Magazin

Orbitális diadal – A harmadik hete vezető Gravitáció mellett nem tudtak labdába rúgni az új premierek (Box Office október 18-20.)

Carrie
Carrie

George Clooney a Gravity című filmbenA harmadik hetében is mindenki a Gravitációról beszél a tengerentúlon, és ez pont elég, hogy a bevételi lista csúcsán maradjon a sci-fi. Az új premierek viszont mind csalódást keltően kezdtek, közülük egyedül a Carrie tudott értelmes eredményt felmutatni. Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone pedig nem tud szabadulni öregkoruk börtönéből.

Ha jól használják a 3D-t, akkor az óriási összegeket fial – ez a legfőbb tanulsága a Gravitáció (magyar bemutató: október 4.) három hete tartó, eget rengető sikerének. Ezen a hétvégén újabb 31 millió bevételt termelt, ami csak 28,2%-os csökkenés a múlt hétvégihez képest. Az új cél immár a 300 millió, amire bőven van esélye, hiszen egyöntetű az a vélekedés, hogy ezt a filmet csak moziban (sőt leginkább IMAX-ben) érdemes megnézni. Az üzenettel sikerült elejét venni a letöltéseknek és a „majd megnézem a tévében” mentalitásnak, márpedig ez milliókban mérhető összeget jelent.

Remekül tartotta magát Phillips kapitány is (magyar bemutató: november 7.), az újabb 17,3 millió nagyon jól jött, gyakorlatilag tizenegy nap alatt a teljes költségvetését kitermelte Paul Greengrass filmje. Kicsit kisebb csökkenéssel (mint például Az Argó-akció tavalyi 16 százalékával) lett volna esély a 100 millióra is, ez a hajó azonban nagy valószínűséggel elúszott.

A három széles közönségnek szóló premier közüli legjobb eredményt elérő Carrie (magyar bemutató: október 31.) nem hozta az idei évben igen kiváló teljesítményt nyújtó horrorok szintjét. Emlékeztetőül: a Démonok között 137,3 milliót, az Insidious: A gonosz háza 80,9 milliót, a Gonosz halott pedig 54,2 milliót termelt. A felsoroltak és az új film között az a lényeges különbség, hogy az idei év nagy sikerei a kritikusok és a nézők véleménye szerint is kifejezetten jó horrorok voltak.

Carrie
Carrie

A Carrie sajnos nem büszkélkedhet ilyen erényekkel, noha azért igazán rossznak sem nevezték. Általánosságban közepesnek értékelik a mozit, a legfőbb kritikát magával a létével szemben fogalmazták meg: mi értelme volt készíteni egy remake-et Brian De Palma klasszikusából? Semmi, de ilyen Hollywood, az említett rendező például idén egy 2010-es francia film német-francia remake-jével jelentkezett (ez volt a Gyilkos vágyak), annak se volt több relevanciája.

A nézők ezt a feleslegességi véleményt valószínűleg nem osztják, kevés tipikus horrornéző (vagyis a 17-25-ös korosztály) láthatta az eredetit, éppen ezért a forgalmazókat valószínűleg egyáltalán nem érdekli a kritika. Az viszont sokkal inkább, hogy Carrie az első hétvégéjének 17 milliója több mint a költségvetés (30 millió) fele, tehát biztosan hoz majd profitot a konyhára. Olyan nagyon sokat azonban nem fog, bár minden attól függ, hogy két hét múlva a haloweeni hétvégén hogyan teljesít majd. Cél az 50 millió, ez kis szerencsével még elérhető is.

Szeptemberben egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a Derült égből fasírt 2.: A második fogás (magyar bemutató: október 31.) ilyen jól áll majd október végén is, márpedig a negyedik hétvégén 10 millió fölötti bevételt elérni nem kis teljesítmény. Szinte hihetetlen, milyen jól működik az animációs piac (nálunk is, ahogy az majd a Turbó kapcsán kiderül a csütörtöki elemzésből), mindig van egy olyan szülői réteg, aki a gyerekekkel együtt ellátogat a mozikba – függetlenül attól, hogy mennyire friss vagy éppen milyen rossz az a film. A konkurencia érkezéséig még van egy hétvége, tehát még akár az is lehet, hogy meglesz az első rész 124,9 milliója.

Szupercella (The Escape Plan)
Szupercella (The Escape Plan)

Nem sokkal maradt le a 10 millióról a Szupercella (magyar bemutató: október 24.), így pedig még jobban látszik, mennyire nem futnak az idős hollywoodi színészek akciófilmjei. Igaz, külön-külön még rosszabb volt a helyzet, Schwarzenegger az Erőnek erejével mindössze 12,1 milliót, Stallone a Fejlövéssel még ennél is kevesebbet, 9,5 milliót gyűjtött össze.

„- Mit csinálnak a nyugdíjas színészek szabadidejükben? – Semmit, mert soha nem mennek nyugdíjba” – próbált szellemeskedni az egyik amerikai kritikus. Valószínűleg érzékelte, hogy a Szupercella esetében szinte mindegy, mit ír le, a hasonló típusú filmeknél már a nyolcvanas években sem számított a kritika. A nézőknek például tetszett, egészen jó visszajelzéseket adtak, a gond csak az, hogy a célközönség már nem igazán jár moziba, inkább megnézi majd otthon.

