Erzsébet császárné – és magyar királyné – magányos volt és szeretetre vágyott, de nem volt kitől kapnia, hiszen senki nem volt hozzá hasonló. Erről szól a Fűző, Marie Kreutzer filmje. A forgatókönyvíró-rendezővel Cannes-ban beszélgettünk, csoportos interjú keretében.
Osztrákként te is a Romy Schneider-féle Sisi-sorozaton nőttél fel? A Fűzőben elég más személyiséget kap Erzsébet.
Érdekes módon nem, mert gyerekként nem nagyon nézhettem tévét. Természetesen hallottam a filmekről és a klisékről, amelyek meghatározóak benne. Bármelyik ajándékboltba térsz be Ausztriában, szembetalálod magad Sisivel, így valamiképpen mindannyian rajta nőttünk fel. A Fűzővel nem az volt a célom, hogy bármivel szembemenjek, csak szerettem volna egy filmet készíteni arról a nőről, akiről annyit olvastam. Meglepődtem, hogy a könyvekben milyen kép tárult fel róla. Mindenki ugyanazokat a legendákat, pár portrét ismeri csak róla, miközben az élete tele van fehér foltokkal, amelyeket szabadon kitölthetünk.
Sok hasonlóságot fedezhetünk fel Diana hercegnő és Erzsébet alakja között. A Spencer is a közelmúltban jelent meg.
Igen, mindketten remekül használhatóak arra, hogy rájuk vetítsünk valamit, mert egyáltalán nem ismerjük őket. Nehéz sorsuk volt és elszigetelődtek. Ezért is lehet, hogy mindkettőjük köré ekkora mítosz szövődött. A Spencert csak mostanában láttam, párhuzamosan készült az én filmemmel, ugyanannál a produkciós cégnél.
Egyébként szerencsétlennek tartom, hogy a kislányokat gyakran hercegnőknek hívjuk. Miért akarna ma bárki hercegnő lenni? Ismerünk bárkit, aki boldog lett ettől?
Mi volt a legfőbb okod, amiért elkészítetted ezt a filmet?
Az ötlet magától Vicky Kriepstől jött, akivel néhány éve forgattunk már egy közös filmet [Régen menőbbek voltunk – a szerk.], ekkor kérdezett rá, hogy nem készítenék-e filmet Sisiről. Először azt hittem, viccel, hiszen mint említettem, Erzsébet Ausztriában nem több egy ajándékbolti klisénél, így nem igazán érdekelt az ő személye. Később mégis elkezdtem kutatni utána, de csak akkor akartam belevágni a munkába, ha látok benne valami egyedit. Tudtam, ha ez megvalósul, az nagy lesz, hiszen kosztümös produkcióban kell gondolkodnunk.
Kiderült, hogy mint mindannyian, ő is nagyon összetett karakter volt, a hercegnős filmekből viszont általában hiányzik a komplexitás, csupán gyönyörű, szenvedő nőket látunk. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy próbált lázadozni, a neki adatott szűk udvari kereteket is igyekezett jól kitölteni, miközben élesen reflektált is minderre, például verseket írt. Elemezte a környezetét, sok mindenben megelőzte a korát, például a monarchia végéről beszélt, amikor erre még senki nem mert gondolni. Szerintem nagyon okos volt, miközben beképzelt is.
A fűző nagy szerepet játszik a filmben, ahogyan az is, hogyan bánik a saját testével, ez minden életrajzban megjelenik. Ez is nagyon érdekelt, mert a korszakban nagyon szokatlan volt. Próbáltam kitalálni, mi lehetett ennek az oka, és arra jutottam, hogy valaki, aki szinte semmit nem tud kontrollálni maga körül, mert mindent mások írnak elő neki, az csak a saját testét tudja. Szintén érdekes volt az a kérdés, hogy hogyan látod magadat és mások hogyan látnak téged, főleg olyasvalaki esetében, aki az élete nagy részét a nyilvánosság elő éli. A rólad alkotott kép már nem is hozzád tartozik, mégis folyamatosan meg kell felelned neki. Ez pedig nagyon aktuális kérdés a celebkultúra és a közösségi média korában: nőként hogyan próbálunk megfelelni bizonyos képeknek.
Vicky Krieps az alkotófolyamatban vagy a forgatókönyvírásban is részt vett?
