A Minyonok-sorozat hatodik nagyjátékfilmjében, a Gru 4-ben (Despicable Me 4) először van az az érzésem, hogy már nem a történet-, hanem a franchise-építésen van a hangsúly – de addig amíg a kis sárga szolgálók ennyire viccesek, tőlem akárhány bőrt lehúzhatnak még róluk az alkotók.
Szerintem mindenkivel megesett már, hogy egy erősen megbarnult banánt „Banánturmixnak jó lesz még!” felkiáltással hetekig tartogatott a hűtőjében – mindaddig amíg nem lett mindennek banáníze a frigóban, és az ember ki nem dobta a lassan saját héján kimászó szörnyszülöttet. Itt még nem tart a franchise, de ez a banán erősen érett szagot áraszt már…
A zseniális első, a kevésbé jól sikerült második és a főnixként feltámadó harmadik rész után elérkeztünk Gru történetének negyedik epizódjához, ahol a négygyerekes apának (Steve Carrell, magyar hangja a zseniális Scherer Péter) a múlt árnyaival kell megküzdenie. Egykori középiskolás riválisával, Maxime-mal (Will Ferrell, magyar hangja Rajkai Zoltán) kell felvennie a harcot, ami miatt a családot egy védett házba menekítik: Grunak nemcsak ellenségével kell leszámolnia, de be kell illeszkednie a kisvárosi életbe is.
Amíg a família az elővárosi élet nehézségeivel küzd, addig a minyonok az Antigonosz Liga szuperhősprogramjában kapnak kiképzést.
A harmadik epizód után azzal az állítással hízelegtem Ken Daurio és Cinco Paul forgatókönyvíróknak, hogy zseniálisan dolgozzák bele az új szálakat a már felépített világba. Az új rész esetében azonban már ezek idegennek érződnek. A negyedik részre Kyle Baldát, Pierre Coffint és Eric Guillont a korábban a sorozaton animátorként dolgozó Patrick Delage és az első két részt direktorként jegyző Chris Renaud váltotta, míg az írók terén a már említett Cinco Paul helyére a Rocksuli, a Megvilágosultam vagy A Fehér Lótusz mögött is álló Mike White érkezett.
Az új csapatnál sincs hiány az ötletekben – sőt, a gond inkább azzal van, hogy a hihetetlenül sok történetszál nem kap egy jól követhető, átgondolt ívet.
A Gru 4. sokkal inkább különálló szkeccsek láncolataként áll össze.
A sok gondolatcsírából csak néhányat sikerült kidolgozni, a többi hangosan durranó, de rövid ideig szóló petárdaként merült feledésbe: a csótányimádó főgonoszról és barátnőjéről (Sofía Vergara, magyar hangja Pikali Gerda) nem sokat tudunk meg, ahogy a minyonszuperhősök is csupán egy-két geg erejéig tűnnek fel. Lucy (Kristen Wiig, magyar hangja Nemes Takách Kata) jóval kisebb szerepet kap, mint a korábbiakban, ahogy Gru Jr. karakterében, a számtalan újonnan bevezetett szereplőben vagy a szuburbán életben is rengeteg kiaknázandó lehetőség lett volna még.
A kérdés, mi szükség van ennyi újdonságra? A Gru-sorozat legnagyobb erősségei rendelkezésre állnak: a család, a minyonok, az összetartás ereje. A széria legerősebb pillanatai egytől egyig ezekhez köthetők – néhány kivételtől (pl. a nyolcvanas években ragadt Balthazar Brattet) leszámítva. Most a lányok alig kaptak terek, Lucy szála egyáltalán nem járult hozzá a történet előmozdításához, Gru a film végére szinte teljesen leválasztódott a családjáról, de Dr. Senkiházi és Gru ikertestvére, Dru mellőzése is komoly hibának bizonyult.
Mi van ezzel szemben? Poénok, poénok, poénok. Az ember tényleg végignevetheti a filmet – a legjobb viccek természetesen még mindig a minyonoktól jönnek –, és talán sokan nem is vágynak ennél többre. Látva azonban, hogy honnan indult a széria, és milyen remek pillanatai voltak útközben is, csak remélni tudom, hogy nem csúszott el végleg egy banánhéjon a franchise, és később – mert elnézve, hogy micsoda bevételeket hoz (csak az eddigi három Gru-mozi 4,64 milliárd dollárt termelt, és olyan céggel van együttműködése, mint a LEGO, a Ferrero, Kellogg’s vagy a McDonald’s), szinte biztos vagyok benne, hogy lesz még folytatás – képes lesz még néhány jobb falatot kipréselni az Illumination automatájából.
A Gru 4. július 4-től látható a mozikban.
