Magazin

Mediawave 2014: Műfajok határán beharangozó

Carlo Vogele: Una Furtiva Lagrima

Mediawave 2014Átlépjük a határokat? Kipróbáljunk valami olyat, amit korábban senki sem? Fedezzünk fel eddig ismeretlen lehetőségeket a filmezésben? Rajta hát! A Mediawave kísérleti filmjeinek nemzetközi kategóriájában kilenc művet mutatnak be a héten.

Tegnap a 24. Mediawave Nemzetközi Film és Zenei Együttlét megnyitotta kapuit, amelyre 93 országból 1536 nevezés érkezett. A fesztivál nemzetközi filmprogramjába idén 88 alkotás került be, különböző stílusok szerint csoportosítva: 4 játék-, 22 kisjáték-, 33 animációs-, 9 kísérleti-, 5 tánc- és 15 dokumentumfilm – olvasható a Mediawave honlapján. A fesztivált alapjaiban meghatározza a hagyományos és modern tisztelete, szembeállítása vagy összevetése, amely páratlan atmoszférát kölcsönöz a Mediawave-nek magyar és nemzetközi berkekben egyaránt. Ahogy a Mediawave-nél fogalmaznak: ez a fesztivál nem „trendi.”

A komáromi Monostori Erődben megrendezett Mediawave nem csak a filmekről szól, hanem mintegy ötven koncertnek ad otthont, fotókiállítások láthatók, irodalmi túrákon és könyvbemutatókon lehet részt venni, állatsimogató és főzőverseny fogadja az érdeklődőket. Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor halálának 100. évfordulója alkalmából vándorkiállítás, tanösvény és egy interaktív polihisztor játszóház is fellelhető a helyszínen. A fesztivál kiemelt vendége a Felvidék, amelynek népművészete kulturális, zenei, tánc és gasztronómiai formában is bemutatkozik. Az Erőd falain kívül vásári komédia és májusfaállítás is szerepel a programok között.

Mediawave 2

A Mediawave kísérleti film kategóriájába 289 nevezés érkezett, ezzel a harmadik legnépszerűbbé vált a csoportok közül (a kisjátékfilmek és a dokumentumfilmek előzték meg). De miért is érdekesek a kísérleti filmek? Az Artportal megfogalmazása szerint nem egy pontosan behatárolható irányzatról vagy módszerről van szó, hanem olyan törekvésekről, „…melyek valamilyen módon kikezdik, kérdésessé teszik a történelmileg adott filmezési mód addig érintetlen, magától értetődőnek tartott alapjait, s ezen keresztül általában arra a kérdésre keresik a választ, hogy mi is a film tulajdonképpen.”

Az említett uralkodó filmezési mód pedig állandóan változásban van, így nehéz egységes meghatározást találni, hogy miket is nevezünk kísérleti filmeknek. A Filmvilág talált közös metszéspontokat, melyek közelebb visznek a műfajhoz: a film és a mindenkori avantgarde szoros kapcsolatából jönnek létre, jellemző az önreflexió, a merészség és a provokatív jelleg. Horkai Tamás szerint nem a kísérletre kell helyezni a hangsúlyt, hanem annál is „fontosabb a forma és a tartalom kapcsolata: ezek a filmek formai kísérletek, hiányzik belőlük, vagy hangsúlytalan a cselekmény, az elbeszélés, más szóval a mit-nél fontosabb a hogyan.” Varga Balázs 2006-ban a következőképpen vélekedett a műfajról: „A kísérleti film az amatőrség és az érthetetlenség szinonimája lett, ezen az új ezredelőn pedig inkább profinak és közönségbarátnak illik lenni. – majd hozzátette – A kísérleti film azonban sosem kívánt profi és közönségbarát lenni.”

És hogyan is állunk most? Nézzük át a Mediawave kísérleti filmes kínálatát!

David Gesslbauer - Michael Lange: ( Null )

David Gesslbauer – Michael Lange: ( Null )

A ( Nulla ) című német alkotás szinopszisa a következő: „Ismeretlen női főhősünk egy intenzív audiovizuális ördögi körben találja magát – szó szerint.” Az öt perc hosszúságú film a Cinemaiubit Filmfestival-on Romániában elnyerte a Legjobb Kísérleti Film díját.

