Hírek

Elhunyt Gena Rowlands, az amerikai független filmek emblematikus színésznője

Az Egy hatás alatt álló nő és a Szerelmünk lapjai színésznőjét, Gena Rowlands-t 94 évesen érte a halál.

Romantikus vígjátékkal kezdte nagyjátékfilmes pályáját 1958-ban, aztán hamar Kirk Douglas oldalán találta magát Az utolsó cowboy-ban, ahol már alkalmazta erős és határozott karakterét. 1963-ban, a Gyermeki várakozásban – Judy Garland és Burt Lancaster partnereként – pedig fokozatosan elkezdett a neurotikus szerepek felé fordulni, amik később hatalmas fordulatot hoztak számára karrierjében.

„Nem ismerek más színésznőt, aki rendelkezik azzal a fizikai és érzelmi rugalmassággal, hogy úgy pattogjon Mabel hangulatai között, ahogy Rowlands teszi” – írta a Boston Phoenix kritikusa annak idején Gena Rowlands alakításáról az Egy hatás alatt álló nőben. A film valódi áttörés volt a színésznő számára, amit férjével, John Cassavetes rendezővel közösen készítettek. Nem ez volt az egyetlen kollaborációjuk, később 9 követte. Párjával túlzás nélkül meghatároztak az amerikai független filmgyártást a ’70-es és ’80-as években olyan alkotásokkal, mint a Premier, az Arcok, a Minnie és Moskowitz és a Szeretetáradat.

Sőt, Rowlands híres volt arról, hogy színészként részt gyerekei (Zoe és Nick, szintén rendezők) alkotásaiban,

és hatalmas performanszokkal tette naggyá az ő filmjeiket is. Férje 1989-es halálát követően viszont már nem voltak akkora dobásai, de rengeteg kisebb szerepben feltűnt olyan produkciókban, mint a Majd elválik, a Szóbeszéd, a Paulie, az Életeken át, a Szeress, ha tudsz! vagy az Éjszaka a Földön.

Három Emmy-szoborral büszkélkedhetett, azonban két Oscar-jelölését (az Egy hatás alatt álló és a Glória című filmekért) nem váltotta végül díjra, de 2016-ban az Akadémia elismerte komplett életművét.

A színésznő már egy évtizede nem vállalt munkát, fia, a Szerelmünk lapjait is rendező Nick Cassavetes június végén hozta nyilvánosságra, hogy édesanyja Alzheimer-kórban szenved.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com