Kritika

Befejezetlen rítus – Az utolsó ördögűzés

A doku-horror kortárs reneszánsza az Ideglelés –The Blair Witch Projecttel vette kezdetét, hogy aztán néhány évnyi tetszhalott állapotot követően a trendteremtő mozgóképhez nem mérhető, de még fogyasztható szubzsáner-darabok árasszák el a mozikat. A bravúr Az utolsó ördögűzéssel sem jött össze, de talán valamelyest jobban működik, mint a közelmúlt rendkívül erőltetett próbálkozásai (pl.: Újabb parajelenségek).

A film

Hősünk egy hitehagyott prédikátor, aki amolyan megélhetési ördögűzőként működött, egészen addig, amíg egy „kollégája” véletlenül meggyilkolt egy gyermeket. Az elképesztően gagyi nevű Cotton Marcus úgy dönt, elhív egy forgatócsoportot az utolsó démonvadászatra, hogy megmutathassa a nagyvilágnak, szakmája bizony a csalásra és a jól kivitelezett bűvésztrükkökre épül. A pap és a filmesek elutaznak délre, hogy végrehajtsák a placebo rítust, így megnyugtassák a lány alkoholista apját és első blikkre degeneráltnak tűnő testvérét. A fordulat pedig magától értetődik: az ijesztően barna szemű Nell lelkéért, ezúttal egy valódi démonnal kell felvenni a harcot.

Az olyan műfajoknál, mint a doku-horror a legfontosabb kritérium, a hitelesség kérdése. Az Ideglelés sem a félelmetes jelenetek sorának, sokkal inkább a nagymértékű hihetőségnek köszönhetően lett a valaha készült egyik legijesztőbb horror. Apró, de ötletes megoldásokkal sikerült elérni, hogy a mozinéző tényleg elhiggye, hogy egy véletlenül megtalált szalagot vetítenek neki. E téren Az utolsó ördögűzés csúnyán elbukik. Először is a karakterek kevésbé emberiek, érezhetően közepes tehetségű színészek keltik életre őket. Emellett számtalan logikai bakival, illetve érezhető műgonddal megkomponált jelenettel szembesülhetünk, amelyek végleg megölik az elején még aránylag jól fenntartott életszagot. A helyzeten a Honti Zoltán nevéhez fűződő kamerakezelés ment valamelyest, hiszen elkerüli a Rec-ben megtapasztalt, émelyítő rángatózást. Annak ellenére, hogy az elsőtől az utolsó percig kvázi szubjektív kameraállásban követjük az eseményeket, nem válik fárasztóvá és nagyjából végig követhető marad a film.

Az utolsó ördögűzés egyik legjobban működő eleme a leány, akit megszállt valamelyik rosszarcú démon. Ashley Bell alakítása talán nem a legösszetettebb, legmélyebb, amit a filmtörténet során láttunk, de szerencsére remek a fizimiskája az ijesztgetéshez. Sötétbarna szemek, hosszú seszínű haj, halott sápadt bőr, a kulcsmomentumokban pedig meglehetősen hajlékony és az arcát is remekül torzítja démonira. Ez körülbelül elég is ahhoz, hogy akárhányszor rávetül a kamera vékony fénypászmája, a legtöbb szőrszálunk az égnek meredjen.

A dramaturgiának köszönhetően a film mégis lecsúszik az erős közepes besorolásról. Egészen ötletes, bár ezerszer látott történetből indulunk ki, melyben az egyes csúcspontokat, fordulatokat a készítők alapvetően jól helyezték el. A probléma a lezárásban van, amely egyrészt nagyon érezhetően akar „idegleléses” lenni, másrészt nem igazán csatolható a mozi korábbi történéseihez. Óriási a hiányérzet, amelyet a készítők tudatosan keltenek. Egy ilyen befejezéshez azonban sokkal jobb film kell.

A lemez

A Pro Video Film által forgalmazott lemez semmilyen extrát nem tartalmaz, pedig néhány kérdésre jól esne a válasz, illetve egy werkfilm is érdekes lehetne. Így viszont érdemes megvárni, míg mutatja a tévé.

Az utolsó ördögűzés (The Last Exorcism)

színes, amerikai horror, 87 perc, 2010

rendező: Daniel Stamm
író: Huck Botko, Andrew Gurland
zeneszerző: Nathan Barr
operatőr: Honti Zoltán
producer: Marc Abraham

szereplő(k):
Patrick Fabian (Cotton Marcus)
Ashley Bell (Nell Sweetzer)
Iris Bahr (Iris Reisen)
Louis Herthum (Louis Sweetzer)
Caleb Landry Jones (Caleb Sweetzer)

IMDb

http://thelastexorcism.com/index.html

Megjelenés dátuma: 2011.12.14.
Szinkron nyelv: magyar Surround, angol Surround
Felirat nyelv: magyar
Extrák: -interaktív menü -közvetlen jelenetválasztás

Ár: 3190Ft.

Göbl Zsombor

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com