Az Életrevalók rendezőpárosának legújabb vígjátéka a fogyasztói társadalom problematikájára igyekszik reflektálni egy klímaaktivista csoport és két eladósodott figura összehozásával, az Ennél csak jobb jöhet mégis inkább a közösség összetartó erejéről szól.
Az autista fiatalokról és segítőikről szóló Különleges életek, majd a nagysikerű Terápia-sorozat francia változata után Olivier Nakache és Éric Toledano egy könnyedebb hangvételű filmet készített, ami témaválasztásában azonban rájuk jellemzően komoly marad.
Az Ennél csak jobb jöhet egy ökoaktivista csoport mindennapjaiba enged betekintést két svindler férfi szemszögén keresztül, akik kezdetben hátsó szándéktól vezérelve csatlakoznak a csapathoz, idővel azonban megtalálják a helyüket a közösség tagjai között és úgy tűnik, életük is sínre kerül.
Albert (Pio Marmaï) és Bruno (Jonathan Cohen) élete darabokban hever és mindketten végtelenül eladósodottak. Első találkozásuk egy üzletnek köszönhető: a kétségbeesett Albert jóval ár fölött akar elsózni egy Black Friday-en vásárolt tévét Brunónak, a potenciális vevőnek, aki azonban nem tud koncentrálni rá, mert éppen elárverezik a házát. A két férfi élete hamar összefonódik, miután újra találkoznak egy terápiás beszélgetésen. Közösen keresik boldogulásukat: egy klímaaktivista csoportba beépülve kisebb üzleteket bonyolítanak a tagok háta mögött.
A buddy comedy egyik szálán Albert és Bruno kétes ügyeikkel próbálnak pénzhez jutni, vagy éppen semmissé tenni felhalmozódott hiteleiket. Például a csoport tudta nélkül eladnak adományokat, később álruhában betörnek a Banque de France épületébe, hogy megszerezzék és meghamisítsák saját aktáikat.
A filmnek ez a szála heist-filmes érzetet hordoz magában, tele akcióval, átveréssel és álcával.
Egy másik szálon a románc kerül középpontba. A két barátot ugyanis maradásra készteti a csinos vezér, Cactus (Noémie Merlant) személye is, akinek szerelméért többen versengenek. Ez az érzelmi szál keretezi a történetet és vezet majd egy többféle értelmezést magában foglaló, elemelt végkifejlethez.
A harmadik szálon – amibe az előző kettő is szorosan belefonódik – megismerjük a klímaaktivista csoport munkáját és működését. A klímavédelem témáját számos műfajban feldolgozták már a katasztrófafilmtől a vígjátékig. Az utóbbi évek nagy durranása volt a Ne nézz fel! című film, ami párhuzamot von a halálos aszteroida kapcsán felmerülő szkepticizmus és a klímaválságról való gondolkodás között, mindezt a tudósok szemszögéből, keserű humorral mesélve. Ugyanúgy az aktivistákkal megyünk a rendkívül feszült és drámai How to Blow Up a Pipeline című filmben, amelyben egy fiatalokból álló csapat fel akar robbantani egy olajvezetéket.
Bár az Ennél csak jobb jöhet valójában a két férfi, ezen belül is főleg Albert szemszögére fókuszál, a csoporthoz való csatlakozásukkal belelátunk annak működésébe is. Nehéz dolog egy világszintű problémára mély gondolatokkal reflektálni egy vígjátékban, hiszen elsősorban mindenki nevetni akar. Mégis, ahhoz képest, hogy mennyi időt töltünk a csoporttal, nem merülünk el mélyen a témában.
Az alapkoncepció erős: a humor eszközével dolgoznak fel nehéz társadalmi témákat úgy, hogy két szélsőséges élethelyzetet ütköztetnek egymással, ezzel arra sarkallva minket, hogy out of the box gondolkozzunk.
A film mégis inkább a csapatmunka öröméről és jótékony hatásáról szól. Albert és Bruno észre sem veszik, hogy mennyit változnak a többiekkel töltött idő alatt. Barátokat szereznek, átélik a közösség erejét és a közös siker élményét.
A rendezőpáros korábbi filmjeikben is kereste az ellentéteket. A Samba például egy Párizsban élő menekült férfi és egy a jogi ügyekben őt segítő önkéntes kapcsolatáról szól, de megjelenik ez a szembenállás az Életrevalókban is: két radikálisan más élethelyzetben lévő ember köt életre szóló barátságot.
A tétek ugyan nagyok (mind az eladósodás problematikája, mind az aktivista lét nehézségei) mégis a konfliktusok, ahogy a közös akciók is sokszor súlytalannak tűnnek. Ezt az érzetet erősíti az intenzív zenehasználat is.
A film eredeti címe (Une année difficile/Egy nehéz év) már önmagában is egy geg, ami azonban a történet ismerete nélkül nehezen jön át. A francia vígjáték egyszerű poénokkal és sok helyzetkomikummal van tele, a karakterek pedig gyakran önmaguk karikatúrái. Ilyen például Henri, a szerencsejáték-függő tanácsadó, aki eladósodott embereknek segít kimászni a gödörből. A karaktert a francia filmsztár, a többek között A Quantum csendjéből, a Münchenből vagy A Grand Budapest Hotelből ismert Mathieu Amalric alakítja.
Pio Marmaï (Esemény; En thérapie) és Jonathan Cohen (A tolvajok hadserege; La Flamme) jól működnek együtt. Karaktereik ugyan máshonnan jönnek, hasonló problémájuk azonban összehozza őket. Az Albertet alakító Pio Marmaï alakítása azért is izgalmas, mert korábban a Terápia francia változatában dolgozott együtt a rendezőpárossal, akkor egy drámai karaktert alakítva. Noémie Merlant (Tár, Ahol a nap felkel Párizsban) igazi harcos aktivistát játszik, akit a szerelem sem téríthet el kijelölt céljától.
A film a végén nagy csavarral lepi meg a nézőt, egy nem várt befejezés egyszerre fordul pozitív utópiába, néz vissza a múltba és dobja be a lehetőségét annak, hogy a főhős fantáziájába merültünk el.
A várt happy endet megkapjuk, de a kérdés nyitva marad, valóban így történt-e.
Az Ennél csak jobb jöhet magán viseli Olivier Nakache és Éric Toledano kézjegyét, a társadalmi különbségekre fókuszáló témájával, komikus duójával és humorával nem csak a rendezőpáros közös munkáinak sorába illeszkedik, de a francia vígjátéki hagyományokból is sokat merít. Azonban ott a kérdés: mi, nézők mit viszünk mindebből magunkkal?
Az Ennél csak jobb jöhet december 28-tól látható a mozikban.
