Kritika

Tabló viaszfigurákkal – Asztal két főre

Asztal_ket_fore_1Gasztrofilmrajongóként előre nyaltam a szám szélét Roger Gual romkomjára, az Asztal két főre azonban nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket: a kamaradrámai közegbe helyezett történetből csak az hiányzik, ami az ilyen típusú filmeket izgalmassá tudja tenni: a hús-vér karakterek.

Az utóbbi években megszaporodtak a romantikus gasztromozik, nem olyan régen pont a Cirko Film kínált nekünk egy igazi gyöngyszemet Az igaz szerelem receptje formájában. Sajnos a forgalmazó új filmje a dán romkomban gyönyörűen kidolgozott karakterek után sír, miközben egy szuper helyzetet hagy kihasználatlanul. A történet szerint a sztárséf (Vicenta N’Dongo) visszavonulása előtti utolsó estéjén válogatott társaság érkezik vacsorára: Rachel (Claudia Bassols) és Marc (Jan Cornet) egy éve elváltak, csak a különleges menü kedvéért találkoznak újra. A társaságukban furcsábbnál furcsább alakok tűnnek fel: a férjét gyászoló grófnő (Fionnula Flanagan), a gourmet (Stephen Rea), a Rachelért epekedő szerkesztő (Timothy Gibbs) és két japán befektető (Togo Igawa és Akihiko Serikawa). Ahogy követi az egyik fogás a másikat, úgy vesz az este egyre érdekesebb fordulatot.

Asztal_ket_fore_4Legalábbis ezt szándékozták elmesélni Roger Gual, Javier Calvo és Silvia González Laá forgatókönyvírók – a végeredmény azonban sajnos egy lassan csordogáló és gyakran unalomba forduló vacsora lett. Pedig rengeteg potenciál volt a témában: izgalmasnak látszó karaktereket terelnek a szerzők egy térbe – a gond csak az, hogy nem nagyon tudnak velük mit kezdeni. Az egyetlen valamire való fordulat is kivülről érkezik – a belső játékok ugyanis nem tudnak kibontakozni. Tisztán látszik a szándék, csak kevés hozzá a tartalom. A régvolt szerelmesek (spoiler!) egymásra találása gyökértelen, nem értjük, miért kötnek ki egymás karjában, miközben azt a vásznon semmi sem indokolja. Az egymással konkuráló japánok szinte barátként válnak el – de mikor lettek azzá? Erről is lemaradtunk. Az Asztal két főre egy csoport ember fejlődéstörténete lenne – ha hajlandó lenne megmutatni azt. Bár ebben a formájában még a 90 perces játékidőt is sokalltam, mégis megkockáztatom, hogy egy újabb húsz perc jót tehetett volna a filmnek – ha mégiscsak elkezd mesélni ezekről a fura alakokról, és nem csupán a direkt eseményekre koncentrál, hanem megmutatja nekünk a szereplők belső vívódásait, motivációit.

Tény és való, hogy ez egy komoly hiányosság – van azonban néhány kellemes erénye is a filmnek. Egyik például a fura figurákat megtestesítő színészgárda. A spanyolok sem rosszak, de igazán most az angolszászok remekelnek: Stephen Rea – mint mindig – kifogástalan, Fionnula Flanagan pedig egyenesen imádnivaló a kissé bogaras öreghölgy szerepében. Dicséret jár a zenei részlegnek is, a Divine Commedy iróniával átitatott dallamai remekül húzzák alá a történet abszurditását. A látványért sem kell szégyenkezniük az alkotóknak: mind az ételek, mind a tájak remekül szabottak.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com