Hírek

A Drive – Gázt! rendezője egy Tokióban játszódó mozival tér vissza a nagyvászonra

Nicolas Winding Refn néhány streamingre készített minisorozat után ismét a nagyvásznat veszi célba, és jövőre kezdi forgatni új filmjét Tokióban.

A rendezőnek a 2016-os Neon démon után ez lesz a mozis visszatérése. A New Yorkban felnőtt dán filmrendező jelenleg a Velencei Filmfesztiválon versenyez a Beauty is Not a Sin című rövidfilmjével, 2016 óta pedig elsősorban klipek rendezésével és tévéfilmek forgatásával foglalkozott, melyekből talán a Netflixen is elérhető Koppenhágai cowboy az ismertebb. Bár pár éve Refn a moziról kijelentette, hogy halott, a mostani visszatérését némileg dacként értelmezi, de úgy gondolja, hogy a „nagyjátékfilm” minden egyéb filmes forma bölcsője, emiatt szeretne hozzá visszatérni.

A filmről egyelőre a helyszínen kívül nem sok mindent tudni,

a forgatás jövő évben kezdődik, és elképzelhető, hogy visszahoz majd karaktereket és ötleteket első filmes sikereiből a Csak Isten bocsáthat meg című filmből és a Neon démonból.

Kéri-Keller Szilvia

Kéri-Keller Szilvia magyar-angol szakos bölcsészként végzett az SZTE-n, később pedig vizuális kultúratudományból szerzett diplomát. Cikkei korábban az Apertúrában és Apertúra Magazinban jelentek meg, filmek terén mindenevő, 2023-tól a Filmtekercs tagja.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com