A Jackpot! aranytálcán szállítja le az idei év legmegrázóbb filmes élményét. Egyszer talán vígjáték akart lenni, de Paul Feig gondoskodott róla, hogy inkább kínzás legyen.
A film alaptémája – a szerencsejáték-függőség és az amerikai társadalom magas arányú kockázatvállalása a pénzért – még akár egy elgondolkodtató irányt is vehetett volna. Ehelyett a Jackpot! egy erőtlen kinyilatkoztatás, mely már a bevezető felirataiban a disztópiákról szóló irodalom és mozgókép ellen ágál. Az alkotók szerint ugyanis a lottónyereményért való szabad öldöklés valójában nem egy sötét disztópia képét festik le, hanem egy komikus jövőét. Hogy a többek között a The Office epizódokat is rendező Paul Feig, hogyan tudott azonosulni egy ilyen filmmel, az érthetetlen.
A történet olyan szinten sablonos, mintha a ChatGPT írta volna egy polkorrekt buddy movie cselekményének lekérése során.
A Jackpot! forgatókönyvének nem elkaszálásához legalább akkora véletlenre volt szükség, mint a filmben a főhősnőnek a lottó megnyeréséhez. A kész filmet látva azonban az Amazon illetékesei is kapcsoltak és nem merték moziba küldeni, így egyből a saját platformjukon debütált.
A történet szerint Katie (Awkwafina) sokkal inkább elhunyt édesanyja utolsó kívánságának, mintsem az amerikai álom beteljesülésének reményében költözik Los Angelesbe. Egy színészi meghallgatásán azonban elszabadul a pokol, amikor egy véletlen folytán benevez a lottóra és meg is nyeri azt. Katie pedig – aki az Interneten képes volt lakást találni az óceánparti városban, de arról fogalma se volt, hogy
egy olyan helyre költözik, ahol a világon egyedülálló módon szabad a gyilkolás a lottónyereményért
– menekülni kényszerül. Noel (John Cena) égből lepottyanó angyalként jelenik meg a mennyezetet áttörve, hogy megmentse a nő életét, a pénzből való részesedéssért cserébe. A végletekig folytatódó hajsza során pedig felbukkan Louis (Simu Liu) is a védelmi cégével, de az ő szándékai korántsem nyilvánvalóak.
Valami végtelenül szánalmas, ahogyan a Jackpot! posztmodern feminista filmként próbálja elhitetni velünk, hogy a harcművészeti tudással egyáltalán nem rendelkező Katie nemcsak, hogy hajmeresztő helyzeteket él túl, hanem többször is sikeresen elver egy kvázi veterán férfit, egy dzsúdócsapatot és még esés közben is képes belassítani zuhanásának sebességét, hogy az alatta lévők még így is hipergyorsan reagálva el tudják őt kapni.
A Jackpot! úgy hordozza a szuperhősfilm műfajának emberfeletti elemeit, hogy nem vallja annak magát.
A totális szereptévesztés bizonyítéka pedig az, hogy az alkotók ezt a mesebeli történetet reálisnak gondolják. Holott a film egyetlen életszerű momentuma az, amikor betekintést nyerünk L.A. legmocskosabb környékeibe.
Külön küldetése a filmnek, hogy nem kíméli a férfiakat. Hollywoodban a mizandria az új divat, így válik a lányát a buszon kritizáló apa egy szörnyű, bántalmazó férfivá, a maszkulin külsővel megáldott John Cena karaktere pedig egy visszafogott, alárendelt figurává. A nemi szerepek kvázi felcserélődtek, a logika teljes hiányában Katie menti meg Noelt és számol le a főellenséggel. A forrongó kultúrharcban azonban mindez mit sem számít, a lényeg, hogy a Jackpot! révén újabb mozgóképpel bővült a mizantróp tábor mellett kiálló filmek listája.
2024-ben még mindig ott tart a hollywoodi filmgyártás, hogy
az ürülékes, péniszes, segges poénok továbbra is elegendőek egy hatalmas költségvetésű nagyjátékfilm elkészítéséhez.
