Az Ernelláék Farkaséknál egyik operatőreként kezdte, manapság pedig társadalmilag érzékeny témákat érintő dokumentum- és rövidfilmeket rendez. Chilton Flóra az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon megnyerte a legjobb rövidfilmnek járó díjat Széllel szemben című filmjével és az idei Friss Húson is felbukkant Nefelejcs című alkotásával. A vágásról, amatőr színészek instruálásáról és a szakértői vélemények fontosságáról beszélgettünk Flórával.
Miért szerettél volna filmes lenni?
Amikor gimibe jártam, nagyon érdekelt a vágás. Akkoriban még nem tudtam pontosan, mivel szeretnék foglalkozni, csak azt tudtam, hogy fotós, filmes irány lenne jó. Az utolsó hónapokban csináltam pár videót a saját szórakoztatásomra. Felvételiztem az SZFE-re vágó szakra, és mellette a METU operatőr szakára is. Nagy örömömre végül operatőr szakra vettek fel, ott jöttem rá ugyanis, hogy inkább ezzel szeretnék foglalkozni. Az operatőr szak nagyon jó volt, mert az operatőrködés mellett megtanultunk minden mást is, gyakorlatilag minden filmes területre kaptam rálátást. Az döntötte el, hogy a filmezéssel szeretnék foglalkozni, hogy felvettek.
Milyen tapasztalatokat szereztél a METU-s évek alatt?
Ameddig operatőrnek tanultam, biztos voltam benne, hogy operatőr szeretnék lenni, sosem terveztem rendezni, forgatókönyvet írni. Kemény Eszterrel sokat dolgoztam, több filmjét fényképeztem. Együtt készítettük többek közt például a Parafrázis című filmet, ami nekem operatőri vizsgafilmem volt, ebben különböző híres festményekről csináltunk hommage-t.
Öt évig jártam a METU-ra operatőr szakra, az egész közeg, a tanárok, az oktatás nagyon meghatározó volt számomra, minden tudást ott szívtam fel. Az is nagyon jó volt, hogy nemcsak egyfajta műfajt lehetett kipróbálni, hanem dokumentumfilmet, fikciós filmet, kísérleti filmet, animációs filmet is. Meghatározó volt még az Ernelláék Farkaséknál, amit mesterszakon csináltuk.
Mit jelentett számodra annak a filmnek a forgatása és sikere?
A forgatás hatalmas élmény volt, akkor még nem tudtuk, hogy milyen nagy dolog lesz ez. Úgy indult, hogy Hajdu Szabolcs volt a rendezőtanárunk. A színdarabjából készülő filmnek a fordatókönyvét felosztotta az osztályban lévő operatőrök között, így mindenkire jutott jelenet, amit fényképezett. Szuper volt a hangulat, nagyon családias közegben dolgozhattunk.
Aztán pár hónappal később jött a nagy hír, hogy a film bejutott Karlovy Varyba. Kiutazott az egész osztály, együtt voltunk a premieren, ott, ezer ember előtt néztük meg először a filmet. Utána szépen haza is jöttünk, mert még ott sem hittük el, hogy mi történik. Csak mikor már hazaértünk, hallottuk a hírt, hogy a film megnyerte a Kristály Glóbuszt. Nagyon nagy dolog, hogy ilyen fiatalon egy olyan filmmel, amiben dolgoztunk eljuthattunk egy A-kategóriás fesztiválra.
Mi vitt a rendezés felé a sulis évek után?
Egy véletlen találkozás. Elmentem egy filmfesztiválra, ahol találkoztam Tóth Bálinttal, aki az Északi Támpont Egyesület elnöke. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem valamit közösen csinálni. Elmondta, milyen filmekkel foglalkoznak, hogy társadalmi kommunikáció a profiljuk, esélyegyenlőségi projekteket visznek. Mondtam, hogy persze, van kedvem, de én operatőr vagyok. Aztán jött egy dokumentumfilm, aminél úgy gondoltam, hogy kipróbálom, maximum nem válik be. Vicces, hogy mennyit sodródtam a vágás, rendezés, operatőrködés vagy animáció között, aztán pár év alatt rájöttem, hogy ez az, amit szeretnék csinálni. Nem csak rendezni, forgatókönyveket írni vagy operatőrködni, hanem társadalmi ügyekről filmeket csinálni.
