Megérkezett Zack Snyder régóta dédelgetett szerelemprojektjének első része, a Rebel Moon – A tűz gyermeke, ami így néhány nappal karácsony előtt úgy tűnhet, mint egy ajándék a fa alá a Netflixtől, de ha alaposabban megnézzük, akkor észrevesszük, hogy csak egy alaposan becsomagolt virgácsot kaptunk a látnoki jelzőjét már régen elherdáló rendezőtől.
Pedig egykor még hasonló jelzőkkel illették a videoklipek és reklámok világából érkező Zack Snydert, aki 2004-ben robbant be a köztudatba George A. Romero zombifilmes klasszikusának, a Holtak hajnalának modern feldolgozásával, ami a 2000-es évek kevés minőségi horror remake-je közé sorolható. Viszont karrierjét következő munkájával, Frank Miller 300-ának adaptálásával alapozta meg. Ez a mozi nemcsak kultstátuszba emelkedett emlékezetes pillanatai és rendkívül brutális akciójelenetei miatt, de Snyder a képregényfilmektől akkoriban szokatlanul hűen, szinte képkockáról-képkockára ültette át Leónidasz legendáját a filmvászonra, ami után sokan elkezdték ráaggatni a látnoki erejű rendező (angolul: visionary director) titulust. Egy újabb elismert képregény adaptációja (Watchmen), egy fantasy könyvsorozat feldolgozása (Az őrzők legendája) és egy saját ötleten alapuló fiaskót (Álomháború) követően Snyder nemcsak megkapta a lehetőséget a Warnertől, hogy rebootolja Superman karakterét Az acélemberrel, de a DC frissen induló filmes univerzumának fő kreatívjává is választották.
Külön cikksorozatot lehetne indítani a Batman Superman ellen kudarcáról, Az Igazság Ligája több évig húzódó botrányáról, vagy hogy Snydernek önkéntelenül is mekkora szerepe lehetett a DCEU idén bekövetkező, csúfos lezárásához, de legalább ő és a rajongói örvendhettek, mikor megjelent az azóta mémmé vált Snyder vágás. A Warnerrel történt viharos szakítás után a rendezőt a Netflix karolta fel és ruháztak rá tömérdek anyagi támogatást és kreatív szabadságot, hogy azt csinálhasson, amit csak akar. És Snyder úgy döntött egy zombis kitérő (A halottak hadserege) után megvalósítja fiatalkori, filmes tanulmányai óta tervezett ötletét (amit egy ponton még a Star Wars-nak is pitchelt). Ezt legkönnyebben úgy lehet összefoglalni, hogy
A hét szamuráj az űrben. Ez a Rebel Moon.
Egy messzi-messzi galaxisban uralkodó zsarnok lázadók után kutatva rábukkan birodalmában egy távoli hold peremén élő, békés parasztfalura, akiket azon nyomban megfenyegetnek: ha nem adják át 10 héten belül minden betakarított termésüket, akkor a földdel teszik egyenlővé a települést minden lakójával együtt. Viszont a falusiak közt élő, múltját rejtegető katona, Kora (Sofia Boutella) nem tudja annyiban hagyni a dolgot, ezért felkerekedik egy falubéli földművessel, Gunnarral (Michiel Huisman), hogy összegyűjtsenek egy csapat lázadó harcost, élükön Titus tábornokkal (Djimon Hounsou), hogy fel tudják venni a küzdelmet a vérszomjas Noble admirális (Ed Skrein) armadájával.
Ahogy a címben szereplő Jay és Néma Bob visszavág idézet sugallja, Snyder nemcsak inspirálódott a korábban említett Star Wars-ból és az azt megihlető szamurájfilmekből, hanem kis túlzással egy az egyben átvett konkrét karaktereket, helyszíneket, motívumokat és eseményeket a legendás űroperából. Persze mondhatnánk, hogy jótól lopni nem bűn, de ezen elemek ilyen szintű kohézió nélküli egymásra pakolása nem kelti egy átgondolt történet és univerzum érzetét. Miközben háttértörténet van itt bőven, de Snyder és társírói (Kurt Johnstad és Shay Hatten) elfelejtették, hogy A Gyűrűk Ura, a Harry Potter vagy épp a Csillagok háborúja kaliberét megütő fantasy-k sem az agyonbonyolított mitológia, hanem az azokat megtöltő karakterek miatt váltak annyira népszerűvé és meghatározóvá.
