Sóstai Zoltán története egyszerre testesíti meg a magyar filmipar legsötétebb és legfényesebb oldalát. A sötét oldalon soha ki nem fizetett számlákat és alighanem milliárdos csalást találunk. A fényes oldalon elköteleződést, kreativitást és legalább egy remek filmet. Az ember, aki a két oldal között ragad, felőrlődik benne – de a Cycle alkotója még dolgozik, ha nem is filmeken. Interjú a mágussal: így lehet (és ezért kell) Magyarországon egyszál egyedül 3D-animációs sci-fit készíteni.
Két évet áldoztál az életedből egy bizonytalan célközönségű filmre, és közben anyagilag is szinte tönkrementél. Miért kellett neked ennyire a Cycle?
Talán arra a válaszra számítasz, hogy kreatív szempontok miatt akartam elkészíteni, vagy hogy mondjak általa valamit, de a legfontosabb okom nem ez volt. A film elsősorban elköteleződés volt a részemről. A tisztesség kedvéért kellett elkészítenem, akármibe is került. Szerettem volna egy olyan filmet, amiről el lehet mondani: „készen van”.
Miért? Mi a történet a Cycle mögött?
Volt egy animációs cégem. Megrendelést kaptunk néhány film elkészítésére. A szerződések alapján négy darab filmet, két sorozatot és egy rövidfilmet gyártottunk le, ezek készen vannak, bárki megnézhetné őket a laptopomon. Két másik film 90%-ban készült el. Két és fél évig dolgoztunk a magunk pénzéből. Határidőre meglett minden, amit vállaltunk. És aztán nem fizettek. Sőt, én egy fillér állami támogatást sem kaptam, hiszen egy alvállalkozó alvállalkozójának az alvállalkozója voltam a láncolatban. Tehát a szerződések megvoltak, de a teljesített munka ellenére a díjazást végül nem kaptuk meg; a részünkről befektetett összköltséget nehéz lenne kikalkulálni, mert a dolgozók száma és az elvégzett munka filmenként változott – végül azonban tönkrementünk.
Sajtóhírek P. Koltai Gábor négymillárd forintos adócsalási vádjával hozták összefüggésbe a nevedet. Ki állt a megrendelés mögött? Ki nem fizetett? És próbáltál-e perre menni?
Neveket és részleteket nem mondanék. Egyrészt titoktartási szerződést írtam alá, az köt. Másrészt nem akarom magamat semmi rossznak kitenni, de titeket sem. Ami a híreket illeti: fura, hogy senki sem kérdezett meg, ugyan készen van-e, amit én vállaltam; úgy gondolom, hogy a sajtó részéről az én nevemet alaptalanul keverték bele az ügybe.
Peres megoldáson jó ideig gondolkodtam és kezdeti lépéseket is tettem, de aztán semmi pénzem nem maradt se ügyvédre, se a cégre – rábíztam egy végelszámolóra az egészet, és kénytelen-kelletlen megpróbáltam lezárni magamban.
Kivéve a Cycle-t.
Kivéve a Cycle-t. A két 90%-ig elkészült film egyike egy időutazós sci-fi volt, és támadt egy ötletem, hogyan lehetne hasznosítani. A késztetés, hogy valami értékeset kihozzak az egész hercehurcából, nagyon erős volt. A filmet visszabontottam a motion capture felvételekig, és fogtam belőle, amit a szerződés és a tulajdonjogok alapján szabad volt, aztán nekiálltam egymagam elkészíteni belőle egy valódi, létező, levetíthető, kész mozifilmet.
Két évig dolgoztál rajta. Milyen két éved volt ez?
Újra kellett gyártanom az összes animációt, a szájmozgásokat, helyszíneket kellett kivenni és hozzágyártani – aztán asset management, shot management, hanggenerálás és a többi. A filmzenét a barátnőm, Szabó Kinga készítette. A 3D-animációban a szűk keresztmetszetet mindig technikai gondok jelentik, és vannak fundamentális problémák, amikre nincs bejáratott megoldás, ám azonnal leállítják a produkciót: a legidegesítőbbek ezek a pillanatok voltak, amikor egyedül szembesültem vele, hogy vagy ki tudok találni valamit, vagy oda az egész film. És utána hátra volt a 3D-render, a digitális kópia legyártása, de én gyártottam a plakátot és a teaser trailert is.
Hogyan viselted ezt a két évet?
A magam ura voltam, ez egyszerre volt jó érzés és bizonytalanság is, mert erre a munkára nem volt még példa előttem. Sokszor éreztem úgy, hogy talán sosem lesz készen a Cycle, hogy lehetetlenre vállalkoztam. Végül is volt ebben a két évben sok szerencse, rengeteg és állandó idegeskedés, a filmben magában pedig sok kompromisszum is.
Hol tudtál spórolni a munkaigényen?
A legtöbbet a renderelés optimalizációján. Volt rá hét gépem, abból kettő tönkrement. A jól megválasztott szoftver nagyon fontos volt, mert az iparágban általában használt programokkal és munkafolyamattal máig sem készültem volna el. Minden képkocka leszámoltatását úgy kellett megszervezni, ahogyan egy hagyományos producióban nem csinálnák meg, mert túl sok munkát követelne: például ami nem volt a kamera látószögében, azt frame-enként kivettem a jelenetből, hogy tovább tudjak spórolni a rendergépek erőforrásaival.
Sok technikai részletben is kompromisszumot kellett kötni. Ilyen például a helyszínek mérete. A 3D-munkát 2011 január-februárja körül kezdtem, áprilisra kiderült, hogy nem vihetem el a szereplőt 200 méternél távolabbra, mert akkor a fején lévő vertexek random elkezdenek mozogni, ugyanis a programot nem ilyen távolságokra találták ki. Másik ilyen, hogy este, alacsony megvilágításban játszódik a film; nappali fotorealisztikus képeket sokkal nehezebb előállítani. Egy harmadik ilyen a karakteranimáció. Én nem vagyok egy jó karakteranimátor, az én specializációm a munkafolyamat, bevilágítás, render, kompozitálás, shading – de mert mindent én csináltam, ezt is nekem kellett, tehát például az arckifejezések merevségét joggal kérik számon rajtam a kritikák. Más kérdés, hogy 3D-s arcanimációt még többszáz fős csapatok sem tudnak igazán jól megoldani a mai napig sem; körülbelül Gollam az egyetlen, amiről eszembe jut, hogy tényleg sikerült.
De az egész munkafolyamat állandó utánigazítást és módosítást követelt, fejben állandóan azon kellett trekkelni, hogyan lehetne még hatékonyabban szervezni a feladatokat.
A Filmtekercs kritikájában kitértük például a túlimbolygó kézikamerára is.
Igen: a kamerát szimuláló szkriptet például én magam írtam, és ezt jól beállítani hosszadalmas folyamat – na most, én kis monitorokon gyártottam a filmet, és azokon nem éreztem annyira az imbolygást, de nagyvásznon látva egyet kell értenem azzal, hogy tényleg durvább. Magára a jelenségre viszont szükség volt, mert ad egyfajta olyan realitásérzést, ami ennél a produkciónál különösen fontos.
Valóban szükség volt a 3D-re?
Egyetértek azzal a felfogással, hogy a legtöbb mai filmben a 3D puszta parasztvakítás. De ebből a szempontból működik, mert becsalogatja a nézőket. A Cinema City például azért vette fel ezt a filmet a programjára, mert 3D-s. Remélem azonban, hogy a Cycle esetén a technika tényleg ad valami pluszt a filmhez, mégpedig főleg azért, mert nálam a 3D a pozitív parallaxon az idő 90%-ban befelé megy – tehát mélységet ad a filmhez, nem pedig kinyúlik belőle, és így talán jobban tudja szemléltetni a virtuális valóságot, amiben a film játszódik.
http://vimeo.com/58871729
Beszéljünk még a film filozófiájáról és fogadtatásáról. A Cycle, ahogy mondtad, „a néző aktív gondolkodását követeli meg”, nem egy hagyományos történet tehát; mit akartál kifejezni vele?
A valóságnak egy pontosabb képét annál, ahogyan általában a filmek teszik. Vannak bonyolult filmek, tipikusan az időutazós történetek, amiket mégis teljes egészükben vissza lehet fejteni a végén; lineáris a történetük, determinált a szál, legfeljebb forgatókönyvi szinten vagy vágással látszólag komplexebbre szabják a végén. A Cycle utólag sem rakható össze teljesen, legföljebb úgy kilencven százalékig.
Nem művészieskedni akarok és nem az volt a célom, hogy direkt teret adjak a nézői interpretációnak. Egyszerűen maga a világ ilyen. Én filozófiailag fallibilista vagyok: azaz úgy látom, hogy a problémák megoldása és elméletek összerakása nem egy véges folyamat. Olyan filmet akartam készíteni, ami őszinte: ami olyan képet fest a valóságról, amilyennek én gondolom. Ezzel együtt nagyon bosszant, hogy egyes kritikák úgy értelmezték a filmet, mintha én tagadnám a valóságot – ilyet a Cycle nem mond.
Milyenek a reakciók a Cycle-re?
A nézettséget még nem ismerem, de nem hiszem, hogy magas lenne. Ez eleve egy rétegfilm, és hát hányan nézték meg itthon például a Moont? Budapesten csak egy hétig vetítették, bár még beszélek a Budapest Filmmel, hátha műsorra tűzik kicsit tovább. Hirdetni alig tudtam. Egy trailer a Cinema Cityben és néhány plakát az összes marketing.
A kritikai fogadtatásban a „teljesen szar művészfilmtől” a „zseniálisig” az egész skála megvan. Úgy látom, sokan eljutottak a film megértésének bizonyos szintjéig, de aztán nem tartották elég izgalmasnak ahhoz, hogy tovább gondolkodjanak rajta: kevés a filmben a hagyományos perceptuális izgalom, és a puszta szellemi problémamegoldás kihívása sokak számára nem elég hajtóerő. És az is igaz, hogy sajnos kevés szakmai visszajelzést kapok.
Viszont a Cycle kijutott már nemzetközi fesztiválokra is. Eddig tíz helyre tudtam pályáztatni, abból négyre elfogadták (ami jó arány): szerepelt Londonban, Moszkvában, San Diegóban és az Arizona Undergroundon. Az angol vetítésen kábé százhúszan nézték, abból tízen jöttek oda hozzám utána, és még néhány emberen láttam, hogy tetszett nekik.
Az egész erőfeszítés: megérte?
Utólag sziszifuszi munkának érzem az egészet; tök sokat áldozol arra, hogy kész legyen egy film, és a néző számára ez csak „egy film”, ami kicsit kikerül a világ elé, és aztán megy a süllyesztő mélyére. Ha nagy mázlid van, akkor még tíz év múlva is emlékeznek rá. Emiatt nehéz hátradőlnöm, és úgy éreznem, hogy „ez meglett”. Viszont a Cycle számomra mégis megnyugvás. Kevesebbel tartozom miatta a magam számára és azoknak az embereknek, akik dolgoztak benne.
Végül is mi az értelme a Cycle-nek?
Direkt úgy csináltam meg a filmet, hogy ne állítsak vele, hanem kérdezzek.
Sóstai Zoltán az egyetemen filozófiát és filmelméletet tanult, majd fizikus szakra váltott. Egyetem mellett tanulta ki az animációt, hogy keresőképes szakma legyen a kezében – valami „nem túl messze a géptől”, mondja, „nem vagyok nagyon szociális alkat”. Jelenleg kereskedelmi 3D-animációval foglalkozik, például építészeti vizualizációval. Bár el tudja képzelni, hogy valaha még filmet készítsen, sok esélyt nem lát rá. „Két év után jó valami mást csinálni” – mondja.
