A filmtörténet egy hálózat, amelyben sokszor az is bolyong, aki napi szinten látogatja, hát még az, aki most jár ott először. Valahol mindkettejüknek segít a Kalandos filmtörténet, ez a nagyléptékű filmes térkép.
A Kalandos filmtörténet szerzőpárosa, Kránicz Bence és Lichter Péter vállalkozása összefoglalható a cím szavaival: úgy írni a filmtörténetről, hogy az olvasó kalandokban részesüljön. A Kalandos filmtörténet szigorúan nem tudományos mű. Bár a szerzők óraadó tanárok (voltak) az ELTE Filmtudományi Tanszékén és más egyetemeken is, tudományos jellegű érdemeiket elvitatni nem lehet, jelen könyvük mégis inkább szórakoztató-ismeretterjesztő jellegű. Amolyan belépő a filmtörténet szerteágazó hálózatába, de annak egyenesen kiváló! Ha adott egy filmszerető ember, aki (valamilyen érthetetlen okból) nem tud elvégezni egy filmtörténet és filmtudomány egyetemi képzést, annak
ez a könyv jelentheti a belépőt a filmes társalgásba.
A könyv szerkezete rendkívül egyszerű. Adott 100 téma, ami 100 fejezetet alkot. Minden fejezet kivétel nélkül két oldal, amihez tartozik egy kép. A fejezeteket két nagy csoportba sorolhatjuk: műfajok és filmkészítők, vagyis az emberek a kamera mögött, vagy egy-egy esetben előtt. A témák a film megszületésétől kezdve kronologikusan követik egymást, viszont ha egy hosszúéletű műfaj kerül terítékre, azt következetesen végigmesélik a szerzők. Ilyen például a gengszterfilm műfaja. Mint az egyik leginkább kiemelt nyertese a hangosfilm megszületésének a 30-as évek legelején futott fel, így a könyvben elöl, a 12. helyen szerepel. A gengszterek hangos történeteit mégis egészen a posztmodern időkig, Tarantinóig és Scorseseig összefoglalja ez a fejezet.
Olyan nevek színesítik a lapokat, mint Orson Welles, Woody Allen, vagy éppen Jean-Luc Godard. Nevek, akik a filmes közbeszéd részei, de előfordul, hogy sorvezetőre van szükségünk, ha jobban meg akarjuk ismerni őket. Ehhez pedig olvasmányos, szerteágazó, vagy stílusosan szólva: kalandos segítség a Kalandos filmtörténet.
Természetesen a szerzők nagy filmes jártassága kiütközik, és a filmtörténet amúgy is szerteágazó rendszere ebben a kötetben is meg tudja mutatni egy új oldalát. A filmekkel korábban részletesebben foglalkozó olvasónak is tud néhol új dolgokkal szolgálni a Kalandos filmtörténet. Például számomra a könyv első fejezete is újként hatott, mivel nem hallottam eddig az „első női rendezőről”, Alice Guy-Blachéról. Az ősfilm egyik alkotója kevesebb figyelmet kapott, mint férfi kortársai. (Egyébként különös keretet ad Kránicz és Lichter a könyvüknek, hiszen az utolsó név is egy nő, az argentin Lucrecia Martel.)
A könyv tehát igyekszik alapos lenni a kezdő filmtörténész-jelöltek miatt, de próbál a kevésbé ismert nevekre is koncentrálni.
Talán ezért maradhatott ki például Robert Bresson a könyvből. A francia újhullámos rendezők előfutára azért egy bekezdést kapott a Minimalizmus fejezetben, mégis fájó, hogy külön két oldal nem jutott neki. Ugyanez a helyzet a magyar nevekkel is. Külön fejezetet egyetlen magyar rendező sem kapott, a legtöbb szó talán Tarr Béláról esik a Slow Cinema kapcsán. A hasonlóan teljeskörű filmtörténeti munkákban azért egy Jancsó Miklós szokott kapni néhány kolumnát, itt viszont ő is kimarad. Bizonyára minden cinefil felsorakozhatna az írók előtt, hogy „ő éppen miért maradt ki?!”, de egy ilyen nagyívű, mégis szűk terjedelmű munka esetében nem érdemes. Ezt a hiányosságot már az előszó is tisztázza, hiszen a „válogatás” tükrözi az írópáros ízlését.
A mindössze 2 oldalas fejezetek témáinak mindegyikéről már korábban is könyveket írtak, ez a könyv csupán kedvcsináló. És annak nagyszerű! Az olvasónak az az érzése támad minden fejezet után, hogy „mennyi mindent nem láttam még!”, de ami még jobb, hogy
az egész könyv után azt érzi: „minden filmet meg fogok nézni!”.
A szerzők tudása mellett a filmszeretetük is nyilvánvalóvá válik pár oldal után. Minden témánál átüt az a szenvedély, ami nélkül nem is lehetne ilyen mélységben és mennyiségben filmekkel foglalkozni.
A Kalandos filmtörténet egy hálózat nagyléptékű térképe. Hogy ez nem teljesen absztrakt elgondolás, arra a szerzők is felhívják a figyelmet: „amikor filmet nézünk, soha nem csak egy filmet nézünk.” Amikor egy fejezetben felbukkan egy másik műfaj, vagy éppen alkotó, akkor az a könyvben kiemelve szerepel, a margón jelezve, hogy melyik fejezethez lapozzunk, ha tovább akarunk haladni a talált nyomon. Így megtudhatjuk, miben hasonlít Martin Scorsese és John Cassavetes, vagy éppen mit köszönhet James Bond figurája Orson Wellesnek. Az internetes linkekre emlékeztető hivatkozások miatt Kránicz Bence és Lichter Péter könyve több módon is olvasható. Végig lehet rajta suhanni kronologikus sorrendben, vagy ugrándozva az időben, a hatásokat és kapcsolódásokat követve. Tegyünk bárhogyan is, a Kalandos filmtörténet szórakoztató, de mégsem felületes olvasmány, ami tömören összefoglalja, hogy mi is az a filmtörténet a 20. század elejétől napjainkig.
Kránicz Bence, Lichter Péter: Kalandos filmtörténet
Scolar Kiadó, 2019