Vera Neubauer: Scarred Skies

A Sebhelyes egek rendezője az Egyesült Királyság egyik legtermékenyebb animációs filmese. Számtalan forgatókönyvet írt, fotókiállításokat adott és fesztiválvetítések kurátora volt. Filmjeit széles nemzetközi nyilvánosság előtt vetítik mozikban, galériákban és televízióban. Két BAFTA-díjat és nemzetközi filmfesztiválok jelentős díjait nyerte el. Mostani kísérleti filmje az ipari légszennyezésről szól, mely annak ellenére, hogy kárt okoz, gyönyörködtető látványt nyújt, és ezzel együtt a vágyakozás és a veszteség érzését kelti fel azokban a szemlélőkben, akik hajlandók feltekinteni.

Pataki Balázs: Busy

Pataki Balázs: Busy

A hat perces, szöveges kísérleti film szereplője csomagokat vesz fel és kézbesít, a forgalomban cikázik autók és buszok között. A tempó feszült, szorítja az idő. A rendező kiegészítése: „Korábban magam is futárkodtam, eközben született a film gondolata.”

 

Maria Caruncho: Despertar (Awakening)

Az Ébredés a rendező bemutatkozó filmje, amely egy nő álmának képi elbeszélése. Teste, ez a képzeletbeli táj az álom előrehaladtával szimbolikus átalakulásokon megy át, felidézve az élet eredetét és az őt alkotó elemeket. Ösztönei által irányított belső ébredése két egymással szembenálló erő, a pusztulás és az újjászületés erőinek küzdelmeként tűnik fel.

 

Rosto Rosto: Lonely Bones

A Magányos csontok egy rövid, hallucinatív film az álmokról és az áldozathozatalról. Rosto munkái világszerte híresek, zenés videóiról, tévés munkáiról, független rövidfilmjeiről, online képregényéről ismert.

 

Iraj Mohammadi Razini: Ghi Ghoo

A tizenkét perc hosszúságú iráni kísérleti filmben egy ember ás a száraz sivatagban egy rom közepén. Talán kincset keres. Egyszercsak felfigyel egy fekete madárra. Összeszedi szerszámait, és egy csengő hangját követve egyik romtól a másikig járkál, hátha rátalál a fekete madárra. Ám a holló elveszik a madarak ezrei között. A csengőt hallva rálel a madárra és a fészkére egy faágon: a fészekben egy tükör, érmék és egy csengő…

 

Alain Escalle: Le Livre des Morts (The Book of Death)

Alain Escalle: Le Livre des Morts (The Book of Death)

A francia rendező mióta filmezéssel kezdett foglalkozni, vizuális kutatásokat folytat a világtörténelem, a művészet és a technológiai újítások témakörében. A Halottak könyve arról szól, hogy valahol Kelet-Európában, egy lerobbant város törmelékei között Mikhail a saját személyes démonaival viaskodik egy utolsó utazáson, mely egy könyv lapjain csapdába esett szellemek között vezet. Elhalványult, múltbeli képek és fájdalmas emlékek kelnek fokozatosan életre. A kísérleti film harminc perc hosszúságú és orosz nyelven beszélnek benne, angol felirattal lesz látható.

Carlo Vogele: Una Furtiva Lagrima

Carlo Vogele: Una Furtiva Lagrima

A Pixar animátorának (Toy Story 3, Verdák 2, Szörny egyetem) kísérleti filmje, amely egy hal utolsó útját mutatja be, miközben elénekli saját rekviemét, a halpiactól egyenesen a serpenyőig.

Peter Volkart: Zimmer 606 (Room 606)

Peter Volkart: Zimmer 606 (Room 606)

A svájci rendező kísérleti filmjében Jonathan Fisch, az utazóügynök üvegszemekkel házal. A 606-os padlásszobának megvannak a maga kelepcéi. Valami elég furcsa történik a fal mögött. Jonathan Fisch különösen nyugtalan éjszakára számíthat; olyan éjszakára, ami egy késő őszi estével kezdődik, és nem ér véget egészen tavaszig. A 606-os szoba már több díjat bezsebelt, például Hongkongban és Svájcban is elnyerte a legjobb rövidfilmnek járó elismerést.

Péntek Tünde

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com