Hírek

Mától streamelhető A nagy Lebowski

Az IMDB 250 oszlopos tagja, idézhető kultfilm, melynek főszerepe összeforrt Jeff Bridges nevével most a Prime Video kínálatában talált új otthonra, és szeptember elsejétől hozzáférhető.

A Coen testvérek mára már klasszikussá érett 1998-as bűnügyi vígjátékában Jeff „Töki” Lebowskit és barátait követhetjük, amint megpróbálnak bosszút állni egy tönkretett szőnyegen, miután főszereplőnket egy névrokonságból adódó tévedésből kirabolják. A film céltalan naplopói az élni és élni hagyni elvén tengetik mindennapjaikat, mígnem ezzel az eseménysorral váratlan feladat elé kerülnek.

A film, mint sok más kultuszfilm nem a moziban, hanem a DVD-n és szájról szájra vált igazi klasszikussá,

idézhetősége, szereplőinek stílusa, és úgy általában véve a hangulata sokakat tudott megszólítani. Coenék kézjegye mind a karakterekben, helyszínekben, mind pedig a történet vezetésében tetten érhető. A társadalom perifériáján élő, de ott magukat kellemesen érző antihősök (piti bűnözők) bűnbe sodródása, majd az események szerencsétlen láncolata volt már a Fargo alapja is, de később hasonló karakterekkel és szituációval dolgozik a Nem vénnek való vidék és az Égető bizonyíték is.

2020-ban John Turturro rendezésében Jesus karaktere egy különálló filmet is kapott, The Jesus Rolls címmel, mely aztán nem tett szert túl nagy népszerűségre.

Kéri-Keller Szilvia

Kéri-Keller Szilvia magyar-angol szakos bölcsészként végzett az SZTE-n, később pedig vizuális kultúratudományból szerzett diplomát. Cikkei korábban az Apertúrában és Apertúra Magazinban jelentek meg, filmek terén mindenevő, 2023-tól a Filmtekercs tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com