelelően lecserélte gyorsakra, sőt némi plusz agyat is kaptak az élőholtak. Ám az igazán izgalmas ebben a filmben, hogy a tisztán amerikai zsánert, sikerült „átbritesíteni”, ami általában két dolgot jelent. Szürke, szikár hangulatot és némi társadalomkritikát, amit ha valaki szeret, mindenképp kedvelni fogja a 28 nappal későbbet is. (Göbl Zsombor)

3. Tom Shankland: Véres karácsony (2008)

A kíméletlen tabutörés okán – elvégre dühkóros kisgyerekek mészárolják le szüleiket karácsony idején – a Véres karácsony toplistánk titkos ásza. Tom Shankland filmje – az Eden Lake-hez hasonlóan – a fiatalkorúak és a felnőttvilág konfliktusára épül, társadalomkritikai felhangokra azonban nem érdemes várni, mivel majdhogynem a legapróbb csemeték ragadnak fegyvert. Ráadásul nemcsak az antagonisták életkora biztosítja a gyermekhorror feszültségét, a dermesztő rémülethez nagyban hozzájárulnak a következetesen féken tartott  erőszakjelenetek is; ám az igazi kedélyborzolást a túlélési ösztön és a vér szerinti kötelék lélektani konfliktusára adott szülői/testvéri reakciók okozzák. Magyarán: megölnéd-e a gyermekedet, ha az életedet veszélyezteti? Kész szerencse, hogy a Véres karácsony egy abortuszon átesett kamaszlány és egy gyermekneveléssel birkózó anya rémálmaként is értelmezhető. (Kiss Tamás)

2. Neil Marshall: A barlang (2005)

Neil Marshall máig legjobban sikerült filmje nemcsak a brit, hanem az egész kortárs horror kiemelten fontos darabja. Hogy barátságukat ápolják, egy hatfős lánycsapat barlangászni indul. Nem a kihívást keresik, csak közösen akarnak csinálni valamit. Nem sejtik, hogy a járatok mélyén vérszomjas teremtmények rejtőznek, akik nem szeretik a látogatókat. A rendező mind megtartja szokásos stílusjegyeit, de a Dog Soldiers-höz képest pszichológiailag jobban kidolgozza a karaktereket, és így a félelem új mélységeit tárja fel előttünk. A pusztán kis lámpákkal és fényrudakkal bevilágított terekben, legyenek azok fenyegetően tágasak vagy ijesztően szűkek, tökéletesen működik a bezártság és totális kiszolgáltatottság érzete. Nem tudják sem azt, hogy hol vannak, sem azt, hogy merre menjenek, de az biztos, hogy bármikor elragadhatja őket valami a sötétségből. Az állandó fenyegetettség pedig elképesztően intenzív feszültséget szül. A roppanó csontok, feltépett belek és bezúzott koponyák között pedig Marshallnak még az emberi természetről és tűréshatárról is sikerül mondania valamit. Az utolsó képsorokat követően pedig nem marad más dolgunk, mint felszedni állunkat a padlóról vagy kibújni a takarónk alól – habitustól függően. (Horváth Balázs)

1. James Watkins: Gyilkos kilátások (2008)

A legjobb horrorfilmek mindig is az ember sötét oldalát mutatták be. És ezek közül is kiemelkednek azok a filmek, amik érvényes társadalomkritikát megjelenítve a valóságban is elképzelhető történetet mesélnek el. Az Eden Lake hidegrázós utazás egy olyan csoport gonoszságának mélyére, amelyik az ösztönléten túli értékeket nem ismeri és nem is kíváncsi rájuk. Ez nem a „ha ölni kell” helyzete, sokkal rosszabb: ez itt a „ha ölni akarunk”. Nincs rosszabb teremtmény, a képzeletben sem, az erkölcseit vesztett emberállatnál.

(A filmről bővebben itt olvashattok; Havasmezői Gergely)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com