Hírek

Bankárok és hajléktalanok együtt moziznak Budapesten

260127_galeria_bennfentes_jatek__7_A Magyarországon működő bankok vezetőit mint a legtehetősebb réteg reprezentánsait, és a leginkább magára hagyott társadalmi csoport képviselőit, a hajlék nélkül élőket is vendégül látja egy csütörtökön mozikba kerülő Bennfentes játék kapcsán az alkotás magyarországi forgalmazója.

Gyors tempójú, hidegvérű pénzügyi thriller a Bennfentes játék, az Oscar-díjas Costa-Gavras új filmje, mely a pénz kegyetlen világának kulisszái mögé nyújt betekintést, olyan elődeit idézve mint a Tőzsdecápák, a Krízispont és a Brókerarcok. A film premier előtti vetítésén – melyet szerda este rendeztek a Lurdy Moziban – a bankárokon és a hajléktalanokon kívül részt vettek a devizahitelesek képviselői, valamint Doubravszky György, a pénzügyi jogok biztosa.

A Bennfentes játék, csütörtöktől, augusztus 8-ától látható a magyar mozik vásznain. A mozifilm a társadalmi egyenlőtlenségekről szól, ezért is gondolta úgy a film hazai forgalmazója, hogy a kontraszt érdekében, és hogy ráirányítsa a magyar közvélemény figyelmét a problémára két olyan társadalmi csoportot is meghív közös mozizásra, akik vélhetően nem járnak moziba: a bankszakma vezetőit úgy képzeljük el, hogy otthonukban saját moziszoba áll rendelkezésükre, míg az utcán élők érthető okokból: anyagi korlátaik miatt nem járnak filmszínházakba. Már a film szlogenje is provokatív, a főszereplő szájából hangzik el a bankárok credója: „Amit elveszünk a szegényektől, azt a gazdagoknak adjuk!”. Kihangsúlyozandó az alkotás üzenetét, a rendezvény végén a meghívottak közös zsíroskenyér-partyn vettek részt.

Címkék

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com