Kritika

A ganajtúró is bogár – Maja, a méhecske

Maja2Maja összehozta a világbékét, majd minden 10 év alattit a vászon elé csábított egy kis árnyjátékra a stáblista lepergésének idejére. A sajtóvetítés, amikor nem is annyira maga a film, hanem a nézők az érdekesebbek. Rendhagyó filmkritika egy 6 és egy 8 éves kislány segítségével.

A Maja, a méhecske forgalmazójának sikerült kiütnie a cukiságmétert, amikor új premierje sajtóvetítését szombat délelőttre hirdette meg, családi programként kapott így meghívást nemcsak újságíró, hanem annak hozzátartozója is. Mert mégis, ki volna a leghitelesebb szakértője egy nagyszájú méhecske kislánynak, mind két nagyszájú emberke kislány, a 8 éves Luca és a 6 éves Flóra. Ők már azon szerencsés korosztály tagjai, akik ugyan fújják a dalt, de csak a jó oldalát kapták meg, az ő gyerekkorukhoz nem tapad már a csehszlovák Korda Gyuri, vagyis Karel Gott szanaszét simított arca a szürreális 1994-es videofelvételről. Ők már egy profibb, a mai kornak megfelelőbb, látványgazdag, kisiskolás fejjel nyilván izgalmas, új üzenetet hordozó, színes, szagos, néhol még vicces történetet is kaptak. Sorozatból mozifilmet.

Az Alkotás úton haladunk, amikor már próbálom bemelegíteni őket, játszva az ártatlant, szedjük össze nekem, miről szól a történet, mit is kell tudni erről a Majáról, mégiscsak hogy írjak én ebből kritikát az igazán hozzáértők, a valódi célközönség nélkül?! Valamennyit – nem sokat – kiszedek a mesékre, művészetekre jobban érzékeny Flórából, szóval hogy Maja egy kis öntörvényű csaj, aki addig dumál, amíg ki nem küldik a kaptárból, de aztán mindenki rájön, hogy jobb dolog a szeretet, szóval befogadják a lódarazsakat is, sőt, a ganajtúró bogarat is, igaz, csak befogott orral. Őt a szaga miatt csak egy ilyen nyitott gondolkodású állat, mint Maja fogadja be.

Maja4Vagyis a ganajtúró is bogár, még ha egy kicsit máshogy is néz ki, mint te, szeretetre méltó, és a lódarázs igazából nem ősi ellensége a méheknek, csak valahogy mégis mindenki azt gondolja, pedig csak meg kell ismerni őket is. Erős áthallás dolgozik a hollywoodi eszmegépezetben, amelynek főutcáján legnagyobb szélességben a tolerancia témája szerepel, és ez elérte a legkisebbeket is.

Mindenesetre Maja pazarul szerepel: friss, lendületes, humoros (a legjobbak azok a reggae zenére táncoló valamilyen bogarak, már nem emlékszem, kik voltak), segít a jónak, és elítéli a rosszat, látványban pedig ugyan nem egy Avatar, de kisiskolás szemmel mégis az. Egy-egy feszültséggel teli, felfokozott érzelmi állapotú, látványos jelenetnél a kisebbek apuba/anyuba/karfába kapaszkodtak, ha nagyon durva volt, fület szemet becsuktak, hogy a legvégén mindenkit egyaránt érjen a katarzis: méh és lódarázs nem gyűlölik egymást.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com