Kritika

Balhés taták – Született gengszterek

stand up guys1Al Pacino, Cristopher Walken és Alan Arkin a Született gengszterekben bebizonyítják, hogy cseppet sem „öregek már ehhez a szarhoz”. A szituáció, a kiöregedett nehézfiúk randalírozása tálcán kínálja, hogy benyögjék a Halálos fegyverből közismert szállóigét – de ez a film zseniálisan kerüli el a közhelyeket, többek között ezt is. Bár nem fogja forradalmasítani a műfajt, de nagyon kellemes moziról van szó, az utóbbi évek egyik legjobb fekete komédiája.


Persze kérdéses, mennyire „fekete”, a humor változatos dolog, mindenkinél máshol húzódik a határ, mindenesetre mivel öregemberekről van szó, elég sok poén van például a halálra meg az öregkori problémákra kihegyezve. De ettől egyáltalán nem válik nagyon morbiddá, sőt, igazából egy kicsit szomorkásan vidám hangulat lengi be az egész filmet.  StandUpGuys
Val (Al Pacino) 28 év után szabadul a sittről. A börtön kapujában régi cimborája, Doc (Cristopher Walken) várja. Ennyi elzárás után az ember nyilván lazítani akar, még akkor is (vagy annál inkább), ha egy öregember már nem egészen arra képes, mint egy fiatal. Úgyhogy a két jóbarát nekivág az éjszakának – és beindul a buli! Ami kortól függetlenül nőket és drogot, barátokat és balhét, erőszakot és hatalmas nevetéseket jelent. Van ugyan egy csavar a dologban, az idilli estére már az első pillanatokban sötét árnyékot vet valami (nyilván a halál), de ez nem az a film, amiben a rafinált sztori a lényeg. Laza öregek jólérzik magukat – és ezt látva mi is jól érezzük magunkat, mert nagyszerű párbeszédek pattognak a színészóriások között, iszonyat jó zenéket válogattak hozzá az alkotók, és valahogy olyan lélek van ebben a kicsit kifacsart gengsztervígjátékban, hogy lehetetlen nem szeretni. Kapunk néhány kikacsintást, felidéződik a nagynevű szereplők életművének egy-egy momentuma, de szerencsére ez nem kap túl nagy hangsúlyt – helyette inkább kapunk néhány olyan zseniális jelenetet, ami örökre emlékezetes marad.

standupguys
A nagy, feszültséget fenntartó csavar kicsit talán túl van húzva, a végén már ez a vonulat kezd sok lenni – de ennek ellenére nem szúrták el a végét, sőt, nagyszerű befejezést kapott a film. Nem váltja meg a világot a Született gengszterek, bár talán tényleg meglenne benne a potenciál többre is, és talán tényleg nem túl vaskos a történet ami az olykor tényleg telitalálatos jeleneteket összeköti – de így is borzasztóan szórakoztató meglepetésfilm arról, hogy az öregség is lehet cool.

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com