A The Purge szintén egy olyan helyzetet vázolt fel, melyben egy bizonyos időpontban szabad a gyilkosság. A Jackpot! alkotói azonban sterilizálták az élet-halál közti harcokat azzal, hogy kivették a feszültséget és helyére olcsó gegeket írtak.
Ebből a filmből kiöltek mindent, amitől filmként tudna működni, cserébe még olcsó szórakoztató mozgóképként is vállalhatatlan, mert minden elemében hiteltelen. A kiszámítható, gagyi cselekmény tetejében még a színészi játék is erőltetett. Az összes szereplő egy-egy archetípusa az ehhez hasonló alacsony minőségű amerikai vígjátékok karaktereinek.
A történetében a Menekülő embert is idéző Jackpot! annak kvázi ideológiai ellentétévé válik.
Előbbiben a mindent is túlélő Schwarzenegger karakter szintén az akciófilmek túlzásainak eredménye, mindazonáltal robusztus külseje némileg hihetővé tette a karakter megpróbáltatásainak sikerességét. Az eleinte esetlen, védelemre szoruló, ámde később önmagát is aktivizáló női karakter pedig egy hiteles lenyomata volt a kornak. A szexuális forradalom a nők társadalmi státuszát is megerősítette, a folyamat pedig, melyben a nők egyre többször vállaltak férfias szerepköröket, már megjelent a Menekülő emberben is.
Mindkét film a közeli jövőben játszódik, így evidens, hogy szemlézzük, szerintük milyen irányba tart/tartott a világ. A Menekülő embert lényegében igazolta a kora, a filmben Amber a rendszer elleni lázadás fontos figurájává avanzsált, a valóságban pedig nem sokkal később már egyre nagyobb teret kaptak a női aktivisták és politikusok is.
Ezzel párhuzamosan a Jackpot! már egy teljesen abszurd irányba tereli el a diskurzust.
A filmben a nők nem csupán leleményesebbek, mint a férfiak, hanem utóbbiaknál egyfajta visszafejlődés ment végbe. A film egyenesen azt állítja, hogy a férfiak csupán a nyers erőben hisznek és simán felülnek a manipulációnak. Az alkotók pedig folyamatosan azt mantrázzák, hogy Katie karaktere – már ha Awkwafina nem is – egy profi színésznő, aki ebbéli „tudását” tökéletesen kamatoztatja. Habár nagyjából minden néző számára egészen egyértelmű, hogy mire megy ki a játék, a rettegett, addig mindig sikerrel járó ellenfél csontig benyeli a nő trükkjeit.
A Jackpot! hemzseg a felesleges és bugyuta párbeszédektől,
melyekben a színészeknek többször magát a forgatókönyv cselekményét is fel kell mondaniuk. Ennek egyik legbanálisabb pontja az, amikor Katie egy „Lerúglak!” felkiáltás után tényleg lerúgja az ellenfelét. Az nem csupán a készítőket minősíti, hogy egybites emberként kezelik a nézőket, hanem rámutat egy igen káros, népbutító jelenségre is.
A Jackpot! minden forgatókönyvi húzása átlátszó. A lottó különös szabályai által létrejött show minden jó érzésű ember számára visszataszító, mintsem vicces, ám aki fogékony az efféle primitív humorra, azt könnyen magával ránthatja. A film pedig végül megmutatja, hogy valójában mennyi pozitív, társadalmat megsegítő projektet lehet véghezvinni egy lottónyereményből. A lottópropagandával a Jackpot!-nak bérelt helye van a toxikus üzenetekkel rendelkező filmek kategóriájában. Egyetlen pozitívuma, hogy negatív példaként felmerülhet a megnézése egy „hogyan nem szabad filmet készíteni” szeminárium során.
A stáblista közbeni bakiparádéban láthatjuk, hogy maguk a színészek is nevetnek a rendkívül gyenge, primitív poénokon. Legalább ők jól érezték magukat, a néző meg legyen hálás, amiért ezért a hulladékért még csak moziba se kellett mennie.
A Jackpot! elérhető a Prime Video platformján.
