Egy őrültekházában játszódó történet mindig erős tud lenni – már csak azért is, mert az őrült emberek, és úgy általában a józan eszünk elvesztésének gondolata bizony erős hatással vannak ránk. De egy diliházban történteket is nagyon sokféleképpen lehet megközelíteni, lehet komédia, dráma, sci-fi – vagy krimi is. Sötét, rémisztő, pszicho-krimi, ha már ilyen a díszlet hozzá.
Dennis Lehane könyvében az a csodálatos, hogy nem az a sötét és rémisztő benne, mint elsőre gondolnánk. Sikeresen kikerüli a közhelyeket, erőfeszítés nélkül lavírozik a csapdák között: hiába edződött az ember a hasonló intézetekben játszódó sztorikon, ezen mindig meg fog lepődni. Mindeközben pedig mégis valamiféle tisztelgés a műfaj előtt.
Az, hogy ez zökkenőmentesen sikerül, mutatja, hogy Lehane bizony piszok jól tud írni. A párbeszédek tökéletes természetességgel gördülnek, a karakterek hús-vér lények, akikkel az olvasó a lelki defektusaik ellenére nagyon könnyen megtalálja a közös hullámhosszt. A környezet érzékeltetése pedig hátborzongató. Ezek együtt teszik felehetetlenné a Viharszigetet.
Teddy Daniels rendőrbíró, és kollégája, Chuck, az igen veszélyes, erőszakos, gyilkos őrülteket kezelő- (és persze fogva tartó) intézménybe érkeznek. A börtön-diliház egy sziklás szigeten fekszik, a külvilággal egy hurrikán miatt megszakad a kapcsolat, és egyre több gyanús körülmény utal arra, hogy igazából nem azért vannak itt, amiért jöttek, azaz az egyik őrült rab szökése miatt. Teddy igazi keménylegény, számos veszélyes bűnözőt elkapott már, a háborúban részt vett a haláltáborok felszabadításában is, így kevés dolog van, ami megrendítheti. Mégis egyre több törékeny pontjára derül fény, miközben az ügyről, a helyszínről és társáról is egyre furcsább dolgok derülnek ki.
Mindez ismerősnek tűnhet, de végső soron semmi sem az, aminek látszik. Természetesen ez is unalomig alkalmazott eszköz hasonló stílusú regényeknél, de a Viharszigetben mindez tökéletesen természetesen és folyékonyan illeszkedik bele a regény amúgy nem túl akciódús menetébe.
Lehane regényei sorra kerülnek megfilmesítésre: A titokzatos folyóra Clint Eastwood csapott le, a Hideg nyomonra Ben Affleck – a Viharszigetből pedig maga Scorsese készített nagyszerű filmet, mondhatjuk tehát, hogy felkapott íróról van szó. Hogy ez a siker mennyire lesz időtálló, emlékeznek-e majd a Viharszigetre unokáink, azt persze nem lehet tudni, de az biztos, hogy van benne valami plusz – és hogy érdemes elolvasni.
