Hogy indul egy igazi zseni pályafutása? Ahogy Stanley Kubrické 1955-ben A gyilkos csókjával: kicsit belekóstolva mindenbe, mégis tökéletes precizitással előrevetítve mindazt, amit később újra láthatunk mesterműveiben. De ahogy sejthető, ez még nem az elhíresült nagy remekek egyike.
A film
A leginkább film noirként fémjelzett A gyilkos csókja valójában második film, de ez az életmű első hivatalosan is bemutatott darabja. Egy szebb napokat is megélt bokszoló és a szemben lakó „táncosnő” szerelmének kibontakozását mutatja be, ami tökéletes alapja is lehetne a műfajnak a becsületes férfit bűnbe keverő femme fatal alakjával, ugyanakkor Kubrick sok más irányba is kikacsintgat. Az óraműpontossággal négy részre osztható játékidő különböző műfajokat állít egymás mellé, és mindegyikből megpróbálja a lényeget kiragadni. Ennek köszönhetően egyszerre láthatjuk fiktív dokumentumfilmként a bokszoló életét, a szerelmi románc kialakulását, a film noir stiláris világát és az akcióthriller egy viszonylag korai példáját. A flashback és a voiceover végül mégis a noir felé billenti a mérleg nyelvét.
Ugyanakkor ez a nagymértékű keveredés mégsem engedi szabadulni a nézőt az érzéstől, hogy valójában egy kezdő, lelkes rendező próbálja felfedezni, mi is az, amiben leginkább otthon érezheti magát. A történet szinte másodlagossá – és éppoly feledhetővé – válik a szárnypróbálgatásoknak köszönhetően, s így végül csak azok fogják igazán nagyra értékelni a filmet, akik maguk is nyitottak az efféle játszadozásokra, valamint akik elalélnak a mesteri képkompozícióktól. Merthogy már ebben a korai alkotásában is törekedett Kubrick a több jelentést hordozó, precíz, matematikailag megszerkesztett beállításokra (melyet a meglehetősen kis budget valamelyest bekorlátozott). Így nemcsak a műfajokkal, de a képszerkesztéssel való játék is végig dominál.
Épp ezért maradhattak olyan kidolgozatlanok mind az események, mind a karakterek: a szereplők egydimenziósak, a jellemükben található minimális fejlődés is nyögvenyelős és kényszerű, ráadásul cseppet sem fordulatos. Ezt valószínűleg a rendező is érezhette, s talán a „mentsük, ami menthető” alapon próbált még egy kis izgalmat beleerőltetni a sztori végébe, nem sok sikerrel.
Mára A gyilkos csókja csak a hithű rajongókat ragadja magával. Hiszen ők (mi) valóban felfedezhetik benne Kubrick keze nyomát. De ezt a nyomot a korabeli kritika is felismerte, és így elindulhatott az a bizonyos pályafutás, aminek a Mechanikus narancsot, a 2001: Űrodüsszeiát, a Ragyogást és más filmremekeket köszönhetünk.
A lemez
Nincs extra. De örüljünk, hogy végre a kezünkbe vehetjük a lemezt, ráadásul díszdobozban, a Gyilkosság és a Dicsőség ösvényei társaságában.