Hírek

Új filmforgalmazó Magyarországon – Jön A komornyik és a Machete gyilkol

The Butler

The ButlerÚj filmforgalmazó érkezik Magyarországra: A Company Hungary. A piac zsúfoltságával egyértelműen a nézők járnak jól, hiszen ezáltal lehetőségünk lesz moziban megnézni olyan filmeket, amiket más forgalmazó nem hozott volna be – például az Egyesült Államokban már sikerrel vetített A komornyik

A berlini székhelyű A Company cégcsoport  hazai leányvállalata, a Budapest Film Kft. már évtizedek óta a szakma meghatározó szereplője. Idén októbertől a cégcsoport másik magyarországi leányvállalata, az A Company Hungary is belép a moziforgalmazói piacra, ahol külföldi és hazai közönségfilmekkel fogja képviseltetni magát. A tulajdonosok és a vezetés biztos benne, hogy a Budapest Film Kft-vel közös forgalmazói csapat tudásával, tapasztalatával és lelkesedésével sikerre fogja vinni ezeket a filmeket.

„Nagy izgalommal vágunk bele a közönségfilmek forgalmazásába az A Company Hungary brand alatt, és úgy véljük, az elkövetkező évek kínálata rendkívül erős lesz a cégcsoport részéről. Októberben hozzuk el a hazai mozikba a Machete gyilkol című akciófilmet, amit olyan nemzetközi produkciók követnek majd, mint a Sin City 2 vagy az I, Frankenstein.” – nyilatkozta Claudia Nador, az A Company Hungary ügyvezető igazgatója.

Az A Company Hungary célja, hogy független forgalmazóként olyan nagyszabású sikerfilmeket hozzon el Magyarországra, amelyekkel garantálja az igényes szórakoztatást. A Machete gyilkol mellett a cég még 2013-ban bemutatja az USA-ban két hete listavezető A komornyik (The Butler) című filmet, majd 2014-ben a Robert Rodriguez által rendezett Sin City 2.-t, valamint az IMAX-ben és 3D-ben is mozi forgalmazásba kerülő I, Frankenstein című filmet.

Machete gyilkol
Machete gyilkol

A nemzetközi produkciókon túl az A Company Hungary kiemelt figyelmet fordít a magyar filmek bemutatására. Október 24-én kerül a hazai mozikba az Isteni műszak című vígjáték, jövőre pedig további 6-8 magyar alkotás bemutatását tervezi a forgalmazó.

„Tehetséges és tapasztalt csapattal vágunk bele a magyar filmek forgalmazásába, és nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy számos hazai mozifilmet mutathatunk be az A Company Hungary brand alatt. Cégünk filozófiája, hogy támogatjuk a hazai produkciókat és minőségi magyar filmeket mutatunk be a nagyközönségnek” – kommentálta Claudia Nador az új cég felbukkanásának hírét.

Az A Company Filmed Entertainment AG. anyacéget 2002-ben alapították és leányvállalataival együtt mára az egyik meghatározó jogkereskedő társaságává vált Közép-Kelet-Európában, a FÁK államaiban és Vietnamban. A mozifilmek forgalmazása mellett a cégcsoport mintegy 750 filmet magába foglaló katalógusát a régió több mint 50 tv csatornája vetíti, és a filmek megtalálhatóak a környező országok vezető video-on-demand szolgáltatóinak kínálatában is.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com