Interjú

„Ők az új Enyedi-osztály!” – Interjú a Nekem Budapest alkotóival

nekem_budapest_csapatEnyedi Ildikó és Máthé Tibor végzős rendező-operatőr osztálya 2013-ban egy egészestés szkeccsfilmmel mutatkozik be a hazai közönségnek. Az összefogást kényszer szülte, hiszen, ahogy Enyedi Ildikó fogalmazott: „a végzős rendezőosztály diplomafilmjeinek finanszírozását elsöpörte a filmszakmai átalakulás vihara”. A tíz rendezőnek mégis sikerült egy nyolc epizódból álló szkeccsfilmmel előrukkolnia, amely művészi értékén túl elsősorban a tettrekészség és az összefogás ténye miatt válik jelentőssé. Az alkotók közül Reisz Gábor és Szimler Bálint rendezőkkel, illetve Rév Marcell operatőrrel beszélgettünk.

Te voltál az ötletgazda, a művészeti vezetője a projektnek, hogyan sikerült összefognod a filmeket?

Reisz Gábor: A közös szál az epizódokban a közeg, Budapest, ami szerencsére minden alkotó számára mást jelent. Próbáltam mindig képben lenni, megtalálni a megfelelő szerepkört osztálytárs és vezető között. Persze mi is áthágtunk egy-két előzetesen lefektetett szabályt, a többiek pedig sorra megtették ugyanezt, de a törekvés szintjén ragaszkodtunk az eredeti koncepcióhoz. Mindenkinek a tervével tisztában voltam, mint valami supervisor, de elég röhejesen éreztem volna magam, ha bármit számon kérek a saját osztálytársaimtól. Szinte képtelenség nyolc kreatív és egészségesen önfejű ember gigantikus méretű egóját összefogni.

Hogy zajlott a közös munka? Miben tudtatok egymásnak segíteni?

Reisz Gábor: A kezdeti fázisában Enyedi Ildikó még javában forgatta a Terápiát, de a szkeccs-epizódok első vágottjait már együtt néztük meg, ezeket általában éjszakába nyúló beszélgetések követték. Mindenki máshogy viszonyul ehhez a módszerhez – ha valakinek szüksége van rá, már a tervezésnél megosztja a többiekkel a gondolatait, de olyan is van köztünk, aki teljesen önállóan dolgozik.

Szimler Bálint: A szkeccsfilm jellegéből adódóan sosem lehet igazán a tiéd, lehetetlen megvalósítani benne életed fő művét. Nyolc nagyon különböző rendező, nyolc teljesen különböző témával – ezen a téren meghagytuk egymás szabadságát. Az öt év alatt kiderült, hogy bár tudunk együtt dolgozni, annyira mások vagyunk, hogy túl szigorú szabályok mellett nem lett volna az egészből semmi. Sokszor láttuk és műhelyszerűen beszéltük át egymás filmjeit, szóval kicsit mindenkinek van köze az összes epizódhoz.

Rév Marcell: Szerencsém van, hogy ebbe az osztályba járhattam, mert még a végére is maradt bennünk összetartás, ami ritkaság a Főiskolán. Ebben fontos szerepe van az osztályfőnökeinknek, Enyedi Ildikónak és Máthé Tibornak. Folyamatos kapcsolatban vagyunk, kíváncsiak egymás terveire és véleményére, valóban, mint egy lazán működő műhelyben. A Nekem Budapestben két résznek voltam az operatőre, Reisz Gábor és Szimler Bálint filmjének. A Főiskola elejétől dolgoztunk együtt Gáborral a Külalak és a Judith Keith című vizsgafilmeken, Bálinttal többek között az Itt vagyok című filmen és a Kodály Method-projekten.

nekem_budapest1

Mi a kapcsolat Budapest és az általános iskola intézménye között a Felelés című epizódodban?

Szimler Bálint: Budapest nem egy kézzelfogható dolog. Azt gondolom, rengeteg köze van az oktatásnak ahhoz, amilyen ez a város. Egyszer a Gyilkos elmékben, ami mostanában éjszakai tv nézéseim része, volt egy idézet – „egy társadalmat úgy ismerhetünk meg, hogy megnézzük, hogyan bánnak a gyerekeikkel”. Természetesen nem az idézetért választottam ezt a témát, de röviden összefoglalja, amit gondolok. Ügyeltem arra, hogy az én epizódom egyszerű, ismerős dolgon alapuljon, ami nem fárasztja le a nézőt túlságosan. Egy szkeccsben másképp kell fogalmazni. Talán fellélegzés lehet a többi, jobban kibontott film között. Én is ezeket a részeket szeretem a szkeccsfilmekben.

Rév Marcell: Bálint ötlete volt a koncepció, hogy ez az epizód egyetlen beállításból álljon, de persze együtt fejlesztettük. A helyszín például a volt gimnáziumi osztálytermem lett a Toldyban, mivel az ablakból látni kellett a Parlamentet, egyből eszembe jutott ez a kép, amit hat éven keresztül néztem.

Megfogalmazódik-e a magyar film jelenlegi helyzetének kritikája filmekben?

Reisz Gábor: Állandóan faggatnak minket, hogy mikor formálunk véleményt a magyar film jelenlegi helyzetéről és támogatottságáról. Mi most kezdjük a pályát, a Filmalapnak köszönhetően 2013-ban valamennyien elkészíthetjük a diplomafilmünket, de egyelőre semmiféle kézzelfogható tapasztalatunk nincs se a jelenlegi, se a korábbi támogatási rendszerről. Ez a kritikus fogalmazásmód szerintem távol áll az Enyedi-osztály attitűdjétől.

