Magazin Papírfény

Nem csak egyetemistáknak – Vincze Teréz: Szerző a tükörben – Szerzőiség és önreflexió a filmművészetben

vincze terez szerzo a tukorbenA filmes szakkönyvkiadás egyik fontos állomása a Metropolis Könyvtár megalakulása, ám legalább ennyire fontos Vincze Teréz (aki többek közt az ELTE Filmtudomány Tanszékének adjunktusa és a Metropolis szerkesztője) első könyve a hazai filmtudomány palettáján.

Idén szeptemberben került sor a Metropolis Könyvtár első kötetének bemutatójára az Urániában. Az eseményen kiderült, hogy legalább három okból kifolyólag fontosnak tartotta a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat, hogy ők is könyvkiadásba kezdjenek: egyrészt felhalmozódott sok olyan hosszabb, komolyabb írás, amelyek a folyóirat keretein túlnyúlnak, de megjelentetésért kiáltanak. Másrészt az ötlet nem új keletű, hiszen ma Magyarországon több filmes folyóirat is foglalkozik könyvkiadással, végezetül pedig a szakkönyvkiadásra is ráfért már az erősítés, amióta az Osiris és a Palatinus kiadó felhagyott a filmes könyvsorozatok megjelentetésével. Így talált egymásra a Metropolis és a Kijárat Kiadó, akik évi egy, de maximum két könyv megjelentetését tervezik. E tervek közt szerepelnek olyan fontos munkák, mint Gelencsér Gábortól a magyar film és irodalom kapcsolat 1945-1995 között, Pápai Zsolttól egy Új-Hollywooddal foglalkozó könyv, valamint a tanulmánykötetek ötletét sem vetették el. A Metropolis folyóirat egyik fontos küldetése az aktuális külföldi szakszövegek fordításának közlése, ám a könyvek esetében mindenképpen hazai szerzőknél kívánnak maradni.

A sorozat első kötetének alapját Vincze Teréz 2009-es doktori disszertációja adta. A bemutatón az író elmondta, hogy mindig is ez a téma izgatta, de Michael Haneke Rejtélye kapcsán ugrott be az ötlet: miben rejlik a mássága ma a szerzői önreflexivitásnak, szemben például a 8 és féllel vagy a Nagyítással. Az első fejezet az elméleti keret felállításával foglalkozik, ahol először a szerzői, majd az önreflexióval kapcsolatos elméletek történeti áttekintéséről olvashatunk. A szerzői elméletek részletes bemutatása a szerző fogalmának korai szövegekben való felbukkanásával kezdődik, majd betekintést nyerhetünk a klasszikus szerzői elméletekbe (az Astruc-féle kamera-töltőtoll, a Cahiers du cinéma kritikusai által megfogalmazott gondolatok) és abba, hogyan fordultak a hetvenes években a filmelméletek a filmek ideológiai hatása fel, végezetül pedig, hogy hogyan támadt fel a szerzői elmélet a ’80-as, ’90-es évek fordulóján. A fejezet az önreflexióval folytatódik, amelyben egyrészt a rámutat a reflexió és önreflexió fogalmának különbségére, majd a szerzői elméletekkel foglalkozó részhez hasonlóan történeti áttekintést kapunk az önreflexióval foglalkozó elméletekről.

haneke rejtely

A második fejezet e két elmélet kapcsolatáról és kapcsolatának történeti változásairól ír: különböző korszakokra bontva vizsgálódunk (premodern, modernista, 1968 után, posztmodern), valamint a Hollywoodban megjelenő önreflexióra is teszünk egy rövid kitérőt. Annak érdekében, hogy senki ne vesszen el a szavak erdejében, a követhetőség kedvéért egy táblázattal is megajándékoz minket a szerző. Majdnem a könyv fele szentelődik az első két fejezetnek, ám érhető módon e történeti és elméleti vizsgálódás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a könyv hátralevő részében megbújó filmelemzéseket megértsük.

A kortárs iráni filmet Abbas Kiarostami, Jafar Panahi és Moksen Makhmalbaf filmjei képviselik. Az iráni önreflexió és szerzőiség alapművének tekintett Közelkép (1990) fontossága abból is kitűnik, hogy egy viszonylag hosszú, 19 oldalas részt szentel az író a filmnek. Az elemzések egyik fontos következtetése, hogy az alkalmazott önreflexív technikák valós társadalmi problémákat feszegetnek, a szerzők pedig kifejezetten direkt módon jelennek meg a filmekben. A Haneke filmjeit jellemző önreflexivitás nagyban különbözik az iráni alkotók műveiben lévőtől. A fejezetben sor kerül két, a filmtörténetben sok szempontból fontos film vizsgálatára is (Nagyítás és Persona) annak érdekében, hogy könnyebben megérthessük a Haneke műveit jellemző önreflexivitást, valamint hogy filmjei a modern-posztmodern tengelyen is elhelyezhetővé váljanak. Ha az iráni filmek esetében a Közelkép volt az alapmű, akkor Hanekenél a Rejtélyt emeli ki a szerző – a könyv borítóját is a Rejtélyből kivágott képkocka díszíti.

kiarostami kozelkep

Filmtudománnyal foglalkozóknak és egyetemi hallgatóknak melegen ajánlott a Szerző a tükörben. Emellett azok számára is izgalmas olvasmányt nyújthat, akik sose merültek el mélyebben a különböző filmelméletek tanulmányozásában, mivel az első két fejezet mélyrehatóan leírja és történeti keretbe helyezi a fontosabb elméleteket, amelyek segítségével az elemzéseket is érteni fogjuk. Akkor se tántorodjunk el a könyv elolvasásától, ha egyetlen kortárs iráni vagy Haneke filmet sem sodort még utunkba a sors, mivel a plasztikus és érzékletes jelenetleírásoknak köszönhetően a filmek ismerete nélkül is meg fogjuk érteni, hogy miről beszél a szerző ─ kevésbé vizuális típusoknak pedig a filmekből kivágott fotók is segítséget jelenthetnek. Abban pedig majdhogynem biztos vagyok, hogy a könyv végeztével kedvet kap az olvasó az emlegetett filmek bepótlására vagy újranézésre, hogy ne csak a papíron, de végre a szemünk előtt is megelevenedhessen: mi történik a vásznon, amikor a szerzőiség találkozik az önreflexióval.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com