Kritika

Folytassa, Lawrence! – Az Éhezők viadala: Futótűz

hunger_games_catching_fire
Francis Lawrence: Az éhezők viadala – Futótűz (The Hunger Games: Catching Fire)

hunger_games_catching_fireSzögezzük le: Francis Lawrence (Constantine – A démonvadász, Vizet az elefántnak) nem vallott kudarcot. Ugyan alig másfél éve volt összehozni a tavaly tavaszi Az Éhezők viadala folytatását, a sietség a végeredményen nem érződik, sőt. A Futótűz egyszerre viszi előre a cselekményt, mélyíti karaktereit és tágítja a már megismert univerzumot. Csak ne ismételné el üzeneteit számtalan alkalommal, hogy a néző biztosan felfogja: itt bizony tartalom is van a látvány mögött.

Sokat fordult a világ Az Éhezők viadala bemutatása óta. Az akkor még kevésbé ismert, leginkább a súlya miatt kritizált Jennifer Lawrence azóta Oscar-díjas színésznő lett, Gary Ross pedig az első etap levezénylése után otthagyta a franchise-t, mondván: kevés az idő tisztességesen elkészíteni a folytatást. A Futótűz így Francis Lawrence (Constantine – A démonvadász, Vizet az elefántnak)  irányítása alá került, akinek szerencsére elég volt a másfél év, hogy befejezze a filmet, amin semmi nyoma kapkodásnak. Sőt, néhány bosszantó elemet leszámítva felül is múlja az elődöt.
hunger_games_catching_fire

Suzanne Collins regénytrilógiájának második részében Katnissre (Jennifer Lawrence) és Peetára (Josh Hutcherson) először is győzelmi körút vár, ami alatt és után örökké játszhatják a szerelmespárt a kamerák előtt. Katniss viszont pocsék színésznő, aki ha akarná se tudná elhitetni az emberekkel, mennyire elégedett mind a lakosság, mind saját jelenlegi helyzetével. A lázadástól tartó Kapitólium pedig nem akármilyen módszert választ a lány kiiktatására: a 75., rendhagyó Éhezők viadalán, a Nagy Mészárláson ezúttal a korábbi győztesek közül sorsolják ki a versenyzőket.

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, az első rész felturbózott változatát kapjuk: a költségvetés érezhetően nagyobb, a látvány pazarabb, az effektek élethűbbek. Ezúttal a tétek is nagyobbak: Katnisst az előző viadalom „csak” a túlélés hajtotta. A folytatás már jóval többről szól, mint az életben maradásról. A felkelés témája – ami az első részben még csak nagyon finoman volt jelen – itt már teljesen előtérbe kerül, hogy majd a következő részekben teljesedjen ki. Addig is kapunk némi politikai játszmát és egy újabb viadalt: kreatívabb és kegyetlenebb kihívások, ellenfelek mellett kell valahogy életben maradniuk hőseinknek. A helyzetük pedig egyre kilátástalanabb, arénán innen és túl egyaránt.

A tétek nem csak a veszélyesebb helyszín miatt magasabbak. A régi-új versenyzők minden téren tapasztaltabbak, karaktereiket sokkal árnyaltabban felépítették, nem csak noname áldozatokat és gyilkosokat (bár a többség most is e két tábort erősíti). A visszatérő Woody Harrelson, Donald Sutherland, és a meglepően kedves Elizabeth Banks csak asszisztálhatnak ehhez – de azt hozzájuk méltóan teszik. Mellettük Lenny Kravitz finom jelenléte és az új játékmesterként feltűnő Philip Seymour Hoffman sejtelmes manírjai is csak színesítik Collins világát. Igazából ez az a pont, ahol a folytatás alulmarad Gary Ross filmjével szemben: ő szánt időt mind a nyomorgó körzetek, mind a habzsoló Kapitólium bemutatására. A Futótűzben helyette a karakterek mondják ki a társadalomkritikát, de erre még visszatérek.

hunger_games_catching_fire

Szerencsére a szerelmi háromszögezésből nem kapunk annyit, mint amennyit a regényben. Egyik Lawrence sem időz azon, hogy akkor kihez is húz jobban hősnőnk szíve; sokkal inkább a rá nehezedő nyomásra koncentrálnak. A forgatókönyvírók, Simon Beaufoy és Michael Arndt viszont mintha nem bíznának a színésznőben: nem egy látványosan kiborulós jelenetet adtak Katnissnek, pedig ezek nélkül is értjük, látjuk, hogy megviselik az események. A feszültség mellett a médiakritika vonala is szájbarágósabb: nem egyszer elhangzik, hogy a cirkusz azért kell, hogy az emberek figyelmét eltereljék saját nyomorukról. Felfogtuk már az elején is.

A befejezés pedig  – a regényhez hasonlóan – remekül megágyazza a terepet a következő epizódnak. Vagyis epizódoknak: a trendnek megfelelően az utolsó etapot kettévágják. A rendezői székben megmarad Francis Lawrence, a forgatókönyveket ezúttal viszont az Emmy-díjas Danny Strongra bízták. Részemről minden bizadalmam feléjük: bár a harmadik könyvet tartom személy szerint a leggyengébbnek, Lawrence lendületével és egy frissebb írói hozzáállással működőképes filmeket lehet kihozni belőle. Jövőre ugyanekkor, ugyanitt kiderül.

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com