Nem, sosem dolgozom együtt senkivel. Azt vettem észre, hogy ha valakivel megosztom az ötleteimet, úgy próbálom előadni őket, hogy megvalósíthatónak tűnjenek. Olyasmikhez hasonlítom őket, ami már létezik. Ez nem helyes, mert akkor az eredmény túlságosan klasszikus lesz. Magyarázkodni sem szeretek, a közös munka során pedig ez elengedhetetlen.
Vickyvel nem is lett volna lehetőségünk együtt dolgozni, mert folyamatosan forgatott szerte a világban. Nem is tudta, hogy dolgozom a forgatókönyvön, két évig egyáltalán nem találkoztunk. Csak akkor küldtem el neki, amikor már majdnem készen volt.
Muszáj megjegyeznem, hogy Vicky Krieps nagyon szépen beszél magyarul.
Vickynek nagyon jó nyelvérzéke van, de izgult emiatt és sokat készült rá. Átadom neki!
Miért arra az életszakaszra fókuszáltál, amikor Sisi elveszti az ikonikus státuszát?
Mert ez volt számomra a legérdekesebb, és mert korábban semmit nem tudtam erről. A fiatalságáról és a haláláról sokat hallottam, de hogy a kettő között mi történt, homályos volt. Természetesen szempont volt Vicky Krieps is, aki nem tudott volna húsz- vagy hatvanéves nőt játszani. Vicky fiatal nő, bár ezt árnyalta, amikor megtudtuk, hogy a negyven akkoriban idősnek számított. Mindez összekapcsolódott a fentebb említett gondolattal a képmásunk elveszítéséről. Egyszerre minden összeállt. Abban biztos voltam, hogy nem akarok olyan életrajzi filmet készíteni, amelyik sok évet felölel, mert ezek tapasztalatom szerint szinte sosem működnek: nem dolgozhatsz ugyanazokkal a színészekkel, ami bonyolult és kizökkentő. Nem akartam hagyományos, adatolós életrajzot sem készíteni, ezért fókuszáltam egyetlen szakaszra.
A bemutatott eseményekből mennyi valóságos és mennyi fikció?
Százalékos arányt nem tudnék mondani. Találtam egy nagyon hasznos életrajzi kötetet, amely rengeteg adatot sorakoztatott fel, egy fejezet egy évet ölelt fel Erzsébet életéből. Ekkor és ekkor ide és ide utazott, mennyi időt vett igénybe az utazás… ez alapján kirajzolódott előttem az 1878-as éve. Sok epizód valóságos, például a nővére meglátogatása, ahol valóban összevesztek a tanára miatt, akivel túl közel kerültek egymáshoz. Erzsébet kijelentette, hogy soha többé nem akarja látni a testvérét, és valóban nem is találkoztak többé. Természetesen vannak olyan jelenetek is, amelyek kitalációk. Kimazsoláztam azokat a tényeket, amelyeket használhatónak találtam, a többivel pedig nem foglalkoztam. Ma már nem is mindenről tudom megmondani, hogy történelmi tény vagy én találtam ki.
Visszatérve a tanárra, Erzsébet azt mondja neki, hogy szereti, ahogyan ránéz. Ez egy nagyon komplex probléma a filmben, hiszen úgy tűnik, hogy a nyomorúságát is ugyanez okozza: az életét a nyilvánosság tekintete előtt éli.
Számomra ez egy fordulópont a filmben, mert itt rájön, hogy már csak így kaphat szerelmet. Természetesen ez sem igazi szerelem. Erzsébet szeretne közel kerülni az emberekhez, de nem igazán tudja, mit tegyen. Ezért is fekszik bele mindenkinek az ágyába – mégsem jut intimitáshoz. Csak azt tudja, hogyan kaphat megerősítést újra és újra arról, hogy még mindig gyönyörű. Nem voltak barátai, a testvérei sem voltak egy szinten vele, hiszen mind alacsonyabb rangú férfihoz mentek feleségül, mint ő. Mindenki vagy magasabb, vagy alacsonyabb rangú volt nála, senki nem volt hozzá hasonló.
Hogyan kerültek be a filmbe a modern elemek?
A zene már a forgatókönyvben is szerepelt, többször meg is kaptam, hogy „modern zenét akarsz használni, mint Sofia Coppola?” A válaszom az volt, hogy nem, mert nem szeretem a Marie Antoinette-et és nem is szeretném, hogy a nézőknek az jusson eszébe a Fűzőről. Persze azóta is hozzá hasonlítják.
