Magyarország talán legismertebb bohóca kitartóan gyógyítja a beteg gyerekeket a nevetés erejével. Pályázatokból pénz nem nagyon van, marad hát a szenvedély: saját anyagi forrásait költi lufikra, vagy négy óra alatt lebiciklizik Székesfehérvárra, mert egy beteg gyermek várja őt.
Lala bohócot, vagy más néven Dr. Lala bohócdoktort, polgári nevén pedig Balogh Lászlót sokan még a tévéből ismerhetik, hiszen a ’80-as évektől kezdve rendszeresen sugározták műsorait (Szórakaténusz, Cigánykerék, Bohócipő). A film során többször is becsempésznek olyan jeleneteket, ahol videofelvételeken és megsárgult fényképeken keresztül Lalával együtt nosztalgiázunk a régi szép időkön, amikor még jelentett valamit bohócnak lenni.
Persze ma is jelent, csak mást. A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány zászlóvivőjeként járja Magyarország kórházait, hogy felvidítsa a súlyosan vagy kevésbé súlyosan beteg gyerekeket. Ráadásul amikor Dr. Lala „vizitel”, a gyerekeken kívül a szüleik és az ápolók is jól szórakoznak – a dokumentumfilm során pedig mi is, ami a bohócdoktor tréfái mellett egy-két igen jól elkapott gyerekszáj-pillanatnak is köszönhető. A nevettetés csak az egyik része Dr. Lala missziójának, a másik a pozitív hozzáállás sulykolása: két móka között a gyerekek mellett szüleikkel is el kell tudnia hitetni, hogy képesek lesznek meggyógyulni.
Egyik kórházból szaladunk a másikba főszereplőnkkel, mígnem egyszer csak egy vidéki haknin találjuk magunkat. Az itteni nagyérdemű és a kórházban fekvő beteg gyerekekből álló publikum látványos ellentétbe kerül, hiszen a vidéki közönség vagy unottan nézi a műsort, vagy egyszerűen fogja magát és elmegy. Nincs szomorúbb, amikor nem nevetnek egy bohócon, de kit érdekel, ha a Heim Pál Gyermekkórházban laptopjukat dobják félre a csillogó szemű apróságok, ha megjönnek a piros orrú doktorok.
A film során fokozatosan nő egyre nagyobbra a szemünkben ez a hétköznapinak nem nevezhető bohóchős, majd jön a hideg zuhany: a pályázati pénzek, vagyis azok nemléte, hiszen tízből egyet ha megnyernek. Ezért veszi saját pénzéből a lufikat, a sminkjét, és azért biciklizik több órán keresztül vidékre, mert nincs pénz a benzinköltségre. Ám egy-két szívszorító történetből hamar világossá válik számunkra is, hogy menni kell, és mivel Halász Glória kamerája aprólékosan mutatja be ezt az eltökéltséget, ezért amikor Dr. Lala elsírja magát a nagyvásznon, nehezen álljuk meg, hogy ne sírjunk mi is vele.
A film legvége szerencsére biztató képet mutat, hiszen látjuk a lelkes fiatalokból álló bohócdoktor-utánpótlást. Halász Glória (Vasfüggöny – Színház a Váci Fegyház és Börtönben) rendezőnő pedig reméljük továbbra is keresni fogja azokat a különleges embereket, akik művészetüket megszokott közegükből kiemelve reményt tudnak adni egy olyan közösségnek, akik nélkülük már lehet, hogy rég feladták volna.
