Hírek

Penélope Cruz Bond-lány lehet

penelopecruzHírek szerint szerepet vállalt a soron következő 007-es kalandban Penélope Cruz. A spanyol színésznő Bond-lányként lesz látható a filmben, amelyet a korábbi hírekkel ellentétben talán mégis Sam Mendes rendez majd.

A 007 – Skyfall sikere után Sam Mendes kijelentette, nem vállalja az újabb Bond-filmet, mert színházi munkáira, a Charlie és a csokigyár című musicalre, valamint a Lear királyra akar összpontosítani. A rendező azonban a brit sajtó szerint meggondolta magát, és mégis elvállalja a folytatást.

Penélope Cruzt már régóta meg akarták nyerni a producerek – tavaly a színésznő férje, Javier Bardem alakította a gonoszt a Skyfallban –, a spanyol filmcsillag azonban eddig nem tudott a rendelkezésükre állni, a felkérések mindig rosszkor jöttek, Cruznak mindig más munkája volt – emlékeztetett internetes kiadásában a The Guardian című brit lap. 

Ha Cruz valóban elvállalja a szerepet, minden idők legidősebb Bond-lánya lesz. A The Guardian szerint a híresség jövő nyáron forgatná le jeleneteit – mindebből sokan arra következtetnek, hogy a 24. Bond-film 2014 végén, 2015 elején kerülne a mozikba –, akkor már 40 éves lesz. Igaz a 007-es ügynököt alakító Daniel Craig is 45 éves. Az eddigi legidősebb Bond-lány Honor Blackman volt 39 évesen a Goldfinger című epizódban. Az akkori Bond, Sean Connery 33 éves volt a forgatás idején.

A 007 – Skyfall 1,1 milliárd dolláros jegybevételre tett szert, és a közönség tetszése mellett a kritikusokét is elnyerte. Ez lett minden idők legsikeresebb Bond-filmje, a Sony és az MGM stúdió talán ennek hatására is döntött úgy, hogy kivárja, míg Sam Mendes eleget tesz színházi kötelezettségeinek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com