Magazin

Így kezdődött – Jurassic Park

Jurassic-Park-3DUniversal Pictures egyik legnagyobb sikere, a Jurassic Park huszadik évfordulóján a stúdió elhatározta, hogy világszerte ismét bemutatja a mozikban a filmet, de ezúttal már 3D-s változatban, 4K-s minőségben restaurálva, amely a HD-s változatnál négyszer élesebb látványt biztosít. A magyar mozikban május 2-án érkező új változat kapcsán idézzük fel, hogyan is született ez az igazi mérföldkő.

1990. májusában a Universal Pictures megszerezte Michael Crichton bestselleríró új könyvének kefelevonatát, és órákkal később már tárgyalásokba is kezdett, hogy a Jurassic Park filmjogait megvegyék Steven Spielberg számára.

„Nyilvánvaló volt, hogy ebből az anyagból Spielberg-filmet kell csinálni – meséli Kathleen Turner producer, aki akkor már 14 éve a rendező közvetlen munkatársa volt. – Hiszen Steven legtöbb filmje arról szól, hogy rendkívüli dolgok történnek hétköznapi emberekkel.”

„Leginkább az fogott meg benne, hogy ugyanannyi tudományosság van benne, mint amennyi kaland és izgalom – magyarázza Spielberg. – A Jurassic Park átmenet egy állatkert és egy vidámpark között. Az alapötlet az, hogy az ember sok millió év után életre kelti a dinókat, és mi történik, amikor találkozunk velük.”

Michael Crichton, aki két éven át írta a könyvet, több ajánlatot is kapott négy nagy hollywoodi stúdiótól, de csak akkor árult el érdeklődést, amikor megtudta, hogy művét Spielberg szeretné megfilmesíteni. Az üzletet kevesebb mint egy hét alatt nyélbe is ütötték.

Crichton olyan kiváló technothrillerek alkotójaként szerzett hírnevet, mint Az Androméda-törzs vagy Az átprogramozott ember, ami annak is volt köszönhető, hogy számos területen szerzett jártasságot: már kamaszként újságíróskodott, irodalmat és antropológiát tanult – utóbbiból éveken át vendégelőadó volt a cambridge-i egyetemen –, aztán elvégezte a Harvard orvosi karát. A klónozott dinókkal kapcsolatos sztori azért kezdett alakot ölteni, mert Crichton aggodalma egyre nőtt az általa szcientizmusnak nevezett jelenség miatt. „A tudomány csodálatos hatalom, de a korlátai is rendkívüliek” – fogalmazta meg a dolog lényegét.

A dinópark milliárdos megálmodóját, John Hammondot afféle félresikerült Walt Disneyként képzelte el, aki megtestesíti korunk egyik nagy veszélyét, a profitorientált biogenetikát, amely hatalmas haszon reményében alkot lényeket.

„A történet nagy morális kérdést rejt – magyarázza Spielberg. – A klónozás nem lehetetlen, de elfogadható-e? Joga van-e az embernek ilyesmit megcselekedni, vagy fogadjuk el, hogy a dinóknak sok millió éve volt egy dobásuk, de nem jött össze nekik?”
Jurassic Park11.jpgSpielberg maga is nagy dinórajongó kisfiúkora óta. „Az első bonyolult szavak, amiket megtanultam, dinófajok nevei voltak, és mire a fiam, Max kétéves lett, nem csak meg tudta mutatni, melyik fajtáról van szó, de a nevét is ki tudta mondani: iguanadon. Azt hiszem, az egyik ok, amiért a gyerekeket érdeklik ezek az állatok, az, hogy olyan titokzatosak. Egy harvardi pszichológus ezt úgy fogalmazta meg, hogy a dinók nagyok, félelmetesek és már nem élnek, ezért olyan izgalmasak. ”

„De most visszatérnek” – nevet a rendező. Crichton és Spielberg is detektívfeladatként, afféle Sherlock Holmes-féle deduktív játékként fogja fel a paleontológiát.

„Amikor először láttam egy ásatást, úgy nézett ki, mintha nyomozók helyszínelnének – emlékszik vissza Spielberg. – Mindenhol szalagocskák voltak kitűzve, és a régészek úgy dolgoztak az ecsetjeikkel, mintha ujjlenyomatok után kutatnának. Egy egész nyarat töltöttem Montanában egy dinóásatáson, és imádtam.”

Az viszont már 1990 nyarán történt, hogy a rendező és Kathleen Kennedy elkezdték megszervezni az álomcsapatot, amely majd a Jurassic Park-filmet elkészíti. Az első, akit felkértek, Rick Carter látványtervező volt, aki a Vissza a jövőbe 2-3-mal szerzett hírnevet, Spielberg cégével, az Amblinnel pedig az Amazing Stories című sorozat 42 epizódjában dolgozott együtt.

Miközben Crichton a forgatókönyvön dolgozott, Carter grafikusokkal és storyboard-rajzolókkal nekiült, hogy az író szövegét képekké alakítsák. A cél az volt, hogy tudomány, mese és valóság meggyőző elegyét hozzák létre.

Az egyik legnehezebb feladatot az jelentette, miként legyen Crichton tizenöt fajta dinójából csupán kilenc, praktikus okokból. Következő lépésként a dinók mozgását kellett kitalálni. Ekkor csatlakozott a stábhoz Lata Ryan társproducer, hogy összeállítsa a trükkmesterek csapatait, akik majd életre keltik a dinókat a filmben. A következő hónapokban koreográfusként működött: azzal az elképesztő feladattal kellett megbirkóznia, hogy összehangolja a négy különböző trükkcsapat munkáját.