Nagyon különleges, hogy rendezőként magad vágod és fényeled a saját filmjeidet. Ez a vágói hátteredből jön?
Szeretek vágni, ennyi a magyarázata. Mivel eddig kisköltségvetésű filmeket csináltunk, adott volt, hogy egyszerűbb, ha én vágom őket. Másrészt ez egy elhatározás, hogy egészen addig fogom a saját filmjeimet vágni, ameddig azt nem mondják, hogy nem jó, ne csináld. Azt mondják, nem túl jó, ha a rendezők maguk vágják a filmjeiket, mert előfordulhat, hogy nagyon bele tudnak szeretni a saját anyagukba. Azonban ha eltelik egy kis idő a forgatás és a vágás között, és tiszta fejjel tudok ránézni a nyersanyagra, onnantól el tudok engedni önmagában erős vagy szép felvételeket is, ha úgy érzem, hogy az adott jelenetben sajnos nem működnek.
A filmjeid érzékeny témákkal foglalkoznak, tragikus történeteket mesélnek és a társadalom perifériáján lévő karaktereket mutatnak. Személyesen mozgatnak az ilyen topikok vagy szeretsz beállni fontos ügyek mögé?
Szerintem mind a kettő kell hozzá. Van, hogy én megyek utána egy témának és van, mint például a Széllel szemben esetében, hogy saját ötletemet valósítom meg. Kicsit nehéz különválasztani, nagyon sokszor megtalálnak ezek az ügyek. Én általában emberekből vagy karakterekből indulok ki. Nem egy ügy kezd el érdekelni, hanem mondjuk egy szereplő, ebből lehet fikciós vagy dokumentumfilm is. Ha megtalálnak és azt érzem, hogy tudok a témával együtt menni, akkor teljesen bele tudom magam helyezni a szituációba. Ha olyan téma találna meg, amit nem érzek magaménak, akkor nem csinálnám meg. Számomra a legfontosabb, hogy valóban elköteleződjek az ügyek mellett, amikről forgatunk, különben nem érezném igaznak a munkám.
Többször kísérleteztél animációs kisfilmmel (Orpheusz és Eurüdiké, Még emlékszem). Milyen tapasztalatokat szereztél és tervezed-e folytatni ezt a vonalat?
Ez a vonal onnan jött, hogy elvégeztem az animációs rendező mesterszakot is. Például az Orpheusz sulis feladat volt. Mindig is nagyon érdekelt az animáció, ezért amikor befejeztem az operatőr szakot, szerettem volna ezt is kipróbálni. Hullámzó az animációval a kapcsolatom: van, amikor azt érzem, hogy nagyon szeretnék animációs filmet csinálni, utána a nehéz és hosszadalmas munka miatt elmegy tőle a kedvem és inkább szeretnék valami olyasmit, amit leforgatunk és viszonylag gyorsan megvan. De most éppen megint egy animációs filmet készítünk elő. Azt szeretem benne, hogy olyan dolgokat lehet vele megjeleníteni, amiket máshogy nem nagyon. Akár olyan érzékeny témákat is fel lehet vele dolgozni, amiket a szereplők csak a hangjukkal vállalnak fel, de az arcukat már nem szívesen adnák hozzá.
Első rendezésed, a Válaszúton két civil szervezet, az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület közös projektjeként jött létre. Mesélnél erről?
