Omar Sy az Életrevalók óta minden filmjében ugyanazt a karaktert játssza, nem csoda, hogy a közönségkedvenc francia színész itthon is óriási népszerűségnek örvend. A Yao utazása egy meglepően visszafogott oldalát mutatja meg a színésznek, ami sokkal mélyebb kapcsolódásra ad lehetőséget a nézőknek.
Férfiak keresnek valamit, amit valamikor régen elvesztettek: hogy pontosan mit, azt ők sem tudják. Egyetlen dolog hajtja őket előre, hogy a mardosó hiányt, az űrt, amit semmi és senki nem tud betölteni, kipótolják. A kietlen pusztában való bolyongásuk során fel kell áldozniuk múltjuk egy meghatározó részét, énjük egy darabját ahhoz, hogy továbblépjenek. Hasonlóan az Országúti bosszú kiégett főhőséhez, a Párizs, Texas múltját feldolgozni képtelen apa figurájához, a Tegnap arrogáns üzletemberéhez vagy a Gerry sivatagban vergődő barátaihoz, Seydou Tall is keres valamit.
Annak ellenére, hogy Omar Sy filmjei erőteljesen hullámzó minőséget mutatnak, a színész mégis bármilyen történetet képes élettel megtölteni és elvinni a hátán: lehet illegális vendégmunkás, 19. századi bohóc, sarlatán orvos vagy éppen felelősséget vállalni képtelen apa, az általa megformált karakterek működnek. Filmjei gyakran egyensúlyoznak a giccs határán, mégis úgy gondolom, hogy kirajzolódik egy nagyon tudatos szerepválasztás a részéről, melynek köszönhetően minden egyes megformált karakter egyfajta belső utazást és önismeretet jelent a színész számára.
Ennek a belső utazásnak a legletisztultabb formája a Yao utazása, ahol a színész lényegében önmagát alakítja.
Egy hazájában sikeres író, Seydou Tall legújabb könyvének promóciós kampánya során ellátogat szülőhazájába Szenegálba, ahol megismerkedik egy helyi fiúval Yaóval, aki több száz kilométert tett meg egyedül, hogy találkozhasson példaképével. Seydout lenyűgözi a fiú bátorsága és úgy dönt, hazakíséri családjához egy vidéki faluba.
A road movie-k klasszikus sablonjait éppen annyira huzalozza át a rendező, hogy az út során bekövetkező karakterfejlődés és a felbukkanó akadályok leküzdése nem jár érzelmi katarzissal vagy feszült izgalommal. A rendező megengedi szereplőinek, hogy az idő, a megtett kilométerek, a táj, a nem várt találkozások és a véletlen alakítsa Yao és Seydou sorsát, ez pedig egy lassan hömpölygő, szemlélődő, meditatív filmet eredményez, ami
gyökeresen eltér mindattól, amit eddig Omar Sytől láthattunk.
A színész talán egyik korábbi filmjében sem volt annyira visszafogott és csöndes, mint a Yao utazásában – mégis most került a legközelebb önmaga feltérképezéséhez és múltjának megismeréséhez. Hogyha egy hasonlóan kacskaringós utazásként tekintünk Sy karrierjére, mint a filmben bejárt útra, akkor láthatjuk, hogy szükségszerű volt, hogy hazatérjen és szembenézzen azzal, honnan jött.
Sy filmográfiájában rendre olyan szerepekben tér vissza, ahol az általa megformált karaktert bőrszíne miatt hátrányos megkülönböztetés éri: legyen Párizs legnépszerűbb bohóca (Csokoládé), csöndben meghúzódó illegális vendégmunkás (Samba) vagy életigenlő ápoló (Életrevalók) származása előítéletek ezreivel béklyózza meg. Humorral, daccal és kemény küzdelemmel megtanul együtt élni ezekkel, ám a stigmát örökké viselnie kell.
„Ezen a helyen az ember csak egy Isten teremtményei közül.” – Nicolas Roeg hasonlóan meditatív filmjében, a Vándor regében egy városi testvérpár egy bennszülött fiú segítségével járja be az ausztrál Outbacket. Az aboriginal fiúban a kultúrától és bőrszíntől megfosztott homo sapiens léthez kerülnek közelebb a gyerekek: pont úgy, ahogy Yao karakterében megjelenik az európai értékektől, a francia identitástól lecsupaszított Omar Sy.
„Olyan vagy, mint a Bounty csoki: kívül fekete, belül fehér”
– összegzi frappánsan ezt a kettősséget Yao.
A fiú a színész saját elnyomott, elveszett identitásának a lenyomata, akit képtelen magára hagyni. Elérkezett számára az idő, hogy végigjárja ősei útját és szembenézzen gyökereivel – hogyha otthonát nem is, de egy röpke pillanatra hazáját megtalálja.
