Hírek

Red One előzetes – Dwayne Johnson és Chris Evans horrorba illő hóemberekkel harcol a Mikulásért

Idén karácsonykor a kigyúrt Mikulásért izgulhatunk a Red One című akciófilmben. Dwayne Johnson és Chris Evans párosának egy fantasy figurákkal felturbózott filmben kell megmentenie az ünnepeket.

A Warner Bros. és az Amazon közösen hozzák el az év végi mozis hajrá egyik nagy dobásának remélt Red One című akciófilmet, amely humorral és fantasy figurákkal bolondít meg egy egyébként is izgalmas alaphelyzetet. A történetben ugyanis valaki elrabolja a Mikulást, akit J.K. Simmons alakít.

A Red One előzetese alapján azonban mindent is megpróbáltak bevetni a készítők, hogy emlékezetes alkotást hozzanak a mozinézők elé.

Dwayne Johnsont a Mikulásért felelős testőri gárda élén találjuk, aki profizmusa ellenére is kudarcot vall a Mikulás védelmét illetően. Ekkor hozzák a képbe Chris Evans nyomkövető karakterét, aki a világon mindenkit megtalál, már amikor éppen nem kisgyerekektől veszi el a nyalókájukat.

Van itt minden, amit egy akciódús karácsonyi filmtől várhatunk, sőt. Felpörgetett karácsonyi dallamok, CGI-tól hemzsegő jelenetek, varázslat és különc figurák. A krampuszok mellé ugyanis gyilkos hóemberek is betársulnak, akikkel pont egy idilli tengerparti jelenetben csapnak össze a főszereplők.

A szereplőgárdát Lucy Liu, Kirstofer Hivju, Nick Kroll, Kiernan Shipka és Mary Elizabeth Ellis egészíti ki az új Jumanji-filmekért is felelős Jake Kasdan rendezésében.

A forgatás, valamint az utómunkálatok egyébként állítólag nem haladtak zökkenőmentesen. Dwayne Johnson sokszor késve jelent meg a felvételekre vagy nem készült fel bizonyos jelenetekre. Ennek tulajdonítják leginkább, hogy a 2023 februárjában leforgatott alkotás végül csak egy év és kilenc hónap után kerül a mozikba.

Érdekesség még, hogy a Red One-ban a Mikulást alakító J.K. Simmons néhány éve már hangját adta a figurának;

ő szólaltatta meg a Télapót a Klaus – A karácsony titkos története című kiváló Netflix filmben 5 évvel ezelőtt.

A film bemutatójára egyébként nem kell egészen karácsonyig várni. A Red One várhatóan már november közepén a mozikba kerül, hogy aztán stílusosan az ünnepekre fel is kerüljön az Amazon Prime kínálatába.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com