A török Nuri Bilge Ceylan Cannes-t is megjárt filmje, A vadkörtefa önéletrajzi ihletésű társadalmi dráma egy fiatal íróról, aki sehogy sem találja a helyét a világban.
Kelet-Európában igen kevés török film látható, így örömteli hír volt, hogy az idei CineFestre A vadkörtefa is eljutott. A rendező, az idén 59 éves Nuri Bilge Ceylan először vegyészmérnöki diplomát szerzett, s csak később kezdte meg fotós és filmes tanulmányait. Az idők során aztán olyan profi képzettségre tett szert, hogy az ezredfordulótól készült filmjeiben a rendezésen túl a technikai feladatokat is képes volt maga ellátni, a forgatókönyvírástól az operatőri munkán át a hangtechnikáig. A nevét ismertté tevő filmjeivel is ekkortájt rukkolt elő, ezek a Három majom (2008) az Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában (2011), amelyet a Téli álom (2014) követett, s most A vadkörtefa (2018), mely az idei cannes-i filmfesztiválon az Arany Pálmáért versenyzett.
A vadkörtefa mélyen önéletrajzi ihletésű társadalmi körkép a Törökország északnyugati területén fekvő Canakkale várost körülölelő vidékről, mely Nuri Bilge Ceylan gyermekkori lakhelye volt. Munkanélküliségtől sújtott nyomorúságos vidék ez, ahol az emberek számára alig kínálkozik más lehetőség, mint a földművelés és az állattartás. Ide tér vissza Sinan (Dogu Demirkol) az egyetem elvégzése után. A mozgalmasabb nagyvárosi élet után szokatlan számára a szellemileg sivár környezetbe való visszailleszkedés, nem is igazán megy neki, sehogy sem találja a helyét. Ő is tán megváltozott a távol töltött évek során –, de időközben változtak múltjának szereplői is, s mára már szinte senkivel sem találja a közös hangot. Még a lakásukban is idegenként ténfereg monomániás családtagjai, a tévésorozatokon csüngő anyja és húga, valamint szenvedélybeteg apja között. Nagy szüksége lenne pedig a lelki támogatásra, mert egyetemi évei alatt írt regényének szponzort és kiadót kell találnia –, ám úgy tűnik, minden erőfeszítése hiábavaló.
A film centrális problémája a művésszé válás kérdése.
Sinan írói ambíciót dédelget magában, el is készül első regényével, de a körülmények nagyon nem kedveznek számára. Ennek ellenére bátor, de kockázatos lépésre szánja el magát regénye kiadásának érdekében. A könyv megjelenését övező közöny azonban mélyen elkedvetleníti. A film egyik kulcsjelenete, mikor Sinan egy sikeres sztáríróval folytat hosszú beszélgetést a tehetség és az íróvá válás mibenlétéről. Elbizonytalanodását és levertségét látván én is szomorkásan követem Sinan sorsát. A címadó vadkörtefa elfajzott gyümölcsével akár példázata is lehet a fiú sorsának. A vadkörtefa a megrekedés állapotát mutatja be, s nyitva hagyja azt a kérdést, hogy az ifjú író túl tud-e lépni első regényének sikertelenségén. Képes lesz-e belső erőit mozgósítani a majdani továbblépéshez, vagy belefásul igénytelen környezetébe. Magányos fiatal hősével a középpontban a film olyan lírai atmoszférájú, hogy lehetetlen nem észrevenni a rendező személyes érintettségét, fiatalkori vívódásait.
A film másik központi kérdése az apa-fiú viszony, s nézőként mi is csak lassan értjük meg ennek a kiüresedettnek tűnő emberi kapcsolatnak a végtelen bonyolultságát. A pedagógus apa játékfüggő, mellé még az alkoholt sem veti meg, s mindebből következően kifizetetlen adósságoktól fuldoklik. Sinan elborzad, mivé lett az apja, míg ő távol volt, s még a további leépülését is kénytelen napról-napra nyomon követni. Úgy tűnik, később sem képes megérteni apja valódi énjét, aki nyugdíjazása után a városi élet helyett a természettel való harmóniát választva költözik ki szülei tanyájára, ahol állatokkal veszi körül magát. Mégis az apa az egyetlen, aki számára fontos fia íróvá válása, s ez a titkos felfedezés adhat erőt Sinannak művészi ambíciója beteljesítéséhez. Egyébiránt is a film legizgalmasabb szereplője az apa, akinek bonyolult, sokarcú karakterét Murat Cemcir formálja meg nagy beleérzéssel és tehetséggel.
A török-macedón-francia-német-boszniai-bolgár-svéd koprodukcióban készült alkotás 188 perc hosszúságú, s a lassú ritmusban csordogáló film szinte balladai hangulatot áraszt.
A vontatottan kibontakozó cselekmény főként párbeszédeken alapuló jelenetekből építkezik, de a metakommunikáció, a gesztusok, tekintetek és elhallgatások legalább olyan fontos szerepet játszanak a történet alakulásában. A vadkörtefa vidéki, földhözragadt életet ábrázol realista filmes eszközökkel, időnként a főhős szürreális álomjeleneteivel tarkítva, amivel képes mégis meseszerűvé varázsolni az isten háta mögötti világot. Ezt a hatást csak erősítik a csodás anatóliai tájról készült felvételek, Gökhan Tiryaki operatőr tolmácsolásában.
A vadkörtefa szép, nosztalgikus film, apa és fiú kapcsolatának bemutatásán keresztül mesél az ifjúkori álmokról, önmagunk kereséséről, az elvágyódásról és lelki megfeneklésről és persze a végső nekirugaszkodásokról. A háromórás vetítési idő talán kicsit hosszúnak tűnik, de a film hangulata, az őszinte emberi érzések átélése és a szép anatóliai táj kárpótol, mi több, megjutalmaz egy hosszan tartó élménnyel. A filmet átlengő melankólia egybecseng Sinan regényével, melyről többeknek is elmeséli a filmben, hogy nem történeteket akart ő írni, hanem hangulatokat és emlékeket próbált megragadni saját, személyes nézőpontjából. Megrázó a filmet átható reménytelenség, de talán épp ezért is nehezen feledhető A vadkörtefa.