A Rebel Moon összes figurája egydimenziós, jellegtelen, csupán pózokban létező papírmasé karakter,
akikhez nemcsak nem kerül közel a néző, de a temérdek expozíció ellenére se tudunk meg róluk semmi érdemlegeset (az se egyértelmű, ki a címben említett tűz gyermeke). Csupán az váltakozik, hogy éppen kinek mészárolták le a családját vagy irtották ki a szülőbolygóját, amiért az illető be van rágva a parodisztikusan gonosz és elnyomó Mother Worldre.
A történeten és karaktereken kívül Snyder a régen erősségének számító epikus és stilizált látvány terén is csúfosan elbukott. Ennek pedig egész egyszerű oka, hogy a teljes kreatív kontroll fényében a direktor A halottak hadserege óta saját maga fényképezi a filmjeit is, ami a filmiparban egy nagyon ritkán előforduló szokás, nem is véletlenül. Persze léteznek olyan auteur zsenik, mint Paul Thomas Anderson vagy Steven Soderbergh, akik a rendezői és operatőri szerepben egyszerre helyt tudnak állni, de Snydernél zongorázható a különbség a régebbi, Larry Fong által fényképezett filmjei (300, Watchmen, Batman Superman ellen) és a Rebel Moon közt.
Rengeteg bombasztikusnak és kúlnak szánt beállítás egyszerűen csak bénának és amatőrnek hat,
különböző jelenetek bevilágítása és a mesterséges hátterek kezelése technikailag egyszerűen katasztrofális és a Star Wars-i mértékeket megütni kívánó CGI is inkább egy CW sorozat látványvilágát fogja eszünkbe juttatni. Persze mondhatnánk, hogy egy 90 milliós költségvetésű mozitól nem érdemes a 200 milliós blockbusterek látványát elvárni, de pont pár hónapja bizonyította Az alkotó is, hogy a relatíve alacsonyabb költségvetés sem lehet kifogás, hogy egy technikailag és esztétikailag is gyönyörű filmet kapjunk a pénzünkért.
Viszont a technikai és forgatókönyvírói problémákon túl a legnagyobb hiányosságot ismételten a „vizionárius” Zack Snyderben és az egész koncepcióban kell keresni. Az egy dolog, hogy a világ legismertebb franchise-ából lopja össze az ötleteit és a cselekmény is a legszimplább „hős útja” formulát követi, de hogy ezt a sztorit két egész estés filmben kell elmesélnie, az kicsit meredek. Főleg úgy, hogy a film tetemes részét a legotrombább háttértörténetet magyarázó expozíciós jelenetek és a jövőbeli eseményeket előrevetítő, de az aktuális történet fényében teljesen irreleváns mellékszálak teszik ki ahelyett, hogy azokkal a karakterekkel foglalkoznánk, akiket meg kéne siratnunk, ha meghalnak, vagy gyűlölnünk, mikor elárulják bajtársaikat.
Így sajnos az amúgy egész nívós szereplőgárdától se lehetett elvárni, hogy csodát tegyenek.
Talán Sofia Boutellát, Charlie Hunnamet és a narrátorként is funkcionáló robot hangját adó Anthony Hopkinst lehetne dicsérni, de ők is csupán az eredendő karizmájukból tudtak bármit kezdeni karaktereikkel.
Minimális pozitívumként még Tom Holkenborg (a.k.a. Junkie XL) egészen korrekt zenei anyagát lehetne kiemelni, ami epikus hangzásával képes valamennyit emelni a jelenetek színvonalán. Továbbá 1-2 közelharci csörte képes valamennyi izgalmat csempészni ebbe a kétórás dögunalomba, viszont sajnos ezek az akciójelenetek is fényévekre vannak az olyan Snyder-féle szekvenciáktól, mint a Komédiás meggyilkolása a Watchmen-ből vagy akár Leónidasz perzsák elleni rohama a 300-ból. A film cselekményvezetésének alapvető ritmustalansága mellett pedig a vágás is több helyen borzasztóan esetlen, ami valószínűleg abból fakad, hogy a szélesebb közönség bevonzása miatt kivágtak minden explicit brutalitást és felnőtt tartalmat, amit Snyder egy bővített rendezői változatban kíván majd prezentálni a közönségnek.
Lehetséges, hogy érdemes megvárni a jövőre érkező A sebejtő alcímű második részt a végső verdikttel, de A Pókverzumon át is bizonyította, hogy lehet félfilmet mesterien is tálalni, ami sajnos nem mondható el A tűz gyermekéről. A legolcsóbb sci-fi, fantasy ponyvákat is alulmúló elnyújtott, unalmas, üres, ronda és lelketlen fércmű lett Zack Snyder legújabb műve és előre félünk, mi vár még ránk a folytatásban.
A Rebel Moon: 1. rész – A tűz gyermeke elérhető a Netflix kínálatában.