A klasszikus filmgyártásban a nagy méretű lények mozgását ódivatú stoptrükk-animációval érték el, Spielberg célja azonban az volt, hogy új korszakot nyisson olyan technológiával, amely éppen csak kifejlesztés alatt áll. Szorgos kutatómunka után trükkmesterek olyan gárdáját állította össze, akiknek szó szerint az volt a dolguk, hogy olyan területre merészkedjenek, ahol ember még nem járt.

Jurassic-park-1993-01-gA Stan Winston Studióra hárult a feladat, hogy az „élőszereplő” dinókat elkészítse: olyan életnagyságú hüllőket, amelyek gyorsan és összetetten képesek mozogni. Winston (Terminátor 1-2., A bolygó neve: a Halál) három szakaszra osztotta a munkát: kutatás, tervezés és elkészítés.

Látványos és fenséges teremtményeket akartak létrehozni, ezért Winston és munkatársai egy teljes évet töltöttek kutatással. Paleontológusokkal, múzeumokkal konzultáltak, tanulmányok százait olvasták el, s ennek köszönhetően olyan részletes vázlatok készültek, amelyek alapján 1:5 arányú élethű dinóbábuk készültek, s végül egy rémisztő, hétméteres tyrannosaurus rex ölthetett alakot.

A T. rex-bábut külön 12 tagú, művészekből és mérnökökből álló csapat hozta létre és működtette. A hétméteres monstrum üvegszálból és másfél tonna agyagból készült, rugalmas és finom latex borította. Egy hidraulikus „dinószimulátorra” szerelték, amelynek alapjául egy hattengelyű katonai repülőgép-szimulátor szolgált. A bábut és a talapzatot számítógépes műszertábláról lehetett mozgatni.

Közben egy 1:5 arányú T. rex is készült, amely egy bonyolult összerakós játékra hasonlított. Négy bábművész ezen gyakorolta be a hüllő mozdulatait, amelyek az egyes jelenetekhez szükségesek voltak, a számítógép mindezt felvette, és beprogramozta a nagy T. rexet, hogy pontosan megismételje a mozgást. Amíg a kis T. rex bábosai a hüllő fejét, törzsét, farkát és lábait mozgatták, egy másik csapat a nagy hüllő szemét, száját, állkapcsát és karmait működtette.

A Stan Winston Studio, amely több mint 60 munkatárssal dolgozott, a hétméteres T. rex mellett elkészítette a többi dinó életnagyságú, részletesen kidolgozott változatát is: a kétméteres velociraptort, a hosszú nyakú brachiosaurust, a háromszarvú triceratopsot, a gallimimust, a különös dilophosaurust (amit csak Köpködőnek becéztek), és egy bébiraptort, amely a tojásból kel ki.

A szereplőválogatás viszonylag rövid folyamat volt. Először Sir Richard Attenborough-t kérték fel a Jurassic Park milliárdos alapítójának szerepére. Attenborough 1979 óta most vállalt színészi feladatot először, annyira lefoglalták rendezői teendői.
picture-of-sam-neill-ariana-richards-and-joseph-mazzello-in-jurassic-park-large-pictureSam Neill lett dr. Alan Grant, a híres paleontológus, aki nincs elragadtatva az ötlettől, hogy két rosszcsont gyerekével kell meglátogatnia a Jurassic Parkot. Laura Dern dr. Ellie Satlert alakítja, ő szintén őslénykutató és dr. Grant gyengéd érzelmeket táplál iránta. Jeff Goldblum lett a tetőtől talpig feketébe öltözött Ian Malcom, az excentrikus matematikus, aki káoszelméletére alapozva előre megmondja, hogy az őslényes vidámparkosdiból még nagy baj lesz.

Amikor a Jurassic Park forgatása 1992. augusztus 24-én megkezdődött Kauai szigetén, pontosan két éve és egy hónapja tartottak már az előkészületek. A buja üdülőparadicsom ideális helyszín volt a külső felvételek számára, ám három hét után valódi katasztrófa réme árnyékolta be a forgatást. Az Iniki hurrikán gyorsan közeledett a szigethez, ezért a stábot felszólították, hogy csomagoljon össze, és gyülekezzen a szálloda alagsori báltermében.

„Minden készletünket egybehordtunk, a kameracsapat pedig gyorsan az összes cuccát teherautókra pakolta – emlékszik vissza Kathleen Kennedy producer. – Ha valaha is hajótörést szenvedek, szeretném, ha egy filmes stáb lenne a közelben. Voltak generátoraink a világításhoz, rengeteg étel meg víz. Önfenntartóak voltunk, mert folyton vándoroltunk a szigeten, helyszínről helyszínre.”

A stáb a bálteremben kempingezett, amikor hajnali négykor százkilométeres viharral megérkezett a hurrikán. „Olyan volt, mintha gyorsvonat ment volna át az épületen – mondja a producer. – Aztán amikor reggel kimentünk az épületből, életünk leghátborzongatóbb látványa tárult elénk. Ott, ahol előző nap még gyönyörű fasor vezetett a golfpályához, csak pusztaság volt.”

Miután a szigeten befejeződött a forgatás, visszatértek Los Angelesbe, és a Universal Studios hatalmas műtermeiben folytatódtak a munkálatok.

A forgatás utolsó napjának éjszakáján a színészek és a stáb boldogan emelték poharukat a sikerre, a fáradt, ám lelkes Spielberg pedig bejelentette, hogy a Jurassic Park, amelyet két évig terveztek és négy hónapig forgattak, a költségvetést túl nem lépve és 12 nappal a tervezett határidő előtt elkészült.

UIP Magyarország

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com