Az Igazság Ligája rendezői változata rácáfolt a legtöbb elképzelésre. Zack Snyder négy órán át tartja magabiztosan a gyeplőt a kézben, ráadásul a CGI-effektek és a képregénylapokról leugró karakterek mélyén erős szív pumpál.
Leonard Cohen világsikerű dala, a Hallelujah aláfestésével jelent meg az első előzetes Az Igazság Ligája rendezői verziójához. Peregtek a képsorok, melyek a 2017-ben bemutatott film korábban sosem látott jeleneteiből kínáltak ízelítőt. Különös kapcsolatot ápol Zack Snyder az említett a dallal: ez volt adoptált lánya, Autumn kedvence, még a frissen bemutatott film stáblistája alatt is egy gyönyörű feldolgozás szól belőle. A keserű, fájdalmas melódia használata egy valós tragédiát jelez: Autumn 17 éves korában öngyilkosságot követett el, édesapja így hátrahagyta egyik legnagyobb filmje munkálatait, hogy családjával lehessen a nehéz időkben.
A Zack Snyder: Az Igazság Ligája valójában három történetet mesél el. Megismerhetjük belőle a DC univerzum szuperhőscsapatát, ahogy egy szétzilált világban, különleges képességeikkel a halandók közé vetve, végül saját egyéni sorsukat és potenciáljukat beteljesítve összefognak az emberiség megmentése érdekében. Sokat mond el a stúdiórendszerek működése és a művészi ambíciók ütköztetéséről, ezekhez pedig hozzákapcsolódik a rajongói támogatás és akaraterő jelensége is. Illetve nem utolsó sorban a „Snyder Cutként” elhíresült film egy apa végső búcsúja gyermekétől, ugyanis az események többletértékkel ruházták fel a projekt elkészültét.
Nem csupán a tragikus eset miatt nem láthattuk 2017-ben azt Az Igazság Ligáját, amit Snyder elkészíteni szándékozott.
A Warner Bros. nem hitt a film sikerében, és ez nem meglepő, tekintve, hogy akkortájt a DC nem teljesített fényesen a közvélemény szemében.
Az acélember hangos és megalomán, a Batman Superman ellen borongós és következetlen alkotásként maradt meg a köztudatban, így a stúdió kockázatosnak ítélte, ha egy harmadik sötét hangulatú Snyder-blockbustert is megjelentetnek – ami ráadásul bőven a háromórás játékidő felső határát karistolja.
Snyder távozásával az utómunkát Joss Whedon, a Bosszúállók rendezője felügyelte, aki nem csak a vágásért felelt, de rengeteg utóforgatást is intézett a filmhez a stúdió kérésére. Whedon a könnyed, pattogós dialógusairól ismert, így az előzményektől eltérő, szórakoztató, de bakikkal teli szombat reggeli matinét láthattunk több mint 3 évvel ezelőtt. A premier idejében kapott a film hideget-meleget (még szerkesztőségünk is ütköztette az álláspontokat egy pro és kontra kritika erejéig), de végül baklövésként könyvelték el. A DC, és különösen Snyder rajongói azonban fáradhatatlanul kampányoltak az eredeti verzió nyilvánosságra hozataláért.
A #ReleasetheSnyderCut hashtag éveken keresztül tartotta napirenden a témát, mely jóval többet jelentett önmagánál. Egy film publikálásán és az alkotói vízió beteljesítésén túl ez a fogyasztók erejének demonstrációjáról is szólt, mely alapvetően egy piaci igény kihangosítása. Ha megvan a kereslet, előbb-utóbb csak érkezik a kínálat is, nem? A Warner pedig nem megy messzire, ha meg kell felelni a nézői elvárásoknak: a Suicide Squad és Az Igazság Ligája bukása is ennek az ügyetlen, reakciós viselkedésnek volt köszönhető. A szüntelen megfelelni akarás a stúdiók sajátja, hiszen óriás pénzekkel zsonglőrködnek és teszik fel a rulettasztalra.
Snyder nem bizonyult nyerő szelvénynek, ezért kidobták: pedig a 4 órás film, amit láttunk, könnyen lehet, hogy lottó ötöst jelentett volna a DC univerzumának.
Nem tudjuk – lehet a „mi lett volna, ha” kérdéseken agyalni, de abban biztosak lehetünk, hogy a Zack Snyder: Az Igazság Ligája a most látott formában soha nem készülhetett volna el egy mozibemutatásra kalibrált rendszerben. A streaming-szolgáltatók felerősödése és az éveken keresztül tartó irdatlan hype emelte Snyder filmjét egy olyan státuszba, mely miatt egyre több és több szempár kezdett rátapadni. Lehet-e igazságot tenni egy sokszor igazságtalannak tűnő vállalati működésben? A blockbuster filmgyártásban lehet-e szabadon élni a művészi ambíciókkal? A rajongók képesek-e kellően erős talajt biztosítani ahhoz, hogy egy stúdió elhiggye, meg fogják nézni az alkotást?
