Magazin

BIDF 2014 – Válás után: a variáció, b variáció

elszakadas sved Kevés dokumentumfilm szól egy szerelem végéről, az elmúlásról és arról, hogy egy válás után hogyan is tovább. Az idei BIDF versenyszekciójának két darabja is ezt a témát járja körül, igaz más-más oldalról megközelítve azt. Míg a holland Ne hagyj el (Ne Me Quitte Pas, 2013) borongósabb, komorabb hangvételű és kimenetelű mű, a svéd Elszakadás (A Separation, 2013) egy jóval pozitívabb, reményteljesebb darab. Ezeknél is fontosabb azonban, hogy az emberi kapcsolatok egészéről szólnak, fájdalmas hitelességgel.

Különös azt látni, hogy egy közös pontból két irányba haladó történet mennyire más tud lenni. És bár mindkét dokumentumfilm nagyon eltérő módon viszonyul a témához, és más üzenetet próbál közvetíteni, egyes közös vonásaik miatt mégis érdekes őket összevetni. Az elhagyott férj, az apa-gyermek kapcsolatok, a terek ki- és felhasználása, a zenével való játék, a tárgyak jelentéstöbblettel való felruházása itt is, ott is megjelenik. A legerősebb közös vonás mégis az emberiesség ábrázolása, hogy magát az életet látjuk. És nem csak, mert dokumentumfilmekről van szó.

A Sabine Lubbe Bakker és Niels van Koevorden rendezte Ne hagyj el nem is csak egy válás története, hisz az a film első 3 percét tölti ki. Sokkal inkább egy barátságé két férfi (Marcel és Bob) között, akik történetesen alkoholisták. Az ő döntéseik, hibáik és bánattal teli monoton mindennapjaik egy térben és időben meghatározhatatlan állapotot teremtenek meg, melybe eleinte nehéz belehelyezni magunkat, később lehetetlen kirángatni. Egy belga kis falu, egy gyönyörű erdő és egy apró lakás apró asztala körül zajlik az életük. Poharaikat szorongatva tárgyalják az életüket, gyermekeikkel való kapcsolataikat, ígérgetik egymásnak az öngyilkosságot, melyre a másik rezignált támogatással felel. Marcel válása utáni romba dőlése egy napján felhagy az ivással, és 10 napos elvonókúrára megy. Amint kijön, másnap inni kezd és az élet ugyanúgy megy tovább, mint előtte.

A másik kölcsönös elfogadása miatt különleges a két ember barátsága. Hogy senki nem akar jobbá tenni senkit, hogy nem állnak a másik útjába, nem védelmezik a másikat, olyankor sem, ha az éppen ájultan a földre zuhan. Mégis nagyon jól tudják, hogy mindig ott lesznek egymásnak. Hogy szeretik egymást.

nehagyjel

Az elsőfilmes Karin Ekberg Elszakadása egy teljesen más világot mutat be. A rendezőnő saját szülei szétköltözését rögzítette, a közös otthon elosztását, egyben egy-egy új élet kezdetét is. Több mint 25 évnyi eltávolodás és elhidegülés vezetett a végső lépéshez, melyet követően a dolog egy kicsit praktikusabb részét láthatjuk. Ettől lesz azonban annyira megkapó és érdekes a film. A tárgyak feletti viták, az apró megjegyzések, a sóhajok, egyes grimaszok mind jelei egy elromlott kapcsolatnak. Nemcsak a közös otthon esik darabjaira, maga a közös élet hullik szét. Az Elszakadás viszont fordulatokat is hoz, hisz mind az édesanya, mind az édesapa új társra talál és egy boldogabb jövő elé néz.

Dokumentumfilmek lévén nem meglepő a belső térben való forgatás, mégis külön szereppel bír e megoldás mindkét műben. A Ne hagyj el statikus, mindig egy beállításból mutatott asztala miatt erősödik fel a nézőben az elveszettség érzete. A téren és időn kívülre esés, a napok eseménytelenül összefolynak, a nappalok és éjszakák eltűnnek. Csak a két barát marad, és az alkohol. Ezzel szemben az Elszakadás közös lakása a történetvezetésben játszik szerepet. A szobák lassú kiüresedése tökéletes leképeződése az évtizedes eltávolodásnak a két ember között.

 

attskiljas1

Az elhangzó zenei betétek meglepően játékfilmesre alakítják mindkét alkotást, ez azonban cseppet sem baj. Megfelelő zene mellett egy nehezebb téma vagy egy nyomasztóbb közeg könnyebben befogadhatóvá válik. Kérdés persze, hogy valóban el kell jutni a kommersz popzenéig, ahogy az meglepő módon mindkét mű lezárásában felcsendül.

A közös vonásokat gyarapítandó, a válások áldozatai a férfiak, mely elem valahogyan még szomorúbbá teszi ezt a két filmet. Sokszor jóval több fájdalom van egy kimondatlan szóban, mint egy hangos zokogásban. Az ésszel és szívvel fel nem fogása az eseményeknek tökéletesen eltalált, és bemutatott. Egyik férfi sem érti a helyzetet igazán, csak megpróbálja túlélni, felállni és továbbmenni.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com