Kritika Magazin

Köntörfalak

Dyga Zsombor harmadik nagyjátékfilmje nem csak eddigi filmjeihez képest (Tesó, Kész cirkusz) más: a Köntörfalak mind műfajában, mind pedig stílusában valami eddig ismeretlent mutat a magyar nézőknek. Olyan film, ami minden cselekménynélkülisége ellenére sem válik unalmassá. Sőt.

Kevés film van, aminek a történetét három mondatban el lehet mesélni, ráadásul olyan három mondatban, amibe a cselekményen kívül már a szereplők pontos mozgáskoordinációját is belefoglaltuk. A Köntörfalak meséje ha nem is fér bele ennyibe, de mondjuk négy az összetett fajtából és máris helyben vagyunk. De ennek a filmnek nem is kell több. A remek forgatókönyv, a jól megírt dialógusok és a színészek tökéletes játéka együttesen ellenpontozza a szinte nulla cselekményt, ami egy félresikerült randi folytatása egy puccos loftlakásban, három emberrel a főszerepben. A kedélyes hangulatú este aztán egy pókerjátszma közben váratlan fordulatot vesz, a szereplők előtt pedig olyan titok tárul lassan a felszínre, ami mindhármuk életét meghatározza és egyszersmind összeköti őket.

Az már a film első perceiben nyilvánvalóvá válik, hogy ez a történet nem siet sehová. Szép lassan, már-már óvatosan halad előre, de a többi kamaradrámával szemben nem élezi ki mind a nyolcvan percét a feszültségre. A humoros dialógusok, helyzetkomikumok, amik már a film első percétől jelen vannak nélkülöznek minden mesterkéltséget, így ahelyett, hogy egy feszes kamaradrámává alakulna a Köntörfalak mindvégig könnyed marad. Zsombor forgatókönyve nem a drámai eszközökre épít kapcsolati és érzelmi hálóinak kibontása közben: a hatásvadász fordulatokat hanyagolja, ehelyett inkább hagyja, hogy a szöveg és a karakterek vigyék előre a történetet.

Ami ez utóbbiakat illeti, a filmhez hasonlóan a jellemek fejlődése is aprólékosan halad előre, mondhatni a titok feltárulásával teljes szinkronban. A kamaradrámákból sohasem hiányozhat a karakterfejlődés, a Köntörfalakban pedig egyértelműen Zoli az, aki fokozatosan egy addig ismeretlen oldalát tárja fel mind a szereplők, mind pedig a nézők előtt. A randizásban meglehetősen szerencsétlen fickó megformálója, Elek Ferenc lassan a rendező állandó színészévé avanzsál, ám ez az alakítás annyiban eltér az előző filmektől, hogy Zsombor Zoli szerepét egyenesen őrá írta. Feri mellett Tompos Kátya és Rába Roland is kitűnő választásnak bizonyultak, az pedig, hogy a forgatást egy rendhagyó, nyolchónapos próbafolyamat előzte meg olyannyira jót tett mindhármuknak, hogy a színészek már-már szárnyalnak a vásznon szerepükben. Amire szükség is volt, mert már a fentiekből is látszik, mennyire színészközpontú film is a Köntörfalak. A próbák hosszú sorát persze a film hosszú, olykor 8-9 perces beállításai is meghálálták, de a dicséretből a színészeken kívül Marosi Gábor operatőrnek is kijár, aki ezekben a hosszan kitartott snittekben is képes volt folyamatos kocsizással leheletfinom mozgásokat vinni a képbe.

Három ember, egy lakás, egy este, nulla cselekmény – ezek alapján a Köntörfalakba Dyga Zsombor könnyen bele is bukhatott volna. Mégis, egy olyan izgalmas sorstörténet bontakozik ki percről-percre a néző szeme előtt, ami nem hagyja, hogy akár csak egy pillanatra is elunjuk magunkat a filmen. Nem művészfilm, de nem is közönségfilm igazán, inkább valami más és teljesen új, olyan, amivel magyar rendező idáig még nem próbálkozott. Pedig működik, nagyon is.

Köntörfalak
színes, magyar filmdráma, 80 perc, 2009

rendező: Dyga Zsombor
forgatókönyvíró: Dyga Zsombor
operatőr: Marosi Gábor
rendezőasszisztens: Madarász István
producer: Major István
jelmez: Ando Ildi
hangmérnök: Juhász Róbert
gyártásvezető: Harmati Balázs
vágó: Czakó Judit

szereplő(k):
Elek Ferenc (Zoli)
Tompos Kátya (Eszti)
Rába Roland (Gábor)

www.kontorfalak.hu
IMDb-átlag: 7,8

Zsély Csilla

2007 szeptemberétől koptatom az ELTE-BTK filmes tanszékének padjait, és mint minden rendes bölcsész, én is igyekszem mindig (legalább) két lábbal a föld felett járni. Habár a filmezés gyakorlati oldala mindig is jobban foglalkoztatott (az amatőr filmkezdeményezéseket mostanra már szerencsére leváltották a kiforrottabb művek), 2009 őszén egy szép napon mégis az írásra adtam a fejem, és megpályáztam egy helyet az akkor épp munkaerő-frissítésen munkálkodó Filmtekercsnél. Azt pedig, hogy a filmezés és az arról való írás milyen békésen megfér egymás mellett, mi sem bizonyítja jobban, minthogy újabban már szorgosan igyekszem elsajátítani a sajtóakkreditációk minden csínját-bínját, mint a fesztivál rovat vezetője.

Filmek: Az animációs filmek iránti már-már beteges rajongásom talán életem első moziélményére, a Toy Story 1996-os megtekintésére vezethető vissza, a forma iránti lelkesedésem azóta töretlen, és újabban egy animációs blog elindításához vezetett. Egyébként nagyjából mindenevő vagyok, bár szívszaggató melodrámák, kaszabolós horrorok és zombifilmek kerüljenek. Abszolút kedvencként Tim Burtont említeném, A majmok bolygója kivételével.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com