Rév Marcell: Bár ezt a filmet a kialakult helyzet szülte – mi akkor végeztünk a „Főiskolán”, amikor épp nem volt semmilyen működő finanszírozási rendszer –, ez nem azt jelenti, hogy bármit állítana a jelenlegi helyzetről. Mikor kitalálta a Reisz ezt a projektet, bár elég kilátástalan volt a helyzet, még nem lehetett tudni, hogy mi lesz a filmfinanszírozással. Ha a Nekem Budapestnek ilyen szempontból üzenet értéke volna, az lenne, hogy a nehéz körülmények ellenére is akartunk filmet csinálni, és csináltunk is. Szerintem a film sokkal inkább szól a jelenlegi társadalmi és közéleti kérdésekről.

nekem_budapest4

Nézzük távolabbról: feladata-e a kortárs filmnek az aktuális társadalmi, politikai helyzet bírálata?

Rév Marcell: Azt nem tudom, hogy mi a feladata a kortárs filmnek, de az én életemnek egyre inkább része az aktuális társadalmi, politikai helyzet, és egyre nehezebb lenne róla nem tudomást vennem. Ezért szándékosan közöm van olyan filmekhez, projektekhez, amelyek ilyesmivel foglalkoznak. A rendszerváltást követő évek apolitikus alkotói attitűdje ma egyre inkább álságosnak, de minimum megúszásnak tűnik. Persze nem mindegy, hogy egy mű milyen színvonalon és mennyire elfogultan foglalkozik ilyen kérdésekkel.

Mi lesz a film sorsa vetítések, fesztiválok ügyében?

Reisz Gábor: Zajlik a fesztiváloztatás. Nyilván nagyon fontos a fesztiválokon való részvétel, de nem ez volt a legfőbb célkitűzésünk, hanem, hogy be tudjunk mutatkozni, mint egy osztály, amelynek tagjai égnek a vágytól, hogy filmet készítsenek.

Milyen filmeken dolgoztok most?

Rév Marcell: Nemrég fejeztük be Császi Ádám Viharsarok című filmjét. Most Mundruczó Kornéllal készítünk elő, hamarosan kezdünk forgatni egy játékfilmet. A Szimlerrel tervezünk nyárra egy Kodály Method-filmet, és persze még sok más dolog van kilátásban.

Szimler Bálint: Régóta van egy nagyjátékfilm tervem, amit sokszor említettem különböző interjúkban, ezért már nem szeretek róla beszélni. A Nekem Budapest, a megélhetésért való küzdelem, és a sok kis side-projekt, melyeket csinálunk (Kodály Method klipek, reklámok), széttagolták a kreatív energiámat, de lassan nekiállok rendesen kidolgozni a nagyjátékfilmemet, mert ez az, ami igazán érdekel. Szóval az akadály egyelőre én vagyok.

Reisz Gábor: Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan címmel forgatom a diplomafilmemet, ami egy low-budget nagyjátékfilm lesz. A Filmalap által nyújtott vizsgafilm támogatás, plusz az idén nyert Simó-díj lehetőséget ad, hogy azt a fajta amatőr filmes lelkesedést felelevenítsem, amivel ezt az iskolát elkezdtem. Őrületesen élvezem, mert ezáltal képes vagyok nem szétgörcsölni az agyamat, hanem a lehető legszabadabban, könnyedén hozzáállni az eddigi legfontosabb filmhez, amit valaha forgattam.

Mondják, hogy ti lehettek az új Simó-osztály; erről mit gondoltok?

Reisz Gábor: Az Enyedi-osztály egyelőre abban hasonlít a Simó-osztályra, hogy képes együtt fellépni nehéz helyzetekben, akár egy ehhez hasonló szkeccsfilmmel. Akkor van ennek bármi értelme, ha abban is hasonlítunk majd, hogy a Simó-osztályhoz méltóan olyan nagyjátékfilmeket forgatunk, melyek a közönséget is képesek megmozgatni.

Szimler Bálint: Az a fontos, hogy mi, mint végzős rendező-operatőr osztály szorult helyzetben is létrehoztunk valamit, mutatva, hogy van bennünk lelkesedés, szeretünk filmezni, és továbbra is akarjuk csinálni.

Rév Marcell: Megtisztelő ez a bizalom, bár gondolom, főleg a rendezőknek szól. Veszélyesek ezek az összehasonlítások, mert a nagy reményeket nem könnyű beváltani. Mi egy másik generáció vagyunk, más közegben, más problémákkal. Jó lenne, ha egyszer egy osztályra majd azt mondanák: ők az új Enyedi-osztály!

Vághy Anna

Az ELTE film és magyar szakos hallgatója voltam, így az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy imádok írni és filmeket nézni. Abban sincs, hogy hatalmas lelkesedéssel gyártok elméleteket (apró és egészen lehetetlen összefüggésekből is), abban inkább, hogy csak ritkán állják meg a helyüket, de kellő türelemmel és humorérzékkel talán szórakoztatóak, olvasója válogatja.

Filmek: Rendezőóriások, műfajiság és szerzőiség határai és leginkább e határok feszegetői izgatnak hosszan és töretlen szenvedéllyel – Kubrick, Tarantino, Coppola és leánya, Lynch, Lars von Trier, Cronenberg, Tarkovszkij, Terry Gilliam, Gondry, Nolan, Wes Anderson és Woody Allen (de az szerelem!).

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com