Hírek

Ez volt a 10 legjobb streaming film a magyar nézők körében 2024 első felében

Bár az első három helyen mozifilmek – Dűne 2, a Godzilla x Kong és az Oppenheimer – végeztek, a Magyar Filmadatbázis elemzése alapján összeállított TOP10-es streaming listán fele-fele arányban oszlanak meg az original és a moziból streamingre került filmek. Az összesítésből kiderül, hogy az akció és a sci-fi dominált, valamint a tízből a legtöbb, négy film a Netflixen látható. Ha csak az original streamingre készült volna a lista, a tízből nyolc helyet a Netflix vitt volna.

A MAFAB listája úgy állt össze, hogy súlyozták a filmek több ezres nézői értékeléseit, az adatlapok felkereséseinek illetve a rendelkezésre álló népszerűséget mérő adatok számát. Ez alapján Denis Villeneuve rendezésében a Maxon bemutatott Dűne: Második rész vitte a prímet 80 százalékos összesített értékeléssel. Második lett a szintén a Max kínálatában található Godzilla x Kong, mely szintén a mozikban debütált először.

A harmadik legfelkapottabb alkotásnak Christopher Nolan SkyShowtime-on elérhető Oppenheimere bizonyult. 

A negyedik helyen a Netflixen látható original, a Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley című akcióvígjáték végzett, melyben Eddie Murphy visszatér karrierje egyik legikonikusabb szerepéhez. A TOP10 ötödik filmje A hercegnő és a sárkány című Netflix original lett. 

A hercegnő és a sárkány

A hatodik helyen az új Majmok bolygója-trilógia első epizódja, a Disney+-on látható a Majmok bolygója: A birodalom. végzett. 

Az Apple TV+-n elérhető Robert De Niro, Leonardo DiCaprio és Lily Gladstone főszereplésével Scorsese drámája, a valós történetet feldolgozó a Megfojtott virágok áll a hetedik helyen. Nyolcadik helyen végzett az ’80-as évek kult klasszikusának adrenalintól fűtött újragondolása, az Országúti diszkó című Prime Video alkotás.

Kilencedik lett az év talán legbrutálisabb és legvéresebb filmje, a Rebel Moon Zack Snyder rendezésében. Végül egy másik Netflix-film, az Atlas zárja a TOP 10-es listát, Jennifer Lopezzel a főszerepben. 

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com