Hírek Magazin

Karlovy Vary 2014: Pálfi tarolt Karlovy Varyban

szabadeses

szabadesesHárom díjat nyert Pálfi György Szabadesés című filmje az A-kategóriás Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon. A versenyprogram zsűrije a legjobb rendező díja mellett a különdíjat is Pálfi alkotásának ítélte, és az Europa Cinemas mozihálózat zsűrije is a magyar versenyfilmet díjazta.

Három díjat nyert a Pálfi György rendezte Szabadesés a 49. alkalommal megrendezett Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon: az elismeréseket szombat este adták át a csehországi fürdővárosban. Pálfi György a zárógálán személyesen vette át a legjobb rendező díját és a zsűri különdíját is, utóbbi a rendezőt és Pusztai Ferenc producert együttesen illeti. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválján a versenyprogramban idén 12 játékfilm indult. Az ötfős nemzetközi zsűri elnöke Luis Miñarro spanyol rendező-producer volt.

A Szabadesés című rendhagyó film a fesztivál hivatalos díjai mellett a mintegy 1200 mozit tömörítő Europa Cinemas hálózat díját, az Europa Cinemas Labelt is elnyerte Karlovy Varyban. A díj, azontúl, hogy rangos szakmai elismerés, jelentős előnyt biztosít a film forgalmazásakor a hálózat mozijaiban. Az Europa Cinemas Label díjról moziüzemeltetőkből álló nemzetközi zsűri döntött.

palfi szabadeses

Pálfi György (Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut – Hölgyeim és Uraim!) legújabb rendezésében, a Szabadesésben egymás alatti hét emeleten elhelyezkedő lakások és lakóik nem mindennapi történeteit ismerhetjük meg. A film főszereplője Molnár Piroska és Benedek Miklós, a további szerepekben Tenki Réka, Trill Zsolt, Nagy Zsolt, Bordán Irén, Jordán Tamás és Hegedűs D. Géza látható. A forgatókönyv Pálfi György és Ruttkay Zsófia közös munkája, a film operatőre Pohárnok Gergely volt.

Az idei Karlovy Vary filmfesztivál programját három magyar játékfilm és egy rövidfilm premierje is gazdagította. A nemzetközi közönség Pálfi filmje mellett először láthatta Zomborácz Virág Utóélet és Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint Ferenczik Áron Miért vannak olyan messze a székek a HÉV-megállóban? című rövidfilmjét. A díszbemutatókra az alkotók jelenlétében került sor.

Pálfi György legújabb filmje szeptember 25-től lesz látható országszerte a hazai mozikban.

Filmunió

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com