Kritika

Ördögűzés futószalagon – A rítus

A 2003-as Könyörtelenekkel még méltán a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar jelölésig jutó, ám azóta csak középszerű hollywoodi munkákkal (Kisiklottak, 1408, Shanghai) jelentkező Mikael Håfström idén ördögűzős misztikus thrillert rendezett. A svéd direktor ezúttal sem tért el igazán a többé-kevésbé biztos anyagi sikerrel kecsegtető, viszont szinte minden egyéniséget konzekvensen a rizikóküszöb alá szorító stratégiájától.


A film

A rítus rendes iparosmunkához illően tiszteleg William Friedkin Az ördögűzője előtt, ám mint az utóbbi évek hasonló próbálkozásai (Sátáni játszma, Ördögűzés Emily Rose üdvéért, The Last Exorcism), nem sok újat tesz hozzá az 1973-as szubzsáneralapító opushoz. A Matt Baglio valós eseményeket feldolgozó dokuregényén alapuló forgatókönyv szerint a hittel gyerekkorától hadilábon álló, ám apja nyomására mégis papnak készülő Michael Kovak (Colin O’Donoghue) a Vatikánban készül kitanulni az ördögűző szakma fogásait. A katolikus egyház szerint az utóbbi időkben a világban aggasztó méreteket öltő diabolikus aktivitás és a gonosz ártatlan lelkek iránti, baljósan megnövekedett étvágya elkerülhetetlenné tette, hogy nagy mennyiségben képezzenek ki a szakmát professzionálisan űző mesterembereket. Az ifjú Michael azonban igencsak szkeptikus, így a veterán Lucas atyához (Anthony Hopkins) kerül terepgyakorlatra, ahol saját szemével (majd később saját bőrén) tapasztalhatja meg a démoni erők ténykedését, melynek hatására fokozatosan revideálni kényszerül hitetlenségét.

A rítus igyekszik valamiféle realizmust idéző visszafogottsággal közelíteni jócskán irrealisztikus témájához: ijesztgetés és sokk-effekt halmozás helyett inkább az atmoszférateremtésre helyezi a hangsúlyt. A film első harmadában ez még egészen szépen is működik, utána azonban fokozatosan kiütköznek a halovány forgatókönyv hiányosságai. A kezdeti, aránylag jól megalapozott feszültség hamar elpárolog és átveszi helyét a papírízű dialógusok és kiszámítható fordulatok nyomában vészesen terebélyesedő unalom, melyet néha-néha tör csak meg a magasröptűnek szánt, ám jórészt trivialitásba fulladó, rendkívül bárgyú álbölcselkedések keltette kínos feszengés (vérmérséklettől függően esetleg nevetés). Igaz, a Lucas atya által meglehetős flegmasággal levezényelt ördögűzések valóban kölcsönöznek némi eredetiséget a filmnek, az erre építő néhány visszafogott poén azonban elég hamar feledésbe merül.

Nem tesznek hozzá sokat a film élvezeti értékéhez a klisészerű karakterek sem. A gonosszal újra és újra kézitusára induló papi duó csupán Az ördögűzőbeli főszereplőpáros lecsupaszított változata. Anthony Hopkins még képes némi lelket önteni az általa alakított harmatgyenge karakterbe – nem meglepő módon az ő játéka menti meg a filmet a teljes érdektelenségbe fulladástól. Ugyanez közel sem mondható el Colin O’Donoghue-ról: a bávatag Michael atya nem sok azonosulási pontot kínál a nézőnek. Az ördögűzés metodikája iránt érdeklődő, Alice Braga alakította újságírónő pedig tulajdonképpen mindvégig teljesen jelentéktelen és funkciótlan marad. A Rítus, bármilyen serényen ügyködik is, üres tézismondataival és közhelyhalmozásával így alig több, mint a hit rendíthetetlen hatalmát olcsó hatásvadászat keretében demonstráló mozgóképes példázat.

A lemez

A Pro Video Film gondozásában megjelent DVD néhány kimaradt jelenetet leszámítva nem kínál további extrákat.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com