Magazin

Thor lesújtott – Szárnyalnak a kasszáknál a Marvel hősei a Bosszúállók óta (Box Office november 8-10.)

Thor_The_Dark_World_Hemsworth_HopkinsElképesztően jól, 86,1 millió dollárral nyitott az amerikai mozipénztáraknál a Thor folytatása. Az acélos rajt alaposan kiütötte a Végjátékot, aminek így szinte esélye sincs egy második részre. A nagyok harca mellett pedig egyre élesebb a küzdelem a díjakra hajtó drámák között.

20,4 millió dollárral jobb nyitást produkált a Thor: Sötét világ (magyar bemutató: november 14.), mint 2011 májusában az első rész. A 31%-os bevétel növekedés elsősorban a Bosszúállóknak köszönhető, amely megteremtette az egységes univerzumot a Marvel szuperhősei között. A stúdió számára már a Vasember 3. idei sikere is jelezte, mennyire megérte összehangolni a korábban szólóban küzdő karakterek világait.

A Vasember szériában az első rész 318,4 milliója után a folytatásnál már hajszálnyival visszaesett az összbevétel (312,4 millió), azonban jött a Bosszúállók tavaly májusban, és az újra felfelé ívelő pályára helyezte a sorozatot (a harmadik rész 409 millióval zárt). Vélhetően Thorra is hasonlóan pozitív hatást fejt ki az össznépi akciózás, hiszen abból két karakter is (Thor és Loki) jelen van az aktuális Sötét világban (ezt igyekezték is tudatosítani a megcélzott közönségben a reklámkampány során). Úgy tűnik, hosszú időn keresztül nagyjából félévente érkezik Marvel hős a mozikba, hiszen a következő Amerika kapitány bemutatójának időpont is nyilvános már: A tél katonája – április 4.

Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World)
Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World)

A kezdetek egyelőre biztatóak Thor számára, ugyanakkor tudni kell, hogy a képregény-feldolgozások esetében a bevétel jelentős része az első hétvégére koncentrálódik, ráadásul erős konkurenciák is érkeznek a következő hetekben (A hobbit: Smaug pusztasága, Az éhezők viadala: Futótűz). A film minőségével nem állít akadályt a siker útjába, a tengerentúli kritikusok szerint legalábbis a Sötét világ kellőképpen látványos és humoros ahhoz, hogy a rajongók számára kellemes perceket okozzon. Minden tehát a következő két hétvégén dől el, a végeredmény valahol 220-250 millió közé tehető.

Érdekesség, hogy jelentősen csökkent az első részhez képest a 3D-penetráció: az első résznél még a közönség 60%-a a több dimenziót választotta, míg két és fél évvel később már csak 39% döntött a 3D mellett. Pedig a stúdió arra számított, hogy a Gravitáció újra meghozta az emberek kedvét a mozis technológiához, és a feláras vetítések esetében kiegészítette a filmet ötpercnyi jelenettel az Amerika kapitány: A tél katonájából. IMAX-on viszont jó nézettséget ért el a skandináv kalapácsos isten története.

Amerika kapitány: A tél katonája (Captain America: Winter soldier) Robert Redford
Amerika kapitány: A tél katonája (Captain America: Winter soldier) Robert Redford

A bevételi lista többi részén kevés újdonsággal találkozunk, sőt: semmilyen más premier nem volt a múlt héten az USA-ban. A korábbi bemutatók kapcsán viszont számos bonyodalomról számolhatunk be. A Pulykaland (magyar bemutató: december 26.) például amilyen rosszul kezdett egy hete, meglepő módon most annyira jól tartotta magát. Persze fordítva jobb lett volna, mindenesetre a 29,3%-os csökkenés az első biztató jel a REEL FX stúdió animációjától. A Last Vegas (magyar bemutató: október 31.) is kifejezetten jó eredményeket produkált (különösen a hétköznapokon), a nézettségvesztés itt is csak 30% körüli. Konkurencia híján továbbra is hosszú kifutással számolhatunk a Las Vegas-i bulifilm kapcsán.