Ezek a számok azért kerültek be, mert írás közben zenét hallgatok, és nem vágytam klasszikus, történelmileg hű filmzenére. Mindig dalokban gondolkodom, így már csak meg kellett találnom a módját, hogyan adom ezt el a producereknek. Szerettem volna, ha szerves részei a filmnek, ezért megváltoztattam a hangszerelést, vagy élőben adják elő őket a filmben. Ugyanez motiválta a díszlet és a kosztümök modern részleteit. Ezeket látva azon kezdesz agyalni, hogy vajon ezek létezhettek akkor? Kicsit piszkálnak, de nem másznak az arcodba.
Van ugyanakkor egy feltűnően látványos anakronizmus is, a végén egy felmosóvödröt és felmosófát látunk.
Ez volt az egyetlen elem, amit nem előre megfontoltan választottunk ki. Egy steadycam-es jelenetet készítettünk elő, ami mindig bonyolultabb, a díszletesek pedig éppen takarítottak. Gyorsan arrébb akarták tenni a vödröt, de rájuk kiáltottam, hogy hagyják ott, imádom. De ekkorra már mindenki tudta a forgatáson, hogy ilyesmikkel kísérletezünk. Volt egy helyszínünk, ahol egy buzgó felügyelő nagyon odafigyelt rá, hogy minden rendben legyen, és folyton figyelmeztetett, hogy van valami nem odaillő a háttérben. Többedjére sem esett le neki, hogy ezek szándékosak.
Mi volt a helyzet az épületekkel? Némelyik tökéletesen fel van újítva, mint egy múzeum, mások pedig romosak.
Nem akartam hagyományos, gyönyörű kosztümös filmet készíteni. Ezzel párhuzamosan érdekesnek találtam, hogy a monarchia végnapjaiban, egy korszak végén járunk, de a főhősök ezt nem látják be. Ezt szerettem volna érzékeltetni a kopársággal és ürességgel: a berendezőket, díszlettervezőket állandóan arra kértem, hogy távolítsák el a kellékek, bútorok nagy részét. Szándékosan kerestünk olyan kastélyokat is, amelyek nincsenek renoválva – az egyiket Luxemburgban találtuk meg, ez igazi különlegesség, hiszen ott minden csodás állapotban van.
Milyen utasításokat adtál a jelmeztervezőnek?
Ó, szegény jelmeztervező. Persze jó barátok vagyunk, de tőle is folyton azt kértem, hogy legyenek egyszerűbbek a ruhák. A végeredmény sokkal puritánabb lett, mint a korabeli valóság. A divatban persze az egyszerűség elérése a legnehezebb, egyben a legdrágább is. Csodálatos anyagokkal dolgoztunk, a varrónők folyamatosan dolgoztak, a főszereplők számára minden kézzel készült.
Rövid időn belül ez a sokadik produkció, amelyik Sisiről szól. Nem aggódsz amiatt, hogy elkallódik?
Nem igazán, mert ebben a szakmában folyamatosan versenyezned kell más filmekkel a figyelemért, legyen szó a támogatásokról, a színészek felkéréséről vagy a nézőkről. Megtanultam, hogy nem szabad túlságosan aggódni ezek miatt és ne hasonlítsam magam másokhoz. Érdekesnek találom, hogy megindult most egy ilyen trend, ugyanakkor a két tévésorozattal semmi közünk egymáshoz, semmit nem vettünk át a másiktól. Akiket nagyon érdekel a téma, azok megnézik mindegyiket. Ugyanezt éreztem, amikor a másik, német nagyjátékfilmről hallottam: milyen jó, hogy vannak mások is, akik felkarolják Sisit! Ez a kérdés inkább a forgalmazókat érdekli. Amikor tudomást szereztem a többi produkcióról, már előrehaladott állapotban járt a mi filmünk, megvolt a finanszírozás is. Persze lehet, hogy ha egy korábbi fázisban hallok róluk, elijeszt ez a helyzet.
Amikor fiatal koromban állásokra jelentkeztem, nem bíztam benne, hogy felvesznek mondván, hogy olyan sokan vannak rajtam kívül. Erre apám azt mondta, hogy „de ott kell lenned közöttük”. Butaságnak hangzik, mert annyira egyszerű, mégis ez az, amit tenni próbálok.
A Fűzőt 2022. október 20-tól vetítik a mozik.
