Hírek

André Aciman Magyarországra látogat, és jön vele a Szólíts a neveden folytatása is

Armie Hammer és Timothée Chalamet a Szólíts a neveden című filmben

Megtalállak címmel folytatódik André Aciman Szólíts a neveden című regénye, és ősszel a szerző is Magyarországra látogat.

Lebegő időtlenség, túláradó szépség” – írtuk André Aciman nagy hatású regényéről, a Szólíts a nevedenről; – „egy felejthetetlen szerelem hiteles és gyönyörű krónikája”. A belőle készült film (és annak Oscar-díja) világszerte ismertté tette; a filmben Timothée Chalamet játszotta a kamasz Eliót, Armie Hammer pedig Olivert, a fiatal doktoranduszt. El is indultak a hírek a folytatásról, miszerint külön-külön a film és a könyv is második részt kap.

A film folytatása, ha valóban elkészül, pár évvel az első rész után veszi fel a fonalat és ugyanaz a rendező, Luca Guadagnino készíti. Ez azonban nemrég bizonytalanná vált: idén márciusban kiderült, hogy hivatalosan még nem számít létező produkciónak a stúdiónál, és nem is minden résztvevő tartja jó ötletnek (például az Olivert játszó Armie Hammer sem).

A könyv-folytatás azonban biztosan elkészül. André Aciman tavasszal azt nyilatkozta a Vulture-nek: „A Szólíts a neveden világa sosem hagyott el. És hiába én teremtettem a karaktereket és én vagyok az életük szerzője, mégis, amire sosem számítottam volna, ők tanítottak meg engem olyan dolgokra az intimitásról és a szerelemről, amit egészen addig nem is tudtam, amíg papírra nem vetettem őket. A film ráébresztett, hogy vissza akarok térni hozzájuk és figyelni akarom őket az éveik során – ezért készül el a Megtalállak.”

A Megtalállakban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Véletlenszerű találkozása egy fiatal nővel a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét.

André Aciman. Fotó: Sigrid Estrada
André Aciman. Fotó: Sigrid Estrada

 

Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába.

A regény Magyarországon várhatóan a globális megjelenéssel egyidőben, október 10-én jelenik meg az Athenaeum Kiadó gondozásában.

Maga André Aciman pedig a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár vendége lesz október 10–13-a között.

Aciman egyiptomi születésű olasz-amerikai regényíró, esszéista és a 17. századi irodalom kutatója. Diplomáját angolból és összehasonlító irodalomtudományból a Lehman College-on, doktoriját a Harvardon szerezte, tanított például a Princeton és a Bard egyetemeken, valamint a New York Universityn kreatív írást is. Több kötet szerzője: 1995-ös Out of Egypt című memoárja, amely arról szól, milyen volt zsidó gyermekként a posztkoloniális országban cseperedni, elnyerte a Whiting-díjat; 2007-ben jelent meg a Call Me by Your Name (Szólíts a neveden) című regénye, amit szépirodalom kategóriában Lambda Irodalmi Díjjal jutalmaztak. A Graduate Center of the City University of New York professzora, kiemelt területei az irodalomtörténet és a francia irodalom, Marcel Proust munkássága. Írásai számos folyóiratban megjelentek, esszéit többször beválogatták a műfaj amerikai legjobbjai közé.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com