Ezzel szemben 60%-ot meghaladó csökkenést könyvelt el a Végjáték (magyar bemutató: október 31.), ami megsemmisítő erejű csapás a sci-fi számára. Már a múlt héten is érződött, hogy komoly konkurencia lesz a Thor: Sötét világ, ilyen mértékű közönségvesztésre azonban valószínűleg csak kevesen számítottak. A jelenlegi 44 millióhoz már csak legfeljebb tíz millió bevétel érkezhet, ami pontosan a költségvetés fele lesz, vagyis kijelenthetjük, a Végjáték egy alapos bukás.

A múlt héthez képest jó pár film jelentős kópiaszám-bővülésen esett át. A legjobban a 12 év rabszolgaság (magyar bemutató: január 2.) tudta ezt meglovagolni. Már ezer filmszínház fölött jár a történelmi dráma, most először azonban kicsit veszített a lendületéből. Nincs még nagy baj, de már jöhetnének azok a flancos díjak vagy jelölések, ami kapcsán újra elkezdenek beszélni róla.

Időről időre (About Time)
Időről időre (About Time)

Számomra érthetetlenül a nem éppen díjakra hajazó, tehát nem a szájbeszéd terjedésével nézőire rátaláló Időről időrét (magyar bemutató: október 17.) művészfilmekre hajazó technikával mutatták be a tengerentúlon. Múlt héten kezdett 175 moziban, majd most kapott még 1025-öt, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy még mindig nem beszélhetünk országos elterjedtségről. Nagyon furcsa, amit a Universal művel ezzel az angol filmmel. Alapvetően egy tisztán romantikus vígjátékról van szó, ami csupán annyiban válik el a hasonló műfaji daraboktól, hogy nem amerikai, ez azonban a nyelvi azonosság miatt nem indokolja a hagyományostól eltérő terjesztést.

Ilyen körülmények között érthető, ha a közönség nehezen talál rá az egyébként viszonylag jó nézői visszajelzésekkel bíró filmre. A nemzetközi piacokon persze jól tartja magát, az USA-ban viszont a furcsa terjesztés miatt nem sok esélye van, maximum 15 milliót gyűjthet be Észak-Amerikában.

270 mozival bővült a Minden odavant játszó filmszínházak száma, ami jelentős lökést adott Robert Redford egyszemélyes filmjének. Sajnos azonban menthetetlennek tűnik a hajótörött sorsát bemutató dráma, hiszen a kópiabővülés hatására a mozinkénti átlag a kritikus 3000 dollárra süllyedt. Ezzel a Minden odavan egy ördögi körbe került: kevesen látták, így nem lett felkapott, ezért a kritikusoktól se kap elég figyelmet, ők nem jelölik díjakra, ezáltal a közönség még jobban elfordul tőle.

Minden odavan (All Is Lost)
Minden odavan (All Is Lost)

Ez a veszély szinte biztosan nem fenyegeti a Mielőtt meghaltamot (magyar bemutató: január), ami a kópiák megtriplázása után sem szenvedett el jelentős csökkenést az egy teremre eső nézők számában. Az Adél élete (magyar bemutató: október 10.) is átlépett egy újabb határt a terjesztésben, sajnos azonban a 3500 dolláros átlag a francia dráma esetében sem túl biztató.

A mostani hétvége gyakorlatilag semmilyen izgalommal nem szolgál az amerikai nézők számára, hiszen A Wall Street farkasa kiesésével egyetlen új széles körű premier lesz, és az is alapvetően rétegfilm: a The Best Man Holiday az afroamerikai nézőket célozza meg. Viszont limitált kópiaszámmal bemutatják Alexander Payne (Utódok, Kerülőutak) új dobását. A Nebraska kollégám szerint a rendező eddigi legjobb alkotása – meglátjuk, az amerikai nézők mennyire lesznek vevők rá.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com