Kritika

Megállíthatatlanok? – Zombifilmek az Asylum stúdióból

zombieapocalypse2Az ADS Service ősszel a II. Halloween Night Fest keretében arra vállalkozott, hogy a hírhedt Asylum stúdió néhány frissebb zsánervariánsát szélesvásznon is bemutassa a magyar közönségnek.  Számításaik valószínűleg beigazolódtak, hiszen március elején már a hivatalos moziforgalmazásba is eljuttatták a gyártó egyik mockbusterét (A Föld után: Apokalipszis). De az Asylum-filmek igazi terepe a dvd-piac, s  két, nemrégiben megjelent zombifilmről, a Zombi apokalipszisről és A zombik lázadásáról meg is osztjuk véleményünket. (Kiss Tamás)

Mark Atkins: Zombi apokalipszis (2012)

A Zombi apokalipszis című filmet az Asylum mockbustergyárának mintatermékeként lehetne definiálni: egy aktuális sikerfilmre − ez esetben a Z világháborúra − emlékeztető címmel álcázott, alacsony költségvetésű, DVD-re szánt túlélő-horror, amelyet az ártatlan vásárló esetleg egy rossz pillanatban vesz le az olcsó ár hatására a polcról. Ahogy már a cím is sugallja, az emberiséget egy zombijárvány kezdi el felszámolni, a maréknyi túlélő pedig csapatokba szerveződve próbál eljutni a megváltást jelképező Catalinába. Az alkotók talán a The Walking Dead című sorozat sikereit látva döntöttek úgy, hogy az akció mellett kicsit több időt szánnak a karakterek viszonyainak kidolgozására. A monoton baktatás és gyilkolás epizódokat időnként szentimentálisnak szánt töltelékjelenetekkel szakítják meg, mint például a halottak siratása vagy a múlt eseményein való merengés. Kérdés, hogy miért, mivel a hihetetlenül feszültségmentes akciójeleneteket abszolút nem ellensúlyozzák a rendkívül egysíkú szereplők unalmas és végeredményben teljesen felesleges dialógusai. A fő gond a Zombi apokalipszissel, hogy rendkívül üres, se íze, se bűze alkotás. Ahhoz, hogy önfeledten szórakoztató perceket szerezzen, vagy esetleg videómegosztókon érjen el nézettségi sikereket, kevés benne a banálisan animált CGI szörnyeteg, ugyanakkor egy mockbusterhez képest jóval tisztességesebb munka. Emiatt aztán pár éven belül már senki sem fog emlékezni rá, mígnem teljesen el nem tűnik a nagy mennyiségű ipari filmhulladék forgatagában. (Fancsali Csaba)

zombieapocalypse

Nick Lyon: A zombik lázadása (2012)

Csupán annyi előzetes tudásom volt A zombik lázadásáról mielőtt megnéztem, hogy láttam a plakátját, amit egy hatalmas DannyTrejo-fej ural. Mégis körülbelül egy percnek kellett eltelnie a játékidőből ahhoz, hogy felismerjem: ez a film bizony az Asylum stúdió gyermeke – így nem ért meglepetésként, hogy a Machetével elhíresült színész fél óránál több szereplést nem is vállalt. A WalkingDead óta tudjuk, hogy börtönbe menekülni zombik elől nem rossz ötlet, jelen esetben a San Fransiscot ért zombitámadás miatt táboroznak szereplőink az Alcatrazban. A címbeli lázadást azonban várhatjuk, efféle rebellis viselkedés helyett az élőhalottak csupán azt csinálják, mint mindig: lődörögnek és friss húsra éheznek. Mindeközben hőseink elhagyják a börtönt, hogy megtalálják az életmentő vakcinát feltaláló tudóst.

Az Asylum rengetegféle műfajt megbecstelenített már: kedvenceim az óriásszörnyes bravúrjaik (Sharknado, Megacápa az óriás krokodil ellen), de A zombik lázadása sem az első alkotása a  közröhejnek örvendő stúdiónak ebben a műfajban (lásd még Abraham Lincoln, a zombivadász).  A film a zsáner jellegzetességeit tökéletesen mímeli, minden elvárható sablont megkapunk, azonban a csapnivaló színészi játék, az egész képi világot uraló alacsony szaturáció, és a már jól ismert béna, de annál szórakoztatóbb CGI effekteknek köszönhetően azért a film egy pillanatra sem engedi, hogy elfelejtsük, melyik stúdió is teremtette… Legalább a Sharknadoban kiváló alakítást nyújtó láncfűrész újra villanthatott egy rövidke epizódszerep erejéig. (Piller Mónika)

riseofthezombies

 

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com