Hírek

Hugh Grant gonoszra öregedett – Heretic előzetes és minden, amit a filmről tudhatunk

Az A24 pár napja tette közzé legújabb horrorfilmje, a Heretic előzetesét. Hugh Grant a megszokottól eltérően egy szadista pszichopatát játszik, az első képsorok alapján azonban első igazi főgonoszszerepe is jól áll neki. Lássuk, mit lehet tudni eddig a filmről!

Az A24 hivatalos szinopszisa szerint két fiatal hittérítőnő kénytelen bizonyítani a hitét, miután rossz ajtón kopogtatnak be, és az ördögi Mr. Reed (Hugh Grant) fogadja őket, akivel halálos macska-egér játékába keverednek. Az előzetes alapján Mr. Reed eleinte spirituális és kiegyensúlyozott embernek tűnik, aki barátságosan invitálja lakásába a mormon lányokat, aztán viszont foglyul ejti őket a csapdákkal teli labirintusban. Hit és hitetlenség közül kell választaniuk a lelkes fafaragó Mr. Reed házában,

akinek alakja az 1800-as évek sorozatgyilkosát, H. H. Holmest idézheti, aki gyilkos kastéllyá alakított egy szállodát.

Hugh Grant kétségtelenül meglepő választás, de az volt Anthony Hopkins is, amikor megkapta Hannibal Lecter szerepét – jól neveltnek és udvariasnak ismertük meg, aztán kiderült, hogy tud ő más is lenni. A 90-es, 2000-es évek romkomszerepei után Grant mostanában kezdett sötétebb szerepekkel is kísérletezni, például az Egy nagyon angolos botrányban vagy a Wonkában láthattuk taszítóbb figuraként. Ugyanakkor a színész nem adta fel teljesen a korábbi sikerszerepeit sem, 2025-ben a Bridget Jones negyedik részében tér vissza (a szintén ambivalens megítélésű) Daniel Cleaverként.

A Hereticben Hugh Grant mellett a Yellowjacketsből ismert Sophie Thatcher és A Fabelman családban szereplő Chloe East látható. Thatcher a Yellowjackets mellett a 2018-as A lelőhely című sci-fiben is szerepelt Pedro Pascal mellett, nemrég pedig a Boba Fett könyve-minisorozatban és a The Boogeyman című Stephen King horroradaptációban láthattuk. De benne lesz egy másik közelgő A24-es horrorfilmben, Ti West trilógiájának harmadik részében, a MaXXXine-ben is. Chloe East 2013-ban kezdte színészi karrierjét, első szerepét az Out of Reach című drámában kapta. Ezután a True Blood néhány epizódjában szerepelt, majd olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Kevin, a minden6ó és a Generation. A horrorfilmek birodalmába először a The Wolf of Snow Hollow című horrorkomédiával merészkedett.

A Heretic írója és rendezője Scott Beck és Bryan Woods,

saját produkciós cégük, a Beck/Woods, az A24, a Catchlight Studios és a Shiny Penny támogatásával. A filmet az A24 forgalmazza. Scott Beck és Bryan Woods az Iowai Egyetemen találkoztak, ahol megalapították a Bluebox Filmst és elkészítették a Her Summer és a University Heights című filmeket. Azóta több filmben dolgoztak együtt íróként, például a Hang nélkül, a The Boogeyman, a Haunt és a 65 című filmekben. Utóbbi két filmet társrendezőként is jegyzik.

A filmet nagyrészt Vancouverben forgatták 2023. október 3. és november 16. között. Különmegállapodást alapján a SAG-AFTRA sztrájk alatt is folytatódhatott a forgatás.

A Heretic a tervek szerint 2024. november 15-én kerül nemzetközi moziforgalmazásba. Valószínűleg nem sokkal később a Maxon is láthatjuk, mivel a Max szerződést kötött az A24-gyel a produkciós cég filmjeinek streamelésére. Magyar premierdátumokról még nincs hír.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com