Borzasztó kockázatos volt a rendezői változat megjelentetése, hiszen valaki számára a végeredmény komoly arcvesztést fog jelenteni. Ha működik a film, az visszaéghet a stúdióra, hiszen anno hibásan döntöttek; ha kudarc, akkor felesleges volt a küzdés és Snyder veszít. Precedensértéke van ennek a játszmának, hiszen ezután bármelyik alkotó és rajongótábora igazodik majd a tapasztalatokhoz.
A Zack Snyder: Az Igazság Ligája azonban megugrotta az akadályokat, ráadásul részleteiben túlmutat rendezője előző szuperhősfilmjein.
Legalább annyira dráma, mint akciófilm és fantasy, és pont ezek a megfelelő adalékok hiányoztak Az acélemberből és a Batman Superman ellenből. Megtérülnek a karakterívek az aprólékos építkezés miatt, és ennek része a 242 perces játékidő is, mely hagy teret a szereplőknek és egyéni drámáiknak.
Alternatív karakterábrázolást, hosszú felvezetést és kidolgozottabb motivációt kapnak a hősök, ami Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) figurájára hatott a leginkább jótékony módon. Mindkét fiatal fiú konfliktusa önmagával és kapcsolata a szüleikkel messzemenőkig lehorgonyozzák emberfeletti képességeikből áradó jellegüket. A gépként újjászületett Cyborg saját teremtőjét átkozza, a civil életében kallódó Flash pedig ártatlanul elítélt apja sorsán és saját céltalanságán kesereg. Mellettük Wonder Woman (Gal Gadot), Superman (Henry Cavill), Aquaman (Jason Momoa), de még Batman (Ben Affleck) is (akinek szuperképessége a végtelen tőke és erőforrás) épp a fordítottja: isteneknek érződnek, akik keresik a helyüket az emberek közt.
Még a film ügyeletes főgonosza, Steppenwolf (Ciarán Hinds) is kellő motivációt, magabiztosabb fellépést és drámai karakterutat kapott. Az egydimenziós rosszfiú vérszomjas hódítóként mutatkozik meg, aki a háttérben remegő térdekkel egy még sötétebb diktátor bűnbocsánatáért esedezik. Az összképet látva aligha mondható el, hogy a Whedon-féle verzió jobb lenne, hiszen bár apróbb karaktermomentumok és interakciók, amiket itt nem látunk, működnek, de Snyder verziója sokkal precízebben realizált, átgondoltabb és atmoszféráját tekintve is különlegesebb.
Magasztos a film hangvétele, sokszor merengő – megközelítőleg a Watchmenhez hasonul leginkább Snyder korábbi munkái közül, ami szintén egy ma már kultuszfilmként számon tartott alkotás önmagukkal viaskodó hősökről. Az Igazság Ligája nem megy dekonstrukciós irányba, de erős talapzatot biztosít szereplőinek ahhoz, hogy a végső csihi-puhi ne maradjon érzelmi fedezet nélkül.
A sötétből induló tónus a végére reménytelivé válik.
Snyder zöld utat kapott a streaming-platformon, hogy All-int nyomjon, és minden általa fontosnak vélt jelenetet beletett végső változatába. Még arra is volt alkalma, hogy két újabb, pár perces momentummal kibővítse a projektet, ami összességében szükségtelennek bizonyul a rajongók erogén zónáinak izgatásán és Jared Leto Jokerének visszatérésén kívül. Kár, hogy egy feltehetően semmibe nem vezető folytatás felvázolására költöttek a fejezetekre bontott film epilógusában: a 10-15 percnyi látnivaló így masszívan kilóg a koncepcióból. Snyder ugyanis eredetileg folytatást tervezett a történethez, nyitva is hagyta a végét, bár azóta jelezte, nem igazán szeretne visszatérni egy újabb körre.
A Zack Snyder: Az Igazság Ligája azonban pont azt mutatta meg, hogy az élet felülírhat minden elképzelést. Talán folytatják, talán nem, esetleg az érkező Flashpoint film időutazós szálával hozzák rendbe az univerzumot. Mindegy is, hiszen a rendező elégedetten hátradőlhet. Megszolgálta követői kitartó lelkesedését, hűen és érzékeny ábrázolta a közkedvelt szuperhősöket, néhol túllépett saját árnyékán is. Lezárt egy komoly fejezetet az életében, miközben reményt adott a stúdiórendszerben elárult rendezők számára, hogy talán egyszer az ő elkaszált filmjeiket is felszínre hozzák és olyan formában fogadják be és ítélik meg alkotásaikat, ahogyan azt a publikumnak szánták.
A film az HBO GO platformján elérhető.
