Steven Soderbergh egyetlen Oscar-díjas rendezése, a droggal kapcsolatos kérdéseket vizsgáló filmek egy igen különleges darabja, a Traffic még ma, tizenhárom évvel a bemutatás után is hatásos és elgondolkodtató alkotás.
A film
Rengeteg drogos film készült már, örök és kimeríthetetlen témának tűnik, mégis sok a semmitmondó, közepes – vagy még ezt szintet sem elérő -, dogmatikus közöttük. A Traffic nem ilyen. A brit minisorozat alapján készült film több szálon kíséri végig a drog köré épülő szituációkat, élethelyzeteket, problémákat. Nem priorizál, nem ítélkezik látványosan, inkább csak megmutat. Például, hogy az egyszerű mexikói rendőr hogyan küzd saját hazája jobbá tételéért a drogkereskedelemmel folytatott harc során. Vagy azt, hogy a milliárdos csempész egyébként tisztességes felesége hogyan birkózik meg azzal, mikor férjét elkapják illegális üzletei miatt. Illetve azt is, hogy a köztiszteletben álló drogbíró hogyan folytatja egyszerre az egész iparág és a lánya problémái elleni küzdelmet.
A szálak aztán persze hellyel-közzel összeérnek, a szereplők ha nem is nagy mértékben, de hatással vannak egymás életére. Mindenki vívja a saját, értelmetlennek tűnő harcát. De a rendező nem moralizál, nem az erkölcsi kérdéseket helyezi középpontba. Még csak nem is a szereplők lelki fejlődéseit, átalakulásait vizsgálja, sokkal inkább dokumentál. Hollywoodi kereteken belül objektíven tárja a kedves néző szeme elé, mit tesz a kábítószer nem csupán a fogyasztókkal, hanem mindazokkal, akik valamilyen úton-módon a környezetében vannak.
A film egyik nagy erőssége az a minimalista elbeszélésmód, melynek során Soderbergh a lehető legjobban lecsökkenti a rendelkezésünkre bocsátott információk mennyiségét. Csak azt mutatja meg, ami elengedhetetlenül szükséges, így a nézőt folyamatos koncentrálásra kényszeríti, de tökéletesen betartja a határokat, így nem befogadhatatlanná válik a Traffic, hanem pont egy nagyon élvezetes, de komoly figyelmet igénylő majd két és fél órás filmmé.
A színészek összeválogatása is nagyban hozzájárul a film sikeréhez és szerethetőségéhez. Nem is csoda, hiszen olyan neveket tudhat magáénak, mint például Benicio Del Toro, Catherine Zeta-Jones, Michael Douglas vagy Jacob Vargas. Hitelesek, nem túlzóak, de hát nem véletlenül tartjuk számon őket a nagy színészek sorában.
És a zene. A film visszafogott, mégis akciódús stílusához tökéletesen passzol a leginkább ambient-chillout vonalon mozgó zenész, Cliff Martinez minimalista elektronikus zenéje.
Igazán rosszat nem is nagyon lehet mondani a Trafficről. Talán a befejezés az, ami leginkább bökheti egyesek csőrét. Hiszen a film során egyértelműen a hanyatlás irányába visz minden, de végül mégis erős happy-end érzés uralkodik el rajtunk. Soderbergh ugyanis pont ott vágja el az egyes központi karakterek történetét, ahol az a legközelebb áll a boldog befejezés látszatához. De mentségére legyen mondva, mindegyik esetben ott lebeg a kétségbe burkolózó jövő, a megoldatlan problémák egész sora. Valamint azt se felejtsük el, hogy bár a rendező a függetlenfilmesek legnagyobbikának számított, aki magasról tett a konvenciókra, mostanra már a mainstream filmek mintapéldányait készíti sorra, és ez már a Trafficben megmutatkozik.
A lemez
A ProVideo kiadványa nem tartalmaz extrákat.