Magazin Papírfény

“Norman Bates nem gyilkos” – Pszicho

Első hallásra kétarcú vállalkozásnak tűnhet, hogy a Partvonal Könyvkiadó legújabb, a pszichokrimikkel foglalkozó könyvsorozatát a Pszichoval indította útjára. Hiába számít ugyanis Robert Bloch tömörségében értékálló regénye műfaji klasszikusnak, csak nehezen kelhet birokra az ominózus Hitchcock-film zuhanyjelenetének generációról generációra terjedő legendájával; mégis mi újat tudna mondani a fordulatoknak már eleve tudatában levő olvasónak az eredeti prózai mű? A kötet azonban az úttörő regényíró zsenijét bizonyítja, a Pszicho fondorlatos szófordulatai kellemes meglepetéseket, s egyúttal komoly élvezeti értéket tartogatnak.

A vakvágányba torkolló expozíció, a testet nem érő penge pusztítása vagy Anthony Perkins babaarca csupán néhány érzékletes szemelvény a pszichoanalízis iránt érdeklődést mutató Alfred Hitchcock megoldásaiból, melyek révén a Pszicho filmtörténeti mérföldkővé, Norman Bates figurája pedig (pop)kulturális ikonná vált. A többszörös tudathasadástól szenvedő motelos mára a hírhedt gyilkosok mozgóképes gyűjteményének elsőrangú alakja, az intelligenciájával lefegyverző Hannibal Lecter vagy a miami sorozatgyilkosokat ritkító Dexter kétségbeesett kollégája. A film megtekintéséért osztályközösségek könyörögnek a médiaórákon, így Norman Bates elmebetegségének nemzedékeket megbabonázó fordulata végképp nyílt titokként kezelendő. S furcsa módon pontosan a többlettudás az a hatalom, amely egy szokatlan olvasói stratégia segítségével az eredeti regény legmaradandóbb értékeire irányíthatja a figyelmet.

Hiába alkotott a horror és a sci-fi műfajában is, Robert Bloch neve elsősorban úttörő krimiíróként él a köztudatban, mint aki a bűncselekmény menetével illetve felderítésével szemben az elkövető betegesen torz lelkivilágára helyezte a hangsúlyt. S bár a Pszicho rendelkezik egy fajsúlyos nyomozati szállal is, kétségtelen tény, hogy a fordulópontok ismeretében a negyvenezer dollárt eltulajdonító nő kámforrá válásának felfejtése már kevésbé tetszhet eredetinek. Ahogy Bloch a krimiket mozgató „ki tette?”kérdéskör ellenében a „miért?”-et részesítette előnyben, úgy vette át az irányítást a Pszicho cselekménye felett napjainkra a „mi utal a végső fordulatra?”talány. A mindentudó olvasó újra nyomoz, szeme azonban már Norman Bates múltban elkövetett bűnének illetve tudathasadásának árulkodó jelein akad fenn.

Robert Bloch pedig nem fukarkodik a lélektani nyomokkal. A bűntudatával és elfojtott vágyaival küszködő motelos gondolatfuttatásai parádés írói vénáról tanúskodnak. Az „Anya” keltette őrlődés leírásában gondosan elrejtett információk és motívumok húzódnak meg, igazságtartalmukkal szemben pedig nincs ellenszer. Norman Bates olvasmányélményeinek kitárgyalása során pl. egy inka szokás – a holttetemről lenyúzott bőr dobszavának – felemlegetése egyszerre gyönyörű és letaglózó írói megoldás. S szerencsére a Partvonal Pszicho-kötete a magyar nyelv utánozhatatlan szépségének is méltó emléket állít, a műfordítók – Tandori Dezső és Tandori Ágnes – ugyanis telitalálatos nyelvi összetettséggel tálalják a múltja gyötörte antihős elmeállapotát. Bizonyítékképpen álljon itt egy részlet: „De ő akarta ezt a látványt, de ő akarta, hogy Anyát elnyelje a mocsár, az iszapos-sikamlós-puha, sötét massza. Anya ezt megérdemelte, meg, hogy lemerüljön, szint alá; hogy ott „találkozzék” azzal a szerencsétlen, ártatlan lánnyal! Szerencsés utat! Kis idő – és ő mindkettőtől megszabadult. Győztestől és legyőzöttjétől; Anyától és cafkától; Anyától cafkástul, cafkától Anyástul; cafka-Anyától, Anya-cafkától…

De még a dramaturgiai csavarokat előrevetítő szófordulatok illetve a mozgóképes különbségek – a regényben Norman Bates kövérkés – felderítése közepette is feltárulhat Bloch pazar hangulatteremtő képessége. Meteorológusokat meghazudtoló pontossággal használja feszültségfokozásra az időjárást. A motel fölé magasodó, múlt ködének fogságába esett házzal valamint a mögötte húzódó mocsárral gótikus asszociációkat ébreszt. A fináléban pedig saját ihletforrása, a nagyvilág borzalmaira ragadozóként lecsapó sajtó kapcsán is megenged egy-két társadalom- és médiakritikus fricskát. S hogy még a filmtörténet legtöbbször megidézett zuhanyjelenetéről is tud meglepőt állítani a regény, hiszen Robert Bloch a – Hitchcock által kevésbé hangsúlyosan kezelt – befejez(het)etlen rituális megtisztulás értelmezési lehetőségét is kidomborítja, végképp bizonyítékul szolgálhat a Partvonal Könyvkiadó tévedhetetlenségére a pszichokrimi sorozat nyitódarabjával kapcsolatban.

Robert Bloch: Pszicho

Partvonal Könyvkiadó, 2011.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com