Hírek

Ez egy figyelmeztetés – 2073 előzetes

2073

A jövőnk előtt álló borzalmakra figyelmeztet a Neon Velencében bemutatott fikciós dokumentumfilmje.

Az idei Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az Oscar díjas brit rendező, Asif Kapadia (A harcos, Senna, Amy: Az Amy Winehouse-sztori, Diego Maradona) legújabb filmjét, amivel a fikciós és dokumentumfilm közötti határvonal eltörlésével kísérletezik. A filmet egy „figyelmeztetésnek” szánják, amivel bemutatják a lehetséges disztópikus jövőnket, valamint azt az utat, amelyen idáig eljuthatunk. A jövőbeli fikciós szálban olyan színészek bukkannak fel, mint Samantha Morton, Naomi Ackie és Hector Hewer, és az ezeket közbeöltő archív felvételekben pedig olyan valós személyek szólalnak meg, mint Maria Ressa, Carole Cadwalladr, Rana Ayyub, Ben Rhodes és még sokan mások.

A rendező a következőt nyilatkozta a filmről:

„A 2073 a rettegés érzéséről szól attól, ami a világban történik, és normalizálódik.”

„A film azután indult, hogy láttam, hogyan megy végbe a Brexit hazugságokon és korrupción keresztül az Egyesült Királyságban, és úgy éreztem, muszáj filmet készítenem, hogy megértsem, miért tűnik úgy, hogy a világ a hazugság, az autoriterizmus és az erőszak felé halad. Újságírókkal készítettem interjút szerte a világon, hogy megtudjam megőrültem, vagy tényleg történik valami? Az újságírók egyetértettek abban, hogy volt egy globális trend, egy demokratikus recesszió, amiben a technológia óriási szerepet játszott, és ez is hozzájárult a bolygó ökoszisztémájának pusztulásához. A 2073 ezekből az interjúkból és kutatásokból fejlődött ki. Az volt a célom, hogy egyetlen filmben kapcsoljam össze a pontokat a sok összetett kérdés és ország között.”

Kapadia szerint a filmet az 1962-es francia rövidfilm, A kilátóterasz (La Jetée) ihlette, amely Terry Gilliam 12 majom című filmjének alapjául is szolgált. A 2073-at versenyen kívül vetítik a 2024-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, és a Neon fogja forgalmazni.

Sztepanov Márkó

Sztepanov Márkó a METU képalkotás szakán diplomázott 2023-ban, jelenleg televíziós műsorkészítő mesterképzést végez. Javíthatatlan mozifüggő, filmkészítéssel foglalkozik és filmrendezői ambíciókkal is rendelkezik. Mindenevő, de a horror és az akció műfajok a gyengéi és bármikor megvédi Michael Bay renoméját.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com