Hírek

Kovalik Balázs rendezésében mutatják be a Solaris operaváltozatát Münchenben

SolyarisKovalik Balázs rendezésében adják elő Michael Obst Solaris című operáját év végi vizsgaelőadásként a müncheni August Everding Zenei és Színházi Akadémia tavaly indult operaénekes mesterképzőjének hallgatói.

A Süddeutsche Zeitung és a Münchener Merkur című német napilapok a Stanislaw Lem tudományos-fantasztikus műve alapján készült operaelőadásról beszámolva nemcsak a fiatal énekesek teljesítményét, hanem a magyar rendező – az operaénekesi mesterképző szak vezetője – darabválasztását is méltatja. A Merkur ítésze szerint a hallgatók „nem csak áriaparádét” játszanak, a Süddeutsche Zeitung azt emeli ki, hogy „az előadás erős lélektani drámaként” jelenik meg.

Utóbbi emlékeztetett arra, hogy Michael Obst 1996-ban a Müncheni Biennáléra készült operája az első alkalommal meglehetősen elutasító kritikákat kapott. Most azonban az idő „utolérte” a zeneszerzőt és művét, valamint a témát.

Stanislaw Lem tudományos-fantasztikus írása nemcsak a filmrendezőket – Tarkovszkijt és Soderberghet – ihlette meg, Michael Obst mellett Detlev Glanert is operát írt belőle, amelyet 2012-ben mutattak be a Bergenzi Ünnepi Játékokon.

A német újságok arra is felhívják a figyelmet, hogy a bemutatott produkció a bajor művészeti főiskolák, a Zeneakadémia, a Film- és a Képzőművészeti Akadémia példás együttműködésében jött létre, az utolsó vizsgaelőadást vasárnap este tartják a Luisenstraßei Reaktorcsarnokban. Az alkotók közül többen ezeknek az intézményeknek a növendékei voltak. A karmester, Konstantia Gourzi éppúgy az August Everding Főiskolán tanult, mint Kovalik Balázs. A karmester alapította Octopus Ensemble kortárszenei formáció szólaltatja meg Michael Obst művét.

Kovalik Balázs elmondta az MTI-nek, hogy idén ismét meghirdették a felvételt a mesterszakra, az érdeklődés újra jelentős volt, 130-an felvételiztek, végül öt új hallgatót vettek fel a következő tanévre.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com