Kritika

Családi értékek – Vérmesék

Vérmesék (The Family)

family„Al Capone azt mondta, hogy egy udvarias kérés egy fegyverrel a kézben mindig hatásosabb, mint egy sima udvarias kérés” – hangzik el Robert De Niro szájából a Vérmesékben, ami egyszerre ironikus és zavarba ejtő. Egyrészt szomorú, hogy játszott ő már nagyobb szerepeket is, mint kritikánk tárgyának főhősét. Ugyanakkor feldob, mert ez az utalás már annyira meta, hogy csak na. A Vérmesék szerencsére csak alkalmanként esik a végletekbe; leginkább szórakoztat, de azt nagyon.

Luc Besson a 2005-ös Angel-A óta nem rendezett teljesen élőszereplés filmet. Persze a köztes időben sem tétlenkedett: rengeteg mozi megszületése felett bábáskodott, producerként és forgatókönyvíróként egyaránt. Ettől függetlenül öröm volt hallani, hogy újra teljes mellszélességgel a kamera mögé áll kézbe véve a megafont, hogy újra ő dirigáljon. A Vérmesék egyszerre tagadhatatlanul igazi Besson mozi, azzal a bizonyos francia virtussal, ami nála szinte alapkövetelménynek számít, ugyanakkor az is látszik rajta, hogy valami elveszett a frissességből (ami azért érthető), meg a lendületből a pihenőévek során.

vermesek_the_family_malavitaA film legnagyobb erénye, hogy minden abszurditásuk ellenére egy szerethető családot sikerült a főhősökből faragni. A Manzonik tanúvédelmi programban kénytelenek részt venni, miután Giovanni (Robert De Niro) elárulja a helyi keresztapát. Az egykori gengszter famíliának azonban nehezen megy a beilleszkedés; immár sokadik alkalommal költözteti őket egy FBI ügynök (Tommy Lee Jones), ezúttal Normandiába. Persze nem egyszerű új barátokat szerezni, ha az asszony (Michelle Pfeiffer) enyhén piromániás, a lány (Dianna Argon) első nap teniszütővel esik neki a helyi szépfiúnak, a trónörökös (John D’Leo) pedig felforgatja a suli addigi hierarchiáját.

A színészgárdára nem lehet panasz, elvégre De Niro, Jones és Pfeiffer hármasa miatt döntött a rendezés mellett Besson (eredetileg csak a forgatókönyvet írta volna Tonino Benacquista regénye alapján). Mellettük a fiatalok (D’Leo és Agron) is megállják a helyüket, ami azért nem kis teljesítmény. A fekete humor és a pörgős francia akciók kedvelőinek különösen ajánlott a film, ám a kikacsintásokra érzékenyeknek kevésbé. De Niro karaktere, Giovanni ugyanis nem egyszer visszatekint saját maffiózó múltjára, vagy a nagy példaképre, Al Caponéra, sőt „családi moziként” még a Nagymenők is előkerül. Meta felsőfokon.

The FamilyAmi nagyon kilóg a képből, az egy melodramatikusra sikerült szerelmi szál, de annyi baj legyen. Luc Besson visszatért, és még ha nem is alkotott megint egy Leon, a profit (végül is egyszer már igen), attól még örülünk. De még mennyire!

Polgári Lilla

Jelenleg elsős kommédiás mesterszakos hallgatóként az ELTE padjait koptatom. Két szenvedélyem van: a filmek és az írás, így e kettő kombinációjából indultam el az újságírói, de különösképpen a kritikusi pálya felé. Nem lehet elég korán kezdeni: családi beszámolók szerint 4 évesen a Schindler listáját néztem újra és újra, akkor még szerény (ám mai napig őrzött) VHS-gyűjteményünk egyikén. Ma már a sorozatok is jelentős szerepet töltenek be (izé, sok időt vesznek el); sok esetben vészesen függő lettem.

Filmek: vegyesen. Igyekszem bepótolni a klasszikusokat, bár ahogy haladok, kezdek rájönni, hogy arra egy élet is kevés. Legközelebb talán Tim Burton „korai” filmjei (a Nagy hallal bezárólag) állnak, valamint mindenféle kifordított mese (A herceg menyasszonya, Csillagpor, Leharcolt oroszlánok). A 3D-t nem szívelem, viszont általa a nagy vásznon tekinthetek meg filmeket, amik anno kimaradtak (Toy Story 1-2., Titanic, idén Jurassic Park). Mert minden moziban az igazi.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com