Az Életrevaló Egyesület intézményben élő gyerekeknek is tart filmes foglalkozásokat. Már pár éve együtt dolgoztunk az Életrevaló Egyesülettel, amikor kitaláltuk, hogy elkészítjük ezt a projektet. Az volt a tervünk, hogy szervezünk egy nyári tábort a gyerekeknek, ahol közösen filmet készítünk. Elég nehéz volt, mert nem a megszokott módon történt, hogy megírsz egy forgatókönyvet, castingolsz szereplőket, utána keresel forgatási helyszínt az adott történethez, hanem adott volt a tábor és ahhoz kellett igazodnunk.
Már korábban is terveztük, hogy foglalkozunk a gyermekprostitúció és az emberkereskedelem témájával, mert sajnos ebben a közegben ez nagy fenyegetés a gyerekekre. Amikor kiderült, hogy hol fogunk forgatni, lementünk terepszemlézni. Nagyon megmaradt, hogy mentünk egy nagy kört, és mire körbejártuk a helyet, már megvolt, hogy mi lesz a film sztorija, kik lesznek a főszereplői, gyakorlatilag megvoltak az alapok. Öt napig lent voltunk Somogyfajszon, addig forgattuk a film ott játszódó jeleneteit. Pár hónappal később Pesten forgattunk még pár napot. Kicsiből nőtte ki magát ez a film, mert eredetileg tényleg csak egy nyári táboros filmezés lett volna.
Smith Nikolett és Noémi a Széllel szemben főszereplői, akik a Válaszúton-ban is feltűntek. Milyen élmény velük forgatni?
Az ikreket már öt-hat éve ismertem. Kirobbanó egyéniségek és nagyon elevenek. Az első pillanattól megfogott a személyiségük és a tehetségük, de nem igazán tudtam, hogy mi az a történet, amiben kényelmesen tudnának mozogni. Sokáig dolgoztunk ennek a történetnek a megtalálásán.
Filmesként mindig a valóságot próbálom lemintázni, ezért ha valamilyen társadalmi ügyről készítünk filmet, mindig az az első, hogy érintettekkel és szakemberekkel beszélgetünk. A beszélgetés alapján írom meg a forgatókönyvet, mert fontos nekik és számomra is, hogy ne mutassunk hamis képet és ne a sztereotípiákra, hamis nézői elvárásokra nyújtsunk visszaigazolást. Például a Válaszúton-t használják egyetemeken kriminológiai szakon. Eredetileg semmi közünk nem volt a témához, de olyan háttérinformációkat sikerült az előkészítő munka során összegyűjtenünk, hogy maga a film végül tananyag lett. Ez nagyon jó érzés.
Például a Széllel szemben esetében eredetileg azzal szerettünk volna foglalkozni, hogy az államtól kapott pénzt hogyan próbálják megszerezni az intézményből kiköltözni kényszerülő fiataloktól a rosszakarók. Aztán a szakértői interjúk során azt tapasztaltuk, hogy szerencsére most már anyagilag védettebb helyzetben kerülnek ki az otthonokból a gyerekek. Ekkor azt éreztem, hogy tök jó, hogy megvolt ez a beszélgetés, mert ha csak saját fantáziámra hagyatkoztam volna, akkor csináltam volna egy hamis filmet.
Viszont ugyanezen beszélgetések során az is kiderült, hogy nagy probléma, hogy rengeteg gyerek szökik haza az otthonokból a vér szerinti családjához. Különösen jellemzőek ezek a szökések a gyerekek születésnapján, mert olyan honvágy van bennük, hogy bármi áron találkozni akarnak a családjukkal. Nagyon megérintett ez a gondolat, így az ikreknek a személyisége és ez az ötlet volt az elindítója a forgatókönyvnek.
A Széllel szemben-nel megnyerted a Magyar Mozgókép Fesztivál rövidfilmes díját. Milyen élmény volt a fesztivál, és mit jelent számodra ez a díj?
Nagyon jó élmény volt, nagyon sokan voltak a vetítésen. Meglepett, nem gondoltam, hogy ennyien kíváncsiak a rövidfilmekre, de teltház volt mindkét nap. Biztos voltam benne, hogy nem fogunk nyerni. Aztán egyszer csak kimondták a címet. Szinte el se hittem, persze iszonyat jó érzés volt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, főleg az ikrekre.
Mekkora kihívást jelent amatőr szereplőkkel forgatni úgy, hogy ennyire emberi és komplex karaktereket kell megformálniuk?
Minden amatőr szereplő, akivel a filmjeimben dolgoztam nagyon belülről érezte a karakterét. Nem kellett túlmagyarázni, hogy ezt most miért csinálod így, miért csinálod úgy, mert pontosan tudták és érezték a karakterüket.
A hivatásos színészeknek sokkal biztonságosabb egy drámai helyzet, mivel ezt tanulták, ezzel foglalkoznak, rutinjuk van benne. Egy amatőr szereplőnél, akinek akár traumatikus is lehetett az élete mindig nagyon óvatosan kell tapogatózni. Nagyon figyelni kell, hogy mi az, ami a jelenet szempontjából bevállalható, ugyanis nem szeretném, hogy a film újra traumatizálja ezeket a gyerekeket vagy bármelyik szereplőt. Bármit forgatunk, nem ér annyit, hogy kárt okozzon.
A Nefelejcs egy régebben leforgott filmed, ami az idei Friss Húson lett bemutatva. Sokáig tartott az utómunka?
Ennek annyi a magyarázata, hogy egyszerre forgott a Széllel szemben-nel és egy egészestés dokumentumfilmmel. Hamarabb lett kész és hamarabb is kezdett fesztiválozni, csak a Friss Húsra került be idén. Nem akartam, hogy a két film egymással versenyezzen, ezért lett egy kis csúszás.
Honnan jött az inspiráció a Nefelejcshez?
Volt pár éve egy forgatókönyvpályázat, amelynek a demencia volt a témája, a forgatókönyv erre készült el. Ezt a pályázatot ugyan nem mi nyertük meg, de aztán a filmet két támogató, a Richter Anna Díj és a Holdfény Idősek Otthona segítségével be tudtuk fejezni.
Leforgattuk a filmet, már meg is volt vágva, amikor megtörtént ugyanaz az eset a valóságban, mint ami a filmben. Nagymamám eltűnt éjszaka Budapesten, elkezdtük keresni és szerencsére megtaláltuk. Ezt a filmemet azért nehéz újranéznem, mert túl sok személyes kötődésem alakult ki azóta. Furcsamód itt nem leképeztük a valóságot, hanem a valóság képezte le a filmet.
Tudsz mesélni a doksiról, amit forgattatok?
Az a címe, hogy My Back Story. Ez a Vertebra Alapítvány felkérése alapján jött létre. A film a scoliosisról (gerincferdülésről) szól. A 15 éves Dorottya és családja történetén keresztül mutatja be, hogy min kell keresztül mennie azoknak a kamaszoknak, akiknek annyira elferdül a gerincük, hogy csak az egyik legbonyolultabb műtét javíthat az állapotukon. Arra kértek fel, hogy egy olyan filmet csináljunk, amit ha a műtétre várakozó családok megnéznek, akkor tisztában legyenek a rájuk váró helyzettel, az érzelmi részét kiemelve a folyamatnak. Nagyon intenzív forgatás volt, főleg bent a kórházban. Életemben nem gondoltam volna, hogy ilyen témáról fogok forgatni, viszont annyira behúzott és megérintett az alapítvány, a család és a téma is, hogy teljesen a személyes ügyemmé tudott válni. Tavaly volt a bemutatója a szolnoki Alexandre Trauner filmfesztiválon, ahol díjat is nyertünk. Augusztusban, a Bujtor István Filmfesztiválon lesz látható legközelebb.
Van még tervben valamilyen filmed?
Van pár forgatókönyvterv, amin szeretnék dolgozni és néhány már leforgatott projekt is, ami a fiókban ragadt, csak össze kéne vágni. Illetve mint említettem, van egy animációs dokumentumfilm, amin már dolgozok, de az még nagyon kezdeti fázisban van.