A DVD-piacon tehát szinte biztosan tarolni fog a Szupercella, a mozis forgalmazás is inkább a hírverés miatt kell. Ilyen értelemben a várható 25-30 millió nem is számít annyira gyengének. Egyedül abba rossz belegondolni, hogy húsz évvel ezelőtt egy ilyen akciófilmre mindenki eszeveszetten rohant volna a mozitermekbe.

A bevételi lista alsó fele súlyosan leszakadt, a következő filmek alig hoztak valamit a konyhára (ezért lehetséges, hogy összbevétel tekintetében megint a százmillió alá csúszott a tengerentúli mozipiac). Persze minden relatív, az Exek és szeretők számára például az 1,8 millió kifejezetten jó eredmény, és újra életet lehelt a múlt héten általam temetett vígjátékba.

The Fifth Estate
The Fifth Estate

Ezzel szemben a The Fifth Estate számára hatalmas bukást jelent az 1,7 millió – gyakorlatilag a leggyengébbek közé süllyesztve Bill Condon új filmjét (Dreamgirls, Kinsey – Mindenki másképp csinálja). Sőt ez minden idők legalacsonyabb első hétvégi bevétele a legalább 1500 vásznon vetített mozik közül.

A Wikileaks-alapító Julian Assange életéről forgatott dráma már akkor biztosan elbukott, amikor a különböző fesztiválokon kiderült, hogy nincs minden rendben a minőségével. Márpedig egy karakterközpontú film esetében két tényező számít csak: a kritikusok véleménye és a téma. A negatív vélemények mellett az utóbbival is gond volt, hiszen mihelyst kiszivárogtatta az amerikai Külügyminisztérium titkos adatainak felét, rögvest lejárató kampány indult Assange ellen, odaát tehát szinte mindenki utálja. Az európai piacon több esélye lehet (a főszereplők angol és német színészek), a 30 milliós büdzsé azonban elérhetetlennek tűnik jelen körülmények közepette.

A korábban bemutatott és még nem említett mozik rendkívül gyenge hetet zártak, közülük is kiemelkedik (negatív irányban) a Machete gyilkol (magyar bemutató: október 17.). Csaknem 70%-ot zuhant bevétele a második héten, 478 dolláros átlagot produkált (magyarul a termek kongottak az ürességtől), a jövő héten a filmszínházak döntő része biztosan megszabadul tőle.

12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)
12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)

A széles közönségnek szánt premierek kudarcával szemben a szűk körben bemutatott, díjakra számító filmek sikereket értek el a múlt hétvégén. Közülük legjobban az idei év egyik nagy Oscar-díj várományosának számító 12 év rabszolgaság teljesített. Steve McQueen (Éhség, Shame – A szégyentelen) új drámáját imádják a kritikusok, nagy részük kiemeli Chiwetel Ejiofor fantasztikus színészi teljesítményét. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy abban a tizenkét moziban, ahol vetítették, szinte végig telt házzal futott. Egyelőre nem tudni, a Fox Searchlight mikor tervezi széles közönség elé vinni a drámát, azonban A komornyik idei sikere alapján biztosan nem kell félniük.

Múlt héten bemutatták Robert Redford egyszemélyes drámáját is. A Cinfesten vetített Minden odavan már Miskolcon is lenyűgözte a közönség egy részét. Egy Oscar-jelölés biztosan kijár majd az öreg legendának, reméljük, ez kicsit visszatereli a színészi pályára Redfordot, hiszen rendezői próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak (A hallgatás szabálya, A cinkos).

Minden odavan (All Is Lost)
Minden odavan (All Is Lost)

Anyagi értelemben vett sikerre azonban nem igazán számíthat a Minden odavan, hiszen története finoman szólva nem közönségbarát. Szó szerint egyszemélyes drámáról van szó, amelyben a hírek szerint mindössze öt mondat hangzik el, ennek ellenére több mint másfél óra hosszú. Jelenleg 6 moziban játsszák, ott egész jó nézettséggel, de ebből még nem lehet levonni komolyabb következtetéseket.

Még inkább igaz ez a Sundance-ről érkezett függetlenfilmre, az Öld meg kedveseidre. A beatnemzedék legnagyobb írótehetségeiről szóló dráma – amelyben Daniel Radcliffe játssza a homoszexuális Allen Ginsberget – jól kezdett, azonban e film esetében már annyira nem lelkesek a kritikusok, ami egy életrajzi film esetében nem túl jó előjel.

Daniel Radcliffe (Kill Your Darlings)
Öld meg kedveseid (Kill Your Darlings)

A jövő héten jön Ridley Scott új mozija, A jogász. Furcsa stílusa miatt nem biztos, hogy rögtön a közönség kegyei közé tud férkőzni, pedig olyan sztárok játszanak benne, mint Brad Pitt, Cameron Diaz, Javier Bardem és felesége, Penelopé Cruz, továbbá a címszerepben Michael Fassbender. Az ellene induló Bad Grandpát a „Jackass alkotóinak új filmje” cégérrel látták el – meglátjuk, ez garanciát jelent-e a sikerre. Emellett négy mozi lesz olyan bátor, hogy műsorra tűzze az idei cannes-i arany pálma-díjas Adél életét.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com