Hírek

Francia mozikban a Csak a szél

Fliegauf Bence: Csak a szél

Csak_a_szel_102303622Fliegauf Bence Csak a szél című filmjét szerdától vetítik a francia mozikban. A lapok és a szaksajtó méltatták a tavalyi Berlinalén a zsűri Nagydíjával, egy Ezüst Medvével kitüntetett alkotást.

A magyar-német-francia koprodukcióban készült játékfilm francia producere, Pierre-Emmanuel Fleurantin az MTI-nek elmondta: az alkotást az egyik legjelentősebb francia forgalmazó, a Sophie Dulac Distribution mutatja be Franciaországban, és ennek köszönhetően Párizsban hét nagy moziban, országszerte pedig összesen 19 moziban vetítik a filmet. “Egy ilyen típusú film esetében 19 kópia nagyon jónak számít” – hangsúlyozta a producer.
A francia nézők egy része már láthatta a magyarországi romagyilkosságok által ihletett alkotást: a Csak a szél 2012-ben elnyerte a zsűri fődíját a Paris Cinema elnevezésű filmfesztiválon, decemberben pedig versenyen kívül mutatták be a Les Arcs Európai Filmfesztiválon. A producer szerint az első reakciók elsősorban kérdés formájában fogalmazódnak meg: hogyan lehetséges “egy ilyen jelenség” ma Európa közepén? Nagyon sok francia néző pedig “a film alapján érti meg, hogy milyen katasztrofális helyzetben vannak a romák Kelet-Európában”.
Fliegauf Bencének egyébként ez az első filmje, amelyet bemutatnak a francia mozik. A producer elmondása szerint az eddigi vetítéseken rendszeresen elismerést kapott a magyar alkotó érzékeny rendezése is. Ezt bizonyítják az első, nagyon pozitív kritikák.
Isabelle Regnier, a Le Monde című mértékadó napilap kritikusa szerint “a szereplőket hősiessé emelő meleg fényben úszó film impresszionista tragédiaként halad a végkifejlet felé”. “Hiába szeretnék szabadon élni az életüket, nem tudják kivonni magukat a halálos feszültség érzése alól, amely a támadások miatt nehezül rájuk, mint egy vak, irracionális és folyamatos fenyegetés. A fehérbőrű magyarok és a romák közötti ellenérzés gesztusokkal, viselkedésformákkal fejeződik ki, és a hallgatás törvényén át, amely olyan nép sorsához köti ezeket az embereket, amelynek nem önszántukból lettek a tagjai” – írta a Le Monde.
A Télérama kulturális hetilap szerint “az első percektől kitapintható a félelem, és a szereplőkre tapadó kamera ezt nagyon jól érzékelteti. … A megfélemlítésekkel, a rasszista megaláztatásokkal, a rideg párbeszédekkel, félelmetes meseként – amelyben csak a természet befogadó – a rendező (akit valóságos események ihlettek) egy olyan ország fasizálódó sodródásáról beszél, amely bűnbakként kezel egy kisebbséget” – írta Guillemette Odicino kritikus.
A Le Nouvel Observateur hetilap szerint a leleplező és társadalmi melodrámához erős rendezés párosul a szorongó stresszes állapot és a sebezhető bizonytalanság érzékeltetésére.
A Csak a szél tavaly a zsűri Nagydíja, egy Ezüst Medve mellé a Film Békedíjat és az Amnesty International díját is elnyerte a Berlinalén, és 2012-ben az Európai Parlament filmes díja, a Lux-díj három jelöltje között szerepelt.
Az Inforg-M&M produkciójában forgatott film, amelynek magyar producere Muhi András, Mécs Mónika és Mesterházy Ernő volt, számos nemzetközi filmmustrán szerepelt már sikerrel, és februárban Budapesten megkapta a filmkritikusok fődíját, a B. Nagy László-díjat.
A rendezőt egyébként a Magyar Filmunió tájékoztatása szerint a Berlinale meghívta következő rezidens ösztöndíj programjára a Parázsló féreglyuk című filmtervével.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com