Hírek

Srdan Golubovic: még mindig a háború árnyékában élünk

Srdan Golubović

Srdan GolubovićSrdan Golubovic szerb rendező szerint a volt jugoszláv tagországokban még mindig a több mint tíz éve véget ért délszláv háború árnyékában élnek az emberek, ezért filmjeivel a múlttal való szembenézést és ezáltal a továbblépést kívánja elősegíteni. A rendező a vasárnap zárult 10. miskolci Jameson CineFest nemzetközi filmfesztivál vendége volt, ahol Templom a dombon című legújabb filmje a versenyprogramban szerepelt.

A filmrendező az MTI-nek beszámolt arról, hogy a háború idején, majd tizenkét évvel később, részben a boszniai Trebinjében játszódó film már több mint negyven fesztiválon szerepelt, amelyeken tizenöt nemzetközi díjat nyert. Ezek közül kiemelte az amerikai függetlenfilmes Sundance Filmfesztiválról a zsűri különdíját, az ökumenikus zsűri díját Berlinből és a számára nagyon fontos közönségdíjat Szarajevóból. Emellett alkotását nevezte Szerbia a 2014-es Oscar-díj legjobb idegen nyelvű film kategóriájába.

A háborús gondolkodásmód értelmetlen áldozatairól és a konfliktusok továbbéléséről szóló filmet tapasztalatai szerint más és más módon ugyan, de világszerte mindenhol átérezték. Horvátországban, Boszniában és Szerbiában sokkal személyesebben élték meg a filmet, hiszen saját történetüket, életüket látták viszont benne, ott fogadták a leglelkesebben a film pozitív végkicsengését.

Más országokban viszont egyetemes nézőpontból látták a történetet, mint amiben „valakik, valahol a sorsukkal küzdenek”. Srdan Golubovic elmesélte, hogy a Sundance fesztiválon, ahol a közönség legnagyobb része semmit sem tudott a délszláv háborúról, odament hozzá egy vietnámi veterán azzal, hogy ez az ő története. A rendező hozzáfűzte: egy érzelmekkel teli, jó történet „mindenkihez elér”.

Mint mondta, azáltal, hogy filmjei nem a fronton, és általában még csak nem is a háború idején játszódnak, hanem a hátországban, illetve napjainkban, a saját nézőpontját érvényesítette: „a legtöbb emberhez hasonlóan én sem láttam a háborút, de a háború árnyékában éltem.” És ez az utóbbi húsz évben sem változott, „olyan, mintha a múlt börtönében ülnénk” – tette hozzá. Filmjeivel – a 2001-es Telitalálattal, a 2007-es A csapdával, valamint legújabb alkotásával – ez ellen akarja felvenni a harcot: véleménye szerint, akár egy emberről, akár egy társadalomról van szó, a fejlődéshez szembe kell nézni a múlttal, és „le kell győzni” azt.

Arra a felvetésre, hogy míg A csapda című filmjében gyilkosságot gyilkosság követ, addig mostani filmjében megjelenik a megbocsátás és megbékélés lehetősége, Srdan Golubovic elmondta: az előbbi film azt mutatja be, hogy mi van, a másik pedig azt, hogy mire vágyik. „Azt szeretném, ha a társadalmunk a megbocsátás útjára lépne, de ez sokkal inkább csak egy kívánság, mintsem a valóság” – fogalmazott.

A filmjeiben szintén mindig jelenlévő alvilágról azt mondta: a háború, mint minden válságos helyzet meggyengítette és elszegényítette a társadalmat, tökéletesen „megágyazva” ezzel a maffiának. A szegénység és az értékválság miatt mostanra a maffia a mindennapi élet részévé vált a délszláv háborúban érintett országokban.
A rendező emlékeztetett arra, hogy Kelet-Európa, így Magyarország is hasonló értékválságon esett át húsz évvel ezelőtt, amikor a kommunizmust felváltotta a kapitalizmus. Szerbia még nincs túl ezen a változáson: két rendszer között lebeg – fűzte hozzá.

A rendező elmondta: jó érzéssel tölti el, hogy több mint húsz országban fogják forgalmazni a filmet – köztük az összes volt jugoszláv tagországban és az Egyesült Államokban is -, mert ez számára azt jelenti, hogy a Templom a dombon szerte a világon „képes kommunikálni a közönséggel”.

Magyarországon a filmet október 10-től játsszák a mozik